A víziszony

A vízparti üdülés nem mindenkinek jelent felhőtlen kikapcsolódást. Azok számára, akik félnek a víztől - hidrofóbiában, azaz víziszonyban szenvednek - akár rémálommá is válhat. Az alábbiakban az okokat vizsgálva néhány jó tanáccsal szolgálunk ennek elkerülésére. Egyúttal szem előtt tartva a célt, hogy a fürdőzés és más vízi örömök élményszerű részévé váljanak ne csak az üdülésnek, hanem a fóbiások egész életének.

A hidrofóbia gyógyítható

A nyár beköszöntével a médiában gyakorta hallunk a vízparti nyaralásra való készülődésről, sokat olvashatunk a magazinokban is róla, melyekben a tengerek, tavak mellé csábító reklámok özöne eláraszt minket. Családtagjaink, barátaink már alig várják, hogy a hűsítő habok közt töltsék a forró napokat... De mi lehet a baj, ha számunkra minden évben visszatérő viszolygást, netán pánikot okoz

a gondolat, hogy akár csak a lábunk fejét is belemártsuk a vízbe? A válasz sajnos ez esetben az, hogy valószínűleg víziszonyban szenvedünk. De ez a fóbia szerencsére gyógyítható, így nem szabad feladnunk a reményt, hogy megszabaduljunk tőle, és nyaranta kellemesen lubickoljunk egy strand medencéje, netán tenger vagy tó vizében.

A beteges, indokolatlan félelem, irtózás a víztől (a többi fóbiához hasonlóan) gyakran olyan lelki sérülésben, traumában gyökerezik, mely a gyermekkorba nyúlik vissza - mindamellett a vízzel kapcsolatos, kellemetlen élmények felnőttkorban is kiválthatják. Lehetséges vele együtt élni, amíg el tudjuk kerülni a kiváltó okát, és így a megjelenését. Amikor azonban vízközelbe kerülünk, és páni félelem tör ránk, szenvedünk tőle, ahelyett, hogy örömöt jelentene, foglalkozni kell vele.

Kutassuk fel és ismerjük meg a baj forrását!

Nincs értelme minden előzetes megfontolás nélkül erőltetni magunkat, hogy megbarátkozzunk a vízzel, ha korábban úgy éreztük, nem vagyunk rá képesek. Ez csak növelné szorongásunkat, és nem tenné lehetővé a probléma gyökerének feltárását. Haladjunk inkább fokról fokra:

Kezdjük azzal, hogy próbáljuk megérteni, miért érezzük magunkat rosszul vízközelben. Gondoljunk át, mi okozhatja ezt a viszolygást, és igyekezzünk visszaemlékezni egy olyan kellemetlen helyzetre, eseményre, amely ennek eredője lehet. Előfordulhat az is, hogy először nem találunk ilyet, de később bizonyára rábukkanunk, és megerősíthetjük magunban, hogy az már a múlté. Legyünk türelemmel, még csak az első lépésről van szó...

Ezután konkrétan vegyük számba azokat a helyzeteket, melyek a jelenben a vízzel függnek össze, és szorongást érzünk miattuk. Csak így tudunk később konkrét megoldásokat találni a bajra. Lehet, hogy már a vízről való beszéd is idegessé tesz minket? Vagy csak akkor szorongunk, ha vízközelbe érünk? Esetleg zavar, ha kontaktusba kerülünk a vízzel, és zsúfolt strandon vagyunk, emberek tömege vesz körül minket? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket próbáljunk megválaszolni saját magunknak, hogy azonosítsuk a fóbia forrását. Ennek célja, hogy az adott helyzetre való előzetes felkészülés után felül tudjunk emelkedni szorongásunkon.

Az is hasznos lehet, elűzheti az idegenkedést, ha minél jobban megismerkedünk ezzel a természeti elemmel, annak minden formájával. Nézhetünk például ismeretterjesztő filmeket róla, vagy olyan videófelvételeket, melyek bemutatják a vízi élet, a fürdőzés, a vízi sportok örömeit. De szoktathatjuk magunkat a vízhez oly módon is, hogy először csak sokat sétálunk a strandon, vízparton, nézzük a vízben tartózkodókat, akik szemmel láthatóan jól érzik magukat. Majd eljátszunk a gondolattal: mi lenne, ha mi is köztük lennénk...

Ha szükséges, kérjünk külső segítséget!

