Kullancscsípés – Maradandó károsodást okozhat

1028

A fertőzött kullancsok élettere jelentősen megnövekedett az elmúlt 30 évben, évente 10-12 ezer kullancs vírus okozta agyhártyagyulladást jelentenek a világon. A betegséget 99%-ban a vírussal fertőzött állat csípésekor kaphatjuk el, a maradék 1%-ban pedig a fertőzött állatból származó pasztörizálatlan tejtermékek fogyasztása tehető felelőssé. Dr. Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont oltóorvosa szerint nem kell lemondani a természet adta csodákról a tavasz beköszöntével sem – viszont oda kell figyelni a veszélyekre. A doktornő elmondja, hogy jellemezhető a betegség, hogyan támad, táplálkozik a kullancs, és mit tehetünk ellene.

A kórokozó a flavivírusok csoportjába sorolható, ahova a sárgalázat és dengue-lázat okozó vírusok is tartoznak. A világ 27 országa komolyan érintett a problémában: Európa keleti, középső és északi része, de Kína északi területei, Mongólia, a régi Oroszország egyes területei, Japán szintén ide sorolhatóak.

„A fertőzött kullancsok élettere jelentősen megnövekedett az elmúlt 30 esztendőben. Korábban csak 750 méteres magasságig volt jellemző az előfordulásuk, ez most 1500 méterre változott, miközben egyre északabbra és délebbre is húzódik a jelenlétük. Ismereteink szerint a vírusnak három jól elkülöníthető alcsoportja létezik: európai, távol-keleti, szibériai (további kettő leírás alatt). Aminosav szinten csak 2,2 % körüli az eltérés, ennek ellenére megbetegítő képesség tekintetében hatalmas a különbség.  Szerencsések vagyunk, hiszen például a távol-keleti típussal történő találkozást követően 20% a halálozás, míg nálunk ez mindössze 2% körül mozog! A szibériai altípus esetében is 6-8%-át elveszítjük az érintetteknek” – hívja fel a figyelmet Dr. Béres Zsuzsanna.

Hogyan támad, táplálkozik a kullancs?

A lesben álló kullancsok segítségére a vadászatban az úgynevezett Haller szerv van, amely az első láb első ízén található. Alkalmas a kibocsátott CO2 (légzés), levegőmozgás, hőmérséklet érzékelésére. Ez utóbbi segítségével találja meg a kapillárisokat. A vérszíváshoz rögzül a gazda bőrén, és igyekszik a lehető legvékonyabb területen szúrni. Érzéstelenítő, gyulladás gátló, véralvadásgátló anyagot bocsát ki, hogy zavartalanul táplálkozhasson, ami akár néhány nap is lehet a kifejlett kullancs esetében. Az állat térfogata ez alatt akár tízszeresére, a tömege pedig százszorosára is nőhet! A jóllakott állat lepottyan, és néhány nap múlva a nőstény elkezdi rakni a tojásokat, melyekben szintén jelen van a vírus.

Hogyan jellemezhető a betegség?

Az esetek kétharmadában tünetmentesen zajlik, a maradék egyharmadban kialakul a betegség, a vérszívást követő 3-21. napon. Kétfázisúvá csak az érintettek további harmadában válik.

Az első fázis csupán néhány napig tart: influenzaszerű tünetek jellemzik: láz, hányinger, gyengeség, izomfájdalom, fejfájás .Ekkor a vírus már a szaporodást következtében  nagy mennyiségben van jelen a vérben ezt nevezzük: virémiának.

Egy hét tünetmentes időszak, de ha átjut a kórokozó a „véragy gáton”, a betegség folytatódik
Második fázis: láz, tudatzavar, aluszékonyság, fénykerülés, tarkókötöttség, izomgyengeség, bénulás, változatos idegrendszeri tünetek (agyhártyagyulladás, amely érintheti az agyvelőt is, gerincvelő gyulladás).

„A betegek 1-2%-át veszítjük el, és csaknem minden tízedik esetben maradandó károsodás alakul ki. Akik átvészelik a kórképet, azok között csaknem 30%-ban memóriazavarok, depresszió, tanulási nehézségek lehetnek jellemzőek a felépülést követően. Egy életre szóló védettség jön létre. Az 50 felettiek esetében lényegesen rosszabb lefolyásra kell számítani, és ők gyakrabban is betegednek meg. Érdekesség, hogy összességében sokkal több a férfi áldozat, mint a nő” – mondja a doktornő.

Hogyan védekezhetünk?

  • Tartsunk minden kirándulás után kullancsvizitet és a lehető leghamarabb távolítsuk el a betolakodót, csipesszel, a bőrhöz a lehető legközelebb megragadva, egy határozott mozdulattal felfelé húzva! Ne pánikoljon, nem szükséges orvost keresni a művelethez, ezzel is időt veszítenénk. A pár órán belül eltávolított, még a fertőzött kullancs csípése  esetén is minimális az esélye annak, hogy megbetegedünk, vagyis vírus vagy baktérium (Lyme-kór) jutott át  a vérünkbe.
    Viseljünk világos ruhát, hogy jobban észrevegyük a támadót. Vizsgáljuk át öltözetünket a kirándulást követően, nehogy a lakásba bevigyük a vérszívót!
  • Legyen rajtunk hosszú nadrág, felsőruha. A zokniba tűrjük be a nadrágot, ezzel is megnehezítve az élősködő dolgát!
  • Használjunk megfelelő szúnyogriasztót, bőrre, esetleg a ruházatra is!
    Gondoljuk a védőoltásra még időben, az alapoltások után 3-5 évente kell majd csak ismételni azokat a folyamatos védettség érdekében.
    Az oltóorvos felhívja a figyelmet, hogy semmiképpen se mondjunk le a természet adta csodákról a tavasz beköszöntével sem, csupán legyünk felkészültek és oltottak!

 

 

Budai Oltóközpont/Purecom