Törés és rándulás – kísértetiesen hasonló tünetek

300

Csak legyintünk, ha egy óvatlan pillanatban bokaficamot szenvedünk. Azt gondoljuk, hogy a pihentetés, a jegelés majd megoldást jelent. Az ortopéd szakorvos szerint azonban egy bokarándulás után sokkal nagyobb is lehet a baj, hiszen idővel porcelhalás is kialakulhat.

A bokaficam, vagy rándulás gyakori probléma, sokan találkoznak vele életük során, hiszen elég egy rossz mozdulat, figyelmetlenség és már maga alá is fordul ez a testrész. Senki nem gondol azonban arra, hogy felkeressen a baleset után egy szakorvost, lehetőség szerint ortopéd-traumatológust, aki ki tudná zárni egy súlyosabb sérülés lehetőségét.

„Bokaficam, bokarándulás esetén leggyakrabban egy vérömleny keletkezik a külboka táján, amely szöveti sérülést jelez. Mindez lehet a külboka-szalag rendszerében, lehetséges az ízületi tok bevérzése miatt, de előfordulhat mélyebbi szakaszon, a csontállományban. Bokaficam során a bokaszalag magával ránthatja a nála gyengébb csontot, és jelentős erő hatására bokatörést is lehet szenvedni” – fogalmazott Dr. Moravcsik Bence Balázs, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd, traumatológus szakorvosa.

A porc károsodása is nagy baj

Hozzátette, a bokarándulás és a bokatörés tünetei nagyon hasonlóak, hiszen mindkettőnél tapasztalható duzzanat, vérömleny megjelenése, mozgáskorlátozottság, a bőr lilás elszíneződése.
A sérülés pillanatában nem lehet megállapítani történt-e porcsérülés, a röntgenfelvétel elengedhetetlen, amellyel ki lehet zárni egy esetleges törést. Az ortopéd szakorvos szerint fontos, hogy ez megtörténjen, hiszen csonttörés nélkül is kialakulhat súlyos károsodás a bokában: az ugró csont porcának megsérülése esetén porcelhalás is kialakulhat, ez pedig hosszabb távon a mozgás beszűkülését is okozhatja.

„Ha olyan mértékű a porc károsodása, akkor a sérülés után még hat héttel is duzzadt a boka, a terhelhetősége egyre csökken. Ilyenkor szükség van a röntgennél részletgazdagabb képalkotói vizsgálatra, MR-re” – tette hozzá az ortopéd szakorvos.

A boka stabilizálása és az utókezelés is fontos

A panaszokkal foglalkozni kell, hiszen a porckárosodás korai kopáshoz vezethet, idővel pedig minden lépés fájdalmas lehet. A bokarándulást komolyan kell venni és ilyen esetekben tanácsos bokarögzítőt viselni egy ideig, hiszen stabilizálni tudjuk a megnyúlt szalagrendszert. Ha ezt nem tesszük, egyre gyakrabban, akár minden lépésnél kificamodhat és aláfordulhat a bokánk.

Fontos a megfelelő utókezelés is: komplex fizioterápiával fel lehet oldani az izomletapadást, amely a rögzítés miatt kialakult. Az izomzat és a szalagrendszer megerősödése és teljes funkciójának visszanyerése leginkább négy-hat hét alatt érhető el, a gyógytorna, bokastabilizáló tréning és úszás lehet rá a legjobb megoldás.

Toscana Media