Amennyiben a fenti, fokozatos módszer nem segít, gondoljunk arra, hogy további, szakemberek által alkalmazott eszközök is léteznek a víziszony megszüntetésére. Ezek közül a kognitív-viselkedési terápiák és a speciális, medencében szervezett kurzusok kezdenek leginkább elterjedni. Az aggodalmat kiváltó helyzetekkel való fokozatos ismerkedés lehetővé teszi, hogy apró lépésekben sajátítsuk el a víztől való félelem eloszlatásának módját, kezelni tudjuk az esetlegesen ránk törő pánikot. Ez a lényege a medencében, speciálisan kiképzett úszómesterek vezetésével zajló gyakorlati foglalkozásoknak, ahol megtanulhatjuk, hogyan lehet relaxálni a vízben, félelem nélkül a víz alá merülni úszás közben stb. A víz miatti szorongásnak persze számos fokozata van. Ne feledjük, hogy minden esetben nagyon fontos kellő időt hagyni és szükség esetén többféle módszert alkalmazni a víziszony leküzdésére.

Ha fél a gyerek a víztől...

A vakációval együtt beköszönt a fürdőzés, a vízi játékok szezonja a gyermekek számára is. A strand, a medence, a vízpart azonban olyan furcsa, új környezetet jelenthet a kisebbek számára, mely ellentétes érzelmi reakciókat válthat ki belőlük. Olykor megszerethetik a vizet, máskor viszont idegenkedhetnek, félhetnek is a tőle. Vajon miért? Tudjuk-e, hogyan segítsünk gyermekünknek, ha már kialakult nála, hogy irtózik a víztől? Ha bizonytalanok vagyunk benne, nem árt ennek néhány módjával közelebbről is megismerkednünk.

A víz olyan elem, melyet a kisgyermek jól ismer, hiszen születése előtt kilenc hónapot töltött már a mamája hasában, ahol magzatvíz vette körül... Világra jötte után persze egész más körülmények közt tapasztalja meg a víz előnyeit-hátrányait, de első benyomása mindenképp az, hogy kellemes érzést kelt a bőrén, ami megnyugtató a számára. A gyermek első kapcsolata a vízzel tehát örömmel tölti el. Ezt észre is veszi minden szülő, már az első fürdetés során... Mégis előfordul, hogy amikor a kisgyermeket először kiviszik a strandra, a vízpartra, úgy tűnik, nem szereti a vizet, fél tőle. Megzavarja, pánikba ejti a víz és a körülötte lévő emberek zaja. A szülők aggódnak, mert nem igazán értik az okát. Pedig a víz, a fürdőzés, a vízi játékok elutasításának egyetlen fájdalmas tapasztalat is eredője lehet. A gyermek egy kellemetlen, vízzel kapcsolatos emléke is elég lehet ahhoz, hogy ne tudja legyőzni a víz iránti szorongását (akárcsak a felnőttek esetében). Így tehát ügyeljünk ennek megelőzésére, vagy ha már megtörtént a rossz élmény, a baj orvoslásában lépjünk fel kitartóan.

Segítsük gyermekünket megszokni a vizet

A felnőttek terápiájához hasonlóan a gyermekeknél is az egyik fő szabály a fokozatosság. Másik fontos tudnivaló, hogy ha nem akarja, ne erőltessük gyermekünket a vízbe: se tréfásan, se erőszakkal ne dobjuk bele azzal a felkiáltással, hogy csak szokja meg! Inkább hagyjunk neki időt arra, hogy szép lassan, fokról-fokra megbékéljen ezzel a természeti elemmel. Labdázzunk vele a víz (tenger, tó, medence) mellett, ösztönözzük játékra a vízparti homokban, tanítsuk meg rá, hogy a kis vödrével merítsen a "nagy vízből", és ne féljen tőle - így szoktassuk, az ő saját kis ritmusa szerint, a vízhez. Ha addig rettegett tőle, a gyermek - egy bizonyos idő eltelte után - ily módon öntudatlanul is megbarátkozik vele, és hamarosan nem fog már sírni, ha közelítünk vele a medencéhez vagy bármely természetes vízhez. Amikor pedig már kapcsolatba kerül vele, beszéljük meg, pontosan mit érez. Kérdezzük meg például, nem hideg-e először neki a víz, és ha igen, előzetesen töltsünk meg (vele együtt) langyos vízzel egy kis műanyag medencét a számára, amelyet azután fokozatosan lehűthetünk. Miután sikerült bevinnünk a "nagy" vízbe, és a fürdőzéskor a tó iszapja, tengernél só kerül a bőrére, ami zavarja, sűrűn zuhanyozzuk le, hogy ne maradjon semmilyen rossz élménye a vízzel kapcsolatban. Mindenképp arra törekedjünk, hogy gyermekünk a víz örömeit játékos és spontán módon, magától fedezze fel.

[Forrás: Galenus]