Miért alszanak el a fiatalok az iskolapadban?
A Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság Pécsett tartotta éves szakmai konferenciáját. A konferencián olyan érdekes témákat boncolgatnak a szakemberek, mint az inszomniák, alvászavarok, valamint az alvás és epilepszia kapcsolata. Fény derül arra is, hogy mi lehet a fiatalok aluszékonyságának hátterében.

Inszomnia
A legtöbbször előforduló alvászavar, az inszomnia (álmatlanság) kezelésében elért eredményekről és a megállapított ajánlásokról részletesen esik szó a konferencia alkalmával. Az alvási rendellenességek ezen fajtájára jellemző, hogy a beteg vagy nem képes elaludni, illetve elegendő ideig aludni, vagy pedig többször ébredések szakítják meg az alvást. Legyen szó az inszomnia bármely változatáról, általánosan elmondható, hogy a kórral együtt élők képtelenek pihentetően átaludni az éjszakát és ennek következtében folyamatos fáradtsággal kénytelenek szembenézni.

 

Alvás és epilepszia: homályos a kapcsolat

A pécsi konferencia során az álmatlanság mellett az alvásfüggő légzészavarokról, a zavarok és az altatás kapcsolatáról, valamint az epilepszia és alvás összefüggésiről is értekeztek a szakemberek. Utóbbi témakörben megemlítették az epilepszia kezelésében egyre fontosabbá váló alvásdiagnosztika szerepét. Az epilepsziás betegek egy bizonyos részénél a rohamok kizárólag alvás közben jelentkeznek. Ugyanakkor az epilepsziások rohamait sok esetben az alvás elmaradása, vagy annak zavara is előidézheti.

 

Alvás az iskolapadban: narkolepszia lehet mögötte

A pénteken kezdődött tudományos kongresszus számos témája között a szakemberek egy napjainkban igen gyakran előforduló alvászavarra is ráirányítják a figyelmet. Narkolepsziát átlagosan 2-3 ezer emberből egynél diagnosztizálnak. A kór az alvás és ébrenlét szabályozásának olyan rendellenessége, amely állandó fáradtság- és álmosság érzetet, aluszékonyságot kelt a betegben. A legjellemzőbb tünetek közé tartozik a hirtelen jelentkező és elfojthatatlan alváskényszer, amely alvásrohamokban testesül meg. Ilyenkor az álom-fázis betör az éber állapotba és a beteg – anélkül, hogy bármit is tehetne ellene – váratlanul álomba szenderül.

A Társaság véleménye szerint sok esetben a narkolepszia vonható felelősségre azért, hogy a fiatalok elalszanak az iskolapadban. Arról pedig nem is beszélve, hogy a betegség közúti balesetekhez is könnyen vezethet. Nem szabad tehát félvállról venni az ilyen jellegű betegséget, hanem minél előbb élni kell a szakszerű kivizsgálás adta lehetőséggel. A betegségre rendszerint csak 10-15 év elteltével derül fény, így a megfelelő kezelés is csak ez után kezdődhet el. Éppen ezért lényeges, hogy amint erre utaló jelek fedezhetőek fel, ne várjunk, hanem forduljunk mihamarabb szakemberhez.



A Magyar Alvástársaság

A napjainkban 120 aktív tagot számláló Magyar Alvástársaságot neurológusok, pulmonológusok, pszichiáterek, háziorvosok, bel- és gyermekgyógyászok, pszichológusok alapították 1997-ben, hogy megszervezzék az alvásmedicina hazai ellátását, felállítsák a megfelelő alváscentrumokat és kidolgozzák az eurokonform szakmai ellátásra vonatkozó irányelveket. Tevékenysége iránti igény a mai napig gyorsan növekszik számos népegészségügyi jelentőségű területen, mint a kardiovaszkuláris és metabolikus betegségek ellátása és prevenciója, a mentális egészség megőrzése, a mentális és affektív betegségek kialakulásának megelőzése, a közúti közlekedés és munkavégzés biztonságának megőrzése, a többműszakos munkakörökkel járó adaptációs problémák kiküszöbölése, megelőzése.

A Társaság már rendelkezik az európai irányelvekkel kompatibilis protokollokkal az alvásfüggő légzészavarok, az alvásfüggő mozgászavarok és a napközbeni aluszékonyság ellátásának területén, melyeket 2008 óta az Egészségügyi Minisztérium és a társadalombiztosítás is elismer.

A szakmai tevékenység bázisát 14, az Európai Társaság kritériumai szerint akkreditált alvásmedicina centrum alkotja a fővárosban és a regionális központokban, melyek intenzív kapcsolatban dolgoznak az alapellátással és szakellátással. A Társaság eredményesen végzi az ezen speciális terület vezető szakembereinek, a szomnológusoknak a képzését és az alvástechnikusok továbbképzését is.


Magyar Alvástársaság