Lehet káros is a hideg?

243

Átmeneti melegedés után újra itt a kemény téli zimankó.A nagy hideg ugyan nem kedvez a járványok terjedésének, viszont a szervezet lehűlése elősegítheti a fertőző baktériumok, vírusok bejutását szervezetünkbe. Az összes halálok miatti halálozás általában is magasabb a téli hónapokban, mint nyáron.

Budapesti adatok alapján a szakemberek kimutatták, hogy télen a hőmérséklet csökkenése a szív- érrendszeri halálozás kockázatát mintegy 2%-kal növeli. Ez a hatás általában a hideghullám megérkezése után 3-7 nappal mutatható ki. Egy nemzetközi vizsgálat során összefüggést figyeltek meg a havazás és a halálos szívrohamok között, amelynek oka – úgy tűnik – inkább a téli csapadékhullás, nem pedig a téli hideg. Mindezek mellett különös figyelmet kell fordítani a kihűlés, fagyhalál megelőzésére.

Az extrém hideg szempontjából különösen nagy kockázatnak vannak kitéve az idősek, a csecsemők, a kisgyermekek, a tinédzserek, a krónikus betegségben szenvedők, a fizikálisan vagy mentálisan korlátozottak, a szociálisan hátrányos helyzetűek, a hajléktalanok.

Az ilyen időszakokban – ha az utak havasak és/vagy jegesek – megnő a töréssel járó balesetek száma. Budapesti vizsgálati eredmények szerint több mint 5 százalékkal is emelkedhet ez a kockázat a rendkívül hidegben, vagyis mínusz 3,9°C alatti átlaghőmérsékletű napokon.

Télen a magasabb halandóságot elsősorban a légúti fertőző megbetegedések, influenza járványok okozzák. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kihűlés veszélye nemcsak a szabad térben áll fenn, hanem belső térben is, ha tartósan 15 °C alatti hőmérsékleten tartózkodunk – ez főleg az idősek, betegek, mozgásukban korlátozottak esetében jelent kiemelt kockázatot.

A hideggel összefüggő betegségek és panaszok

(Forrás: Mäkinen & Hassi 2009)

 

Hideg hatására súlyosbodó kórképek vagy bekövetkező betegségek

Hideggel kapcsolatos tünetek és panaszok

Légzőszervi megbetegedések súlyosbodása

· asztma

· krónikus alsó légúti megbetegedések

· orrfolyás

Légzőszervi tünetek

· fokozott váladéktermelődés

· légszomj

· köhögés

· fulladás

Szív-érrendszeri megbetegedések súlyosbodása

· koszorúsér betegség

· szívinfarktus

· agyér betegségek

Szív- érrendszeri panaszok

· mellkasi szorító fájdalom

· szívritmus zavar

· légszomj

Perifériás érbetegségek

· Raynaud tünetegyüttes (az ujjak vérellátási problémája)

· kéz- és kar vibrációs tünetegyüttes

Perifériás keringési tünetek

· végtagok, fedetlen testrészek (orr, fül) elszíneződése: fehér, kék, piros szín

· bizsergés

· zsibbadás

· fájdalom

Vázizom rendszeri betegségek

· Carpal-tunnel tünetegyüttes (elváltozás a csuklóban futó idegeknél)

· „feszes nyak” tünetegyüttes

· ínhüvely gyulladás

Vázizom tünetek

· fájdalom, merevség, mozgáskorlátozottság

· érzészavar

· izomgyengeség

Bőrgyógyászati problémák

· hideg okozta csalánkiütés

· viszketés

· pikkelysömör fellángolása

· allergiás jellegű bőrkiütés (viszkető, száraz bőr)

Bőrtünetek

· viszketés

· kiütések

· duzzadás

· halvány bőr

· vörösödés

· folyadékgyülem

Hideggel kapcsolatos sérülések, balesetek

· fagyásos sérülések

· fagyás következtében végtagelhalás

· kihűlés

· elcsúszás, elesés

 

ÁNTSZ