Melitta horoszkópja

2019. március 16-tól március 22-ig

Kos

Egy kapcsolat kialakításához és elmélyítéséhez hosszú időre van szüksége. Olyannyira igaz ez, hogy sokszor még a már kialakult kapcsolat első szakaszában is gyakran nehézkesen, túlságosan felpörögve viselkedik. Annak ellenére, hogy időnként gyengének, néha meg szerencsétlennek érzi magát, erős is tud lenni. Ez legjobban akkor derül ki, amikor beteg, vagy gyámoltalan embereket kell istápolnia. Olyankor ön az, akire mindig lehet számítani. Ez a hét az önnel kapcsolatban állók értékelésének is ideje. Szép dolog a segítőkészség, de ne hagyja magát használni és kihasználni! Szükség esetén tudjon nemet is mondani! Heti szerencseszáma a 17-es, ami az Ön esetében a művészetre utal.

Bika

Szerelmi kapcsolatában feszültséget okozhat tartózkodó, vaskalapos elképzelése, illetve az is, hogy egyik pillanatról a másikra változtatgatja véleményét a sokszínűség szükségességéről. Továbbá ezen a héten bár barátként hűséges, a párkapcsolatok terén kissé megbízhatatlan és gyakran önző, aki a legtöbb esetben inkább a maga élvezetét hajtja, a párjáé helyett. Munkahelyén szintén elfogultság jellemezheti, ezen a héten ne hozzon fontos döntéseket! Bármennyire ódzkodik a tizenhármas számtól, ezen a héten ez hozhat önnek szerencsét! Komolyabb ügyeit is intézheti ezzel a számmal összefüggésben!

Ikrek

Szerelmi életére legrosszabb hatással a hazugság, a csalódás van. Ha egyszer is átverik, rendkívül nehezen felejt, és hosszútávon kiábrándulttá, bizalmatlanná válik. Hátrányai közé éles nyelve és néha indulatos személyisége sorolható, melyekből kifolyólag gyakran bánthat meg másokat, anélkül, hogy észrevenné. Ez a hét alkalmas szabadságra, ami biztos, hogy aktívan telik majd, mert pl. eléggé romokban áll a lakás. Semmit ne dobjon ki, találja meg a módját, hogy felesleges dolgait eljuttassa a rászorulóknak! A huszonkettes szám lesz heti kísérője, ami azt jelenti, hogy minden dologban kettősséget lát, pozitív és negatív értelemben. Azonban jó lenne többször a pozitívban hinni!

Rák

Szíve most ösztönösen megérzi, hogy a dolgok helyesen működnek-e vagy sem. Ez jó dolog, de így a felelősség alól sem tud sehogy kibújni. Félresikerült tetteiért le kell róni tartozásait, ugyanis ahányszor valaki ellen vétett, mindannyiszor kibillent az egyensúly mérlege. Közlekedés közben óvakodjon a vad, öntelt, agresszív alakoktól, a csillagok szerint komoly károkat okozhatnak önben és autójában A lehető legnagyobb ívben kerülje ki őket! Heti szerencseszáma a nyolcas, ami erősen pozitív töltésű, így használatával több minden sikerülhet, ami eddig nem jött össze.

Oroszlán

Nagyon fontos Önnek érezni, hogy az emberek szeretik. Nagyon sok mindent hajlandó megtenni annak érdekében, hogy jó benyomást keltsen másokban. Szeretetreméltóan gyengéd természete van, tud adni és kapni, imádja a romantikus gesztusokat. Ha párkapcsolatában egy kis zűr adódik, úgy elkeseredik, mintha már mindennek vége volna. A csillagok arra figyelmeztetik, ne adja ki mindig mindenhol annyira őszintén önmagát, mert legtöbbször visszaélnek vele! Heti szerencseszáma a tizenegyes, ami pozitív töltésű, ezáltal ebben az órában növelheti legjobban az energiaszintjét.

Szűz

Önbizalmának ebben a növekvő fázisában megvan a lehetősége arra, hogy a szó átvitt, de valódi értelmében is terjeszkedjen. Fontos, hogy optimistán nézzen a jövőbe, és a lehető legélénkebben képzelje el azokat a dolgokat, amiket meg szeretne valósítani. Akaratereje a csúcson van, tehát most érdemes kibontakoztatnia a virágzó jövőre vonatkozó ötleteit. Az elkövetkező napokban viszont lazítson a Mérlegekkel való kapcsolatán! Akár hisz, akár nem, a számok bűvöletében, most a hatos hozhat szerencsét Önnek! Randevúit is este hattól bonyolítsa!

