Melitta horoszkópja

0
386

2018. december 22-től december 28-ig

Kos

Akik párban ünnepelnek, figyeljenek egymásra, mert a Hold szenteste a Kos jegyében nagyon aktív lesz, ezért sokkal érzékenyebben reagálnak mindenre! Most különösen szükségük van a kedvesük megértésére, gyöngédségére. A karácsony többi napja is meghittnek ígérkezik, főleg, amikor a család vagy a család helyett az őszinte barátokkal lesz együtt. Mindentől függetlenül könnyen előfordulhatnak apró balesetek, amik miatt pillanatnyi idegesség ütheti fel a fejét. Pedig ezek apróságok, akár viccként is felfoghatók.

Bika

Eljött a kötelékek erősödésének ideje. Együttélésekből házasság lehet még akkor is, ha egyelőre csak együtt járnak, és esténként mindenki a maga lakásában hajtja álomra fejét. Kedvesének legnagyobb örömet gyűrűvel okozhat. A már működő házasságokban nyugodtabb lesz ez a karácsony, mint a tavalyi volt. Boldog és békés napokkal számolhatnak a Bikák ezen a héten, ez vonatkozik a munkahelyi, az érzelmi életükre, sőt szellemileg és fizikailag is nagyon nagyszerű passzban lesznek.

Ikrek

Régebbi kapcsolatokban félő, hogy problémákkal teli, zavaros helyzet állhat elő az ünnepek alatt. Ha az évek során elhidegültek egymástól, egyiküknél külső kapcsolat teszi szenvedélyessé a mindennapokat, ami most kerülhet napvilágra. Tudja, az sms-ek, a lájkok nagyon elárulják az embert! A héten szüksége lesz arra, hogy lehetőleg minden nap jusson ideje némi fizikai levezetésre. Ha dolgozik két ünnep között, nagyon jó lenne, ha a munkából hazafelé vezető út legalább egy részét sétálva, csak úgy nézelődve tenné meg!  

Rák

Karácsonykor az egész készülődés stresszes fáradtság formájában jöhet ki a Rákokon. Fizikailag gyengébben ébrednek, lelkileg érzékenyebben lesznek. A két ünnep között nem baj, ha megengednek maguknak egy kis pihenést. Megérdemlik. A házasságokban, együttélésekben előfordulhatnak viták, de próbáljon ön is megértő lenni partnerével. Az még véletlenül se forduljon elő, hogy máshol megélt frusztrációját vétlen családtagon vezeti le!

Oroszlán

 Kiválóan fogják magukat érezni, minden adott a kellemes, boldog szentestéhez. Szeretet, szerelem és a gazdag gasztronómia egyaránt hozzájárul ehhez. Az Oroszlán párok szentestéje olyan jól sikerül, hogy másnap nem is szívesen mennek rokoni látogatásra, legszívesebben kettesben folytatnák az ünnepet. Ezt azonban nem tehetik meg, ezért karácsony másnapján muszáj felkerekedniük. Viszont boldogságukat, jókedvüket nem tudják, és nem is akarják titkolni. Egyedül élő Oroszlán szintén megtalálja lelki békéjét, és jól fogja érezni magát.

Szűz

A párok a csendes szentestét élvezhetik. Valószínű, hogy kettesben ünnepelnek, és nem kerítenek nagy feneket a készülődésnek. Az összetartozás érzése lesz a legfontosabb számukra, melyet szerelmes estével tesznek még szebbé. Karácsony első és második napja már sokkal mozgalmasabb lesz. Jó hangulatú, kellemes ünnepnapok alakulnak. A szingli Szüzek szenteste valószínű, hogy otthon maradnak. A többi napokon feltétlenül menjenek barátaikhoz, vagy rokonokhoz, mert esélyük lehet egy találkozásra, amiből aztán bármi is lehet!

Mérleg

Szívük szerint az év utolsó két hetét otthon töltenék a Mérleg szülöttek. Annyi ötletük, tervük van a lakás átrendezését illetően, ami egy egész hónapot kitöltene. Ha ezt nem tehetik meg, akkor esténként és hétvégén tevékenykedjenek, de mindig csak egy kicsit! És tárják ki az ajtajukat, mert sok kedves vendég és velük áldás lép az otthonukba! Családtagjaik bogarait most nézzék el, ne rontsák el vele a hangulatot, az ünnepet! Fontos: az ünnepek alatt autózás, autóversenyzés nem ajánlott, csak ha elengedhetetlenül szükséges!

Skorpió

Legfontosabb, hogy anyagi területen megtalálják, ill. megtartsák az egyensúlyt. Jön a pénz, de megy is. Ezzel nincs semmi baj addig, amíg a bevétel több, mint a kiadás. Ennek elérésére minden esélyük megvan. A bolygók azt mutatják, hogy most a kezükre, sőt a zsebükre játszik a legtöbb körülmény. Amennyiben hosszabb ideje élnek együtt párjukkal, kapcsolatuk újra több lesz, mint egyszerű egymás melletti élés. Megtalálják az összhangot egymás között, ennek aztán kellemes következményei lesznek.   

Nyilas

A kettesben töltött szenteste teljesíti vágyukat, hogy összebújjanak, és közösen élvezzék az együtt töltött idő minden percét. Karácsony többi napján előbújnak a szerelmi fészkükből és keresik a barátaik társaságát, melyet a Hold állása erőteljesen segít. A szingli Nyilasok szentestéje egyhangúnak ígérkezik, a következő nap azonban változást hoz, mert érdekes emberekkel találkozhat. Ne tervezzenek előre semmit, így talán közelebb kerülnek egy olyan kapcsolat lehetőségéhez, amit eddig észre sem vettek.

Bak 

Ügyesen elbújhatnak a Bakok pár napra. Jobb, ha most nem velük foglalkoznak a többiek, mert így nyugodtan tehetik a dolgukat. Ami elterelheti mások figyelmét, az pár pletyka. Ebbe semmiképpen se folyjanak bele! Meg se hallgassák, mert felkavarhatja önöket! Az utolsó héten évi számadásra készülnek, leteszik a régi dolgokat, és helyet csinálnak egy újnak. Karácsonyuk békésnek ígérkezik.  Különösen, ha betartják a közlekedés alapvető szabályait.

Vízöntő

A karácsonyi időszak jó ürügy baráti találkozókra és/vagy kollegiális bulikra. Minden alkalmat ragadjanak meg erre a Vízöntők! Ettől lesz/lehet eseménydús az év utolsó hete. Nem szólhat az élet mindig csak a munkáról. Vagy ön, vagy partnere megismerkedett, vagy a jelenben megismerkedik valakivel, és ha ez az új kapcsolat ártatlan is, a vele járó titkolózás, és az sms-áradat megingatják az ünnepi nyugalmat. Legyen toleráns, a békés ünnep nem szakításra, elköltözésre való!

Halak

A párban ünneplők kissé unatkozni fognak szenteste, de az ünnep első napja már pörgősebb, vidámabb lesz. A társaságban töltött karácsony jókedvet és vidámságot ígér, de második napjára egy kis nézeteltérést jeleznek a bolygók, ami pozitív hozzáállással elkerülhető. Akinek nincs még párja, ne töltse egyedül a szentestét, a családdal, vagy barátokkal kellemesebben telhet az idő! Közben nem ártana pár fohász az égiekhez, annak érdekében, hogy végre szűnjön meg ez az emberhez méltatlan, magányos életforma!

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu