Multifokális szemüveggel az éles látásért

0
824

Egy szemüveg négy helyett! Negyvenéves kor felett egyre többen szembesülnek azzal, hogy távolra sem látnak már élesen, és az olvasáshoz is szemüvegre van szükségük. A két problémára egyszerre jelent megoldást a multifokális (más néven progresszív) szemüveglencse, amelynek népszerűsítésére a Magyar Látszerész Szövetség indított kampányt.

A Nyugat-Európában igencsak közkedvelt multifokális, avagy többfókuszú lencsék minden élethelyzetben használhatóak, így nincs szükség a különböző szemüvegek cserélgetésére. Komplex megoldást nyújtanak közelre, munkatávolságra (például számítógéppel végzett tevékenység esetén), távolra, és természetesen fényre sötétedő lencsével is megvásárolhatóak, így a napszemüveget is kiválthatjuk. Magyarországon a szemüvegesek igen kis hányada, mindössze 8 százaléka választ multifokális lencsét, miközben tőlünk nyugatabbra ez az arány 25 százalék. A Magyar Látszerész Szövetség célja, hogy itthon is minél többen megismerjék és kipróbálhassák a sokkal kényelmesebb viseletet jelentő multifokális szemüveget.

 

 

„Ma 3 és fél millió ember hord szemüveget Magyarországon, de a felmérések szerint még másfél millió embernek lenne szüksége rá. A negyven év felettiek között pedig 50 százalék azoknak az aránya, akiknek egyszerre több távolságra is látásproblémájuk van. A multifokális lencsék elsősorban számukra jelentenek megoldást, hiszen így nem kell a mindennapi életben a közel- és távollátáshoz használt szemüvegüket váltogatniuk” – mondta el Tóbiás Richárd, a Magyar Látszerész Szövetség szóvivője.

A kampányindító rendezvényen hazai hírességek, Ungár Anikó, Oszvald Marika, Barabás Éva, Csisztu Zsuzsa, Hajas László, Csonka András és Sipos Peti egy lőtéren tesztelték, hogy mennyire látnak jól közelre és távolra.

RedLemon