A barlangászat m?velésekor a sportolót, az amat?r geológust, a barlangkutatót és a barlangi ment?t fenyeget? veszélyek között a hypothermia a leggyakoribb, majd a különféle sérülések, a barlangi él?világ által okozott csípések és harapások, valamint a kisebb agyrázkódások szerepelnek még a szakirodalomban. Jellemz? sürg?sségi esemény még a pszichés kifáradás és az ebb?l következ? „feladás”, mely végzetes is lehet a barlangba szorult mentésekor.

A barlangi veszélyforrások a hely természetéb?l fakadnak, a sötétség, az éles sziklaperemek, a síkos járatok a balesetek els?dleges el?idéz?i. A másik – sokszor figyelembe nem vett tényez? a h?mérséklet. A barlangok h?mérséklete 10 C° körüli, amely sportolásra igen alkalmas, azonban kényszer? várakozás, kimentés esetén - különösen nedves, vizes környezetben - már a kih?lés veszélyét hordja magában. A legkisebb barlangi baleset esetén is a sérült esetleges kih?lésével kell számolni, viszonylagos mozgásképtelensége miatt. A klímaváltozás, mint veszélyforrás els?sorban az alpesi jelleg? aktív víznyel?barlangoknál áll fenn. Nem árt tudni, hogy a víznyel?barlangok vízgy?jt?területén történ? es?zés, hóolvadás hatására a barlangi járatok vízhozama rendszerint nem fokozatosan, hanem hirtelen, néhány perc vagy néhány másodperc alatt duzzad fel a minimumról a maximumra, ezért az árvízveszélyes helyekr?l a menekülés ilyen esetben szinte a lehetetlenséggel határos.

A barlangi mentés tulajdonképpen sajátos kimentés, mely akár napokig is elhúzódhat, így a bajbajutott fizikai- és szellemi állapotának stabilizálása az egyik legnehezebb, nemes ment?-feladat. A mentés azonban nem csak föld alatt folyik: a barlang bejáratától a földig is el kell juttatni a beteget. Erre a  hegyi mentésnél is használt ment?kosár nyújt lehet?séget. Ha barlangi balesetekr?l beszélünk, nem feltétlenül traumatológiai ártalomról szólunk: ha egy járatomlás vagy más elzárja a kijáratot, már balesetr?l kell beszélnünk, hiszen ekkor már mentés szükséges, és a mentés – az el?bb említett hosszú id?tartama miatt – fizikai (kih?lés) és pszichikai ártalmakat okoz.

A leveg? mozgásának meghatározó szerep jut a barlangklíma sajátos jellegének kialakításában, és ez eltér?  klimatikus sajátosságot figyelembe kell venni a megszokottól eltér? égöv alatt fekv? barlangokban éppúgy, mint az ismert helyen ahol egy-egy klímaösszetev? alapvet? megváltozásának (pl. a huzat leállása egy leveg?tlen barlangban) baleset-okozó következménye is lehet. Ha a felszín és a barlang között kicsi a h?mérséklet-különbség, a barlangi huzat akár teljesen le is állhat, ez az átmeneti id?szak veszélyes is lehet a szén-dioxid feldúsulása miatt. Az 1 % feletti szén-dioxid-tartalom az arra érzékeny személyeknél már komoly fejfájást, rossz közérzetet okozhat. A barlangban található szén-dioxid nemcsak a barlangászok által kilélegzett használt leveg?nek, de f?leg a talajban található mikrobák tevékenységének köszönhet?. Az általuk termelt gázok a barlangi vizekkel a repedéshálózaton keresztül jutnak a barlangba. A CO2 mennyisége nagyban függ a barlangi légcsere viszonyaitól, értéke normál esetben 0,1-1% között ingadozhat. A hazai barlangokban azonban mértek már 5% körüli értékeket is.

A barlang leveg?jének a h?mérséklete a k?zet h?mérsékletét?l, valamint az adott helyen uralkodó leveg?- és vízforgalomtól függ. Ez utóbbi két tényez? miatt tapasztalható ingadozás a barlangok leveg?jének h?mérsékletében, a felszíni h?mérséklett?l függ?en. A barlang légh?mérsékletének átlaga mindig valamivel a felszín évi átlagh?mérséklete alatt kell van, hiszen télen a befelé áramló légmozgás leh?ti a barlangot, míg nyáron a repedéshálózaton keresztül k?zeth?mérséklet? leveg? érkezik a barlangba.

A barlangi leveg? relatív páratartalma (a leveg? víztartalma összehasonlítva az adott h?mérsékleten vízg?zzel telített leveg?ével) általában 95-100% közötti, így ugyan az asthmatikus kúrákra megfelel? (bár ez utóbbit inkább az allergének barlangbeli hiánya indokolja), de a fokozott mozgás, baleset esetén légszomjat, fulladásérzést provokálhat. Sz?k járatokban a barlangászcsoport tagjai által kilélegzett leveg? hypoxiát okozhat a felhalmozódott CO2 miatt.

Ma Magyarországon a barlangjáró és a barlangkutató tevékenység különböz? szint? technikai ismereteket is tartalmazó jártassági vizsgához van kötve. A barlangokban jelent?s számú víz alatti járat van, így a barlangi búvár-merülés speciális képzettséget és gyakorlatot kíván. A barlangjárás, és f?leg a barlangi mentés igen komoly er?t, kitartást, felkészültséget igényl? feladat. A háromdimenziós mozgás, a sz?kületek és a vízzel telt szifonokon való áthaladás „megszokása” és begyakorlása hosszú id?t igényel. Fontos tudni, hogy a barlangászatban használt eszközök (kötelek, beül?k, karabinerek, zsákok) nagyban különböznek a hegymászásban használtaktól, így azok barlangbeli használata veszélyes lehet.

A sérülések közös jellemz?je, hogy túlnyomó részük megel?zhet?, megfelel? véd?eszközök (l. sisak ) használatával, illetve a mászótechnika gyakorlásával és a biztosítókötél használatával, még rövid távú ereszkedés/mászás esetében is. A sérülések - természetesen - gyakoribbak a kevésbé felkészült vagy rossz kondícióban lév? kezd?knél.

A barlangászatot több éve ?z?ket fenyegetheti még a histoplasmosis, mint jellegzetes gombabetegség. A Histoplasma capsulatum által okozott megbetegedésre a hagyományos antibiotikum kúrára nem reagáló fels?légúti fert?zések hívják fel a figyelmet, illetve a betegséget jellemz? neuroinfekciók (meningitis, granulomatosus encephalitis), melyek eredetét nehéz diagnosztizálni.

A barlangtúrára készül? utazókat a fentiek figyelembe vételével fel kell készíteni a föld alatti világban való tartózkodásra. A vezetett túrák biztonságosak, általában nem igényelnek kötélhasználatot, azonban a fegyelmezetlen vagy eltévedt lemaradozó olyan járatokba is kerülhet, ahonnan már csak mentéssel lehet kihozni. A sokszor több emelet mélység? sziklarepedésekbe való esés – a testi sérüléseken kívül pszichikai sokkot is okozhat, mely a sokszor elhúzódó kimentés miatt igen súlyossá is válhat.

A felkészülés legfontosabb eleme a ruházat. Barlangtúrához legszélesebb körben a gumicsizmát használják.  Méretválasztásnál célszer? úgy eljárni, hogy két vastagabb zoknival a láb teljesen kitöltse a csizma fejét, mert ellenkez? esetben nehézséget okoz a kisebb lépéseken való megállás a felhajló részek miatt.
A túl szoros csizmát, a vérkeringést rontó hatása miatt kerülni kell. A legjobb a mélyebb barázdákkal ellátott talpú, bélés nélküli gumicsizma, mert ha víz kerül a csizmába, nem kell arra várni, míg a bélés megszárad, és nem kell számolni a bélés összegy?r?désével és a következményes lábfeltöréssel. Mivel a csizma szára a lábszár fels? harmadáig felér, bizonyos mérsékelt sérülésvéd? hatást is biztosít. A bakancs a gumicsizmához képest jobban tartja a bokát és könnyebb a kis lépéseken megállni, azonban nehezen szárad ki és sérülékenyebb, mint a gumicsizma. Hátránya még, hogy az agyagos, vizes környezetben a bakancs gyorsan tönkremegy.

A fels?ruházatnál célszer? a nem b?, vízleperget? anyagból készült, kapucnis overall választása. Bels? bélése meleget ad, ugyanakkor némi védelmet nyújt a horzsolásokkal, kisebb sérülésekkel szemben. A véd?sisakot legtöbbször a túra helyszínén biztosítják. A sisak nélkülözhetetlen eszköz barlangászatkor, és a profik a speciális kivitel? sisakot használnak, amely egy kemény küls? héjból és egy bels? hevederzetb?l, valamint ezt az egészet a fejre rögzít? Y-alakú hevederb?l áll. A fej és a sisak héja között található egy megfelel? méret? és kiképzés? szabad tér, az un. kontakt zóna. A kontakt zónát kialakító hevederek egy nagy ütésnél a szabad térbe való megnyúlásukkal, szakadásukkal elnyelik a terhelés energiájának jelent?s részét, így mentesítve a koponyát és a csigolyákat a terhelést?l.

A tartalék élelmiszer és ivóvíz ugyanolyan elengedhetetlen kelléke a sokszor órákig tartó barlangtúráknak, mint a megbízható fényforrás és a jól felkészült vezet?.

Forrás: Dr. Felkai Péter PhD: Utazásorvostani ismeretek gyógyszerészeknek / Galenus 2009