Mérleg

Sok gondja van, amelyek mind hozzájárulnak jelenlegi nyomott hangulatához. Belül érzi, hogy össze kellene szednie magát, valami újat, valami szépet, valami hasznosat kéne tennie. Minél hamarabb enged ennek a késztetésnek, annál hamarabb lesz jobb a közérzete. Itt van immár annak is az ideje, hogy vállalja a felelősséget életéért, tetteiért! Pénzügyi gondjait, nehezen, de meg tudja oldani, tehát ne kérjen kölcsönt senkitől! Heti szerencseszáma a kettes. Mindent párban, vagy társsal érdemes csinálni! Sok sikert!

Skorpió

Ezen a héten igyekeznie kell, hogy kapcsolataiban leküzdje félelmét és emocionális gátlásait. Intim életében arra lenne szükség, hogy nyíltan ki tudja mutatni érzéseit és vágyait. Szexuális életét is beárnyékolják a frusztrációk, mindaddig, amíg önmaga előtt sem meri vállalni saját sebezhetőségének tényét. Nézzen bátran a tükörbe, és ne higgye, hogy a többi ember hiba nélkül van! Keddtől vasárnapig az ötös szám lesz a szerencseszáma! Ha netán lottózik, még az is lehet, hogy megüti a főnyereményt!

Nyilas

Bizalmas kapcsolataiban mindig partnere gondolataihoz igazodik. Már – már úgy tűnik, hogy Ön egy gondolatolvasó. Gyakran érzi, hogy már előre tudja, mit fog mondani a másik ember. Becsülje meg ezt az empatikus képességét! Amennyiben magányos és nincs még párja, ezen a héten könnyen összetalálkozhat azzal az emberrel, akiről most még nem tudja, hogy éppen ő az álmai asszonya, vagy férfiúja. Keddtől péntekig a nyolcas varázsszám kíséri Önt is. Amibe reggel nyolckor kezd, az sikerülni fog! Ami este nyolckor bevégez, az hosszú távú örömet hoz!

Bak 

Nem szabad most szentimentálisnak lennie, mert jelentős változásokra van szüksége kapcsolatában. Ne hitegesse partnerét, ha nem szereti! Sokszor nagyon igazságtalan, és úgy gondolkodik, ha Önnek nem jönne össze valami jobb parti, akkor jó a jelenlegi is. Megalkuvásával a másik felet megalázza, de Ön is vigyázzon, mert addig válogat, míg két szék között a pad alá esik! Szerencsét hozó száma a hetes, ami hét napon át egyfajta védelmet biztosít Önnek. Kabalája lehet bármi, amin a hetes szám található, vagy rajta hét pötty van!

Vízöntő

Túlfejlett igazságérzete miatt az elkövetkező napokban a szokásosnál is többet szenved embertársai viselkedése láttán. Nem érti, milyen lelke van annak, aki keselyű módjára csap le békés, jámbor embertársaira, megfosztva azt létéhez szükséges anyagi javaitól, vagy éppen puszta életétől is. Nem érti, hogy ezt miért teheti meg, az esetek túlnyomó részében, büntetlenül. S miért nem fognak össze a többségében levő tisztességes emberek??? Szerencseszáma, de csak erre a hétre, a négyes szám. Mielőtt elhatározásra jut, négyszer gondolja meg, hogy jól döntött-e!

Halak

Amennyiben Ön kreatív beállítottságú ember, akkor ez szerencsés szakasz lesz az életében, mert közelebb kerülhet a természet esztétikai lényegéhez. A világ minden részében felfedezheti a szépet, ill. arra is rájöhet, hogy a szépség bizonyos értelemben az igazhoz kötődik. Ha ezt át tudja ültetni materiális síkra, akkor megteremtette testi-lelki kiegyensúlyozottságának alapját. Varázsszáma erre a hétre a hármas, ami azt jelenti, reggel felkelés után, akár gondolatban, mondja azt háromszor: Ma szerencsés napom van!

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu