Heti horoszkóp 2016. november 26-tól december 2-ig

0
1369

Nézzük, ezen a héten mit üzen a csillagközi űr!

KOS [03.21-04.20]

kos

Szerelmi kapcsolatban feszültséget okozhat prűd, vaskalapos elképzelése, illetve az is, hogy egyik pillanatról a másikra változtatgatja véleményét a sokszínűség szükségességéről. Munkahelyén szintén elfogultság jellemezheti, ezen a héten ne hozzon fontos döntéseket! Kiválóak az elkövetkező napok utazásra, lazításra. Egy olyan személlyel, akivel korábban összekülönbözött, most békét köthet. Egyébként észrevette már, hogy jelenlegi munkája egyfajta vezeklésnek is tekinthető?

 

BIKA [04.21-05.21]

bikaAz ismerkedésnél jól teszi, ha nem elkoptatott frázisokkal próbálkozik, mert azzal nem jut kiszemeltjénél semmire. Sőt, kifejezetten utálja az ilyen megnyilvánulásokat. Ez a hét nagyszerű szabadságra, ami biztos, hogy aktívan telik majd, mert pl. eléggé romokban áll a lakás. Semmit ne dobjon ki, találja meg a módját, hogy eljuttassa, ami nem kell a rászorulóknak! Bátran élje meg azokat a dolgokat, melyeket felkínál a sors! Legyen laza, és tudjon örülni a jónak!

 

IKREK [05.22-06.21]

ikrek

Annak ellenére, hogy időnként gyengének, néha meg szerencsétlennek érzi magát, erős is tud lenni. Ez legjobban úgy derül ki, amikor beteg, vagy gyámoltalan embereket kell istápolnia. Olyankor ön az, akire mindig lehet számítani. Ez a hét az önnel kapcsolatban állók értékelésének is ideje. Szép dolog a segítőkészség, de ne hagyja magát használni és kihasználni! Tudjon nemet mondani szükség esetén!

 

RÁK [06.22-07.22]

rákSzíve most ösztönösen megérzi, hogy a dolgok helyesen működnek-e vagy sem. Ez jó dolog, de így a felelősség alól sem tud sehogy kibújni. Félresikerült tetteiért le kell róni tartozásait, ugyanis ahányszor valaki ellen vétett, mindannyiszor kibillent az egyensúly mérlege. Közlekedés közben óvakodjon a félművelt, öntelt, agresszív alakoktól, a csillagok szerint komoly károkat okozhatnak! A lehető legnagyobb ívben kerülje ki őket!

 

OROSZLÁN [07.23-08.22]

oroszlán

Ne sajnálja a pénzt azokra a dolgokra, eseményekre, amelyek maradandóvá teszik az életét! Utazzon, tanuljon és nyisson mindenfelé, ha megteheti! Ezzel együtt közlekedjen óvatosan, mert eléggé balesetveszélyes ez a hét. Ha bármilyen orvosi beavatkozásra van szükség, ne izguljon, minden a legnagyobb rendben lesz! Álmokban, történésekben figyeljen minden apró kis jelre! Közlendőjük lehet önnek.

 

SZŰZ [08.23-09.22]

szűzNe engedje, hogy környezetében valaki folyamatosan szapulja, teljesen megmérgezve hangulatát! Üljön le és beszéljen az illetővel, aztán egy életre kerülje el őt! A napokban előző életbéli rendezetlen ügy végére tesz pontot, ami érdekes emocionális megnyilvánulásokkal járhat (sírás, szorongás, étvágytalanság). Kapcsolat: szerelme sosem volt és nem is lesz könnyű eset. Mégis Ön ismeri legjobban a használati utasítást hozzá, ezért ne parázzon szüntelen!

 

MÉRLEG [09.23-10.22]

mérleg

Az élet túl rövid ahhoz, hogy feláldozza magát bárkiért. Zárkózzon el a vérszívóktól, vonja ki magát minden olyan eseményből, ahol nem érzi jól magát! Ezen a héten idegesebb, érzékenyebb, ezért jól teszi, ha kibeszéli magából, ami bántja. Ha nem is társa, de valami új kapcsolata segíteni fogja abban, hogy visszataláljon önmagához. Pénzügyeit illetően: a kiadásoknál szabjon egy egészséges határt, a hitelfelvételt pedig nagy ívben kerülje!

 

SKORPIÓ [10.23-11.21]

skorpióEzen a héten több ideje, lehetősége lesz nyíltan elbeszélgetni partnerével, elvárásaikról, érzelmeikről, reményeikről. Minél jobban ráfókuszálnak egymásra, annál könnyebben megtervezhető lesz jövőjük. A tornyosuló akadályok valójában csak az ön fejében léteznek. Munkahelyén a tervezett program jól sikerül, az alkohollal, annak mennyiségével és minőségével, bánjon óvatosan!

 

NYILAS [11.22-12.20]

nyilas

Ha elege van abból, hogy mindig másoknak feleljen meg, eljött az ideje a változtatásoknak. Olyan ez, mintha eddig mások életét élte volna, főleg mások szabályai szerint, egy olyan tartalmi tiltakozással, ami megbetegítette. Legyen önmaga, lehetőség szerint tegye azt, ami jól esik! Törődjön többet érzelmi életével, párkapcsolati kommunikációval, a külsejével! Már most érezni lehet a változás friss szelét, de az igazi átalakulás még odébb van.

 

BAK [12.21-01.19]

bakAz évek során eltűnt ismerősei, barátai csak úgy a semmiből szépen lassan felbukkannak. Ha olyan érzése van, hogy a múlt már lezárta ezeket a kapcsolatokat, nem kell folytatni semmit, erőltetve pláne nem. Elkezdi az ünnepi készülődést, megveszi az adventi koszorút, amikor ideje engedi, nekilát a takarításnak. Szerelmi életét megnehezítheti a féltékenység, amit nagyrészt maga kreál. Próbálja elhinni, hogy valakinek fontos, hagyja magát szeretni.

 

VÍZÖNTŐ [01.20-02.18]

vízöntő

Többen tartják varázserővel bírónak. Nem véletlen, hogy ha kigondol, kimond valamit, az rövid időn belül meg is történik. A napokban, csak úgy hirtelen betoppan valaki az életébe, aki feledteti az elmúlt nehéz időszakot. Amennyiben szülő, gyermekét rövidebb pórázra kéne fogni, ha azt akarja, hogy az életben vigye valamire. Gyakran szőnyeg alá söpri a vele kapcsolatosan felmerült problémákat, elfogultan mentegeti őt, de ezzel csak kárt okoz neki.

 

HALAK [02.19-03.20]

halakEz a hét anyagiakban feladja önnek a leckét. Muszáj kiadásait kordában tartani, ha nem akar év végére teljesen lenullázódni. Ünnepi ajándékait már most kezdje el készítgetni. Legyenek azok egyszerűek, szívből jövők, ne a luxusra, vagy a kivagyiságra törekedjen! Az „advent” legkedvezőbb égi konstellációja egy olyan bolygóállás, ami segít átlátni párkapcsolatát, annak valódi működését. A történő események kicsit lelombozzák, de mégis segítenek az előrejutásban.

 

 

 

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu