Bár a daganatos betegségek kialakulásának okairól egyre több információval rendelkezünk, még a szakemberek számára is számos fehér foltot tartogat ez a terület. A laikusok fejében is rengeteg elképzelés él a betegség kialakulásának okaival kapcsolatban, ezek megismerése és szükség esetén helyesbítése pedig a kór megel?zésének egyik sarokpontja lehet.
Kérd?íves kutatás
A bostoni Egészségtudományi Egyetem kutatói több mint 400 egészséges n? részvételével az eml?-, illetve a vastagbélrák kialakulásához f?z?d? általános hiedelmeket vizsgálták egy elektronikus (webes) kérd?ív segítségével. A felmérés eredményei szerint a megkérdezett n?k a legfontosabb oki tényez?nek az öröklött hajlamot tartják, a második helyen pedig az életmód és a táplálkozás szerepelt. A listán helyet kapott még a környezetszennyezés, az öregedés, az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a stressz, valamint a mozgásszegény életmód. Mindezeken felül néhányan megemlítették az eml?kön, illetve a vastagbélen végrehajtott korábbi m?téti beavatkozás, továbbá az immunrendszer legyengülésének lehetséges kóroki szerepét.
Összességében elmondható, hogy az egészséges n?k mind genetikai, mind pedig környezeti tényez?k jelenlétével magyarázzák az eml?, valamint a bélrendszeri daganatos betegségek kialakulását. Mindezekkel azért is érdemes tisztában lenniük az egészségügyi szakembereknek, mert a félreértések helyesbítése az egészség meg?rzését célzó oktatás lényeges feladata.
Forrás: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ)