Tudta, hogy az ópium volt az első gyógyszer?

908

Sokan úgy vélik, hogy az ópium a legsokoldalúbb remédium, amit valaha felfedeztek

 

Az ópium, az első gyógyszer

Az ópium az első elismert gyógyszernek tekinthető. Sokan úgy vélik, hogy ez a legsokoldalúbb remédium, amit valaha felfedeztek. Lehet, hogy az állítás nem igaz, mindenesetre az ópium az egyetlen gyógyszer, amelyért háborúztak. Volt, aki a kávéjába tette, más meg szerencséjét alapozta meg, mert könyvet írt róla. Amikor az 1860-as években az orvosok korlátozni akarták gyógyszerként való használatát, ezt a gyógyszerészek ellenezték, így maradt továbbra is szabad kereskedelmi árucikként forgalomban. Az ópium mindig vitatott gyógyszer volt és az is marad. Mint ismeretes, a máknövény (Papaver somniferum) az ópium forrása. Azé az ópiumé, mely valaha nemcsak az egyetlen szer volt a fájdalmak és a láz csillapítására, de Európában széles körben használták euforizáló hatása miatt. Talán sokan nem is tettek különbséget a két alkalmazás között.

Ópium és gin

Az ópium a XVIII. században terjedt el gyógyszerként és a növekvő igényekhez Törökországból és Perzsiából importáltak drogot. A házi termesztésű ópium persze sokkal olcsóbb, mint az import. Azt nem lehet tudni, hogy az igény mekkora része írható a gyógyszerként való felhasználás számlájára, és mekkora az eufórikus hatására. Abban az időben a nyers ópium alkoholos tinktúráját, a laudanum-cseppeket tartották a háztartásokban, mert a jobb módú családoknál ez volt az egyetlen gyógyszer.

A városi munkások először úgy próbálták nyomortanyákon tengetett életüket enyhíteni, hogy az alkoholhoz nyúltak (Angliában az olcsó ginhez), mindaddig, míg az angol parlament adót nem vetett ki az alkoholra. Ekkor már csak egyetlen vigasz maradt, az ópium. A nyomorékká dolgoztatott és alulfizetett emberek laudánumhoz való menekvése egy csapásra megváltoztatta az uralkodó osztályok véleményét az ópiumról.

Inkább a dohányzás?

MákMáknövényt Kínában is termesztettek és ópiumot az orvosi terápiában már régóta használtak. Emellett élvezeti szerként is hozzányúltak, de nem gyakran és nem széles körben. A XV. századtól Kína mérsékelt mennyiségű ópiumot importált, olyan fűszerekkel együtt, mint a sáfrány és az üröm, de az ópiumot talán csak a mandarinok fogyasztották relaxációs célból, süteménybe sütve.

Az ópium használata Kínában a XVII. században megváltozott, amikor a dohányszívás élvezete elterjedt. Amerikában, az első telepesek lenézték a bennszülöttek dohányzási szokását, később azonban a fehérek felismerték, hogy a pipázási ceremóniának kellemes és előnyös oldalai is vannak. Aztán a tengerészek és a kereskedők révén a dohány eljutott Európába és már 1556-tól Franciaországban is szívták. Az uralkodók: I. Jakab, I. Károly, sőt XIV. Lajos király is ellenezték az új szokást, mégis az egyre tovább terjedt Európa más részeibe, sőt Oroszországba is. II. Sándor cár üldözte a dohányzást, elítélte, sőt száműzte a dohányzókat, mégis Oroszországban szívták a pipát legtöbben. Portugál és holland tengerészek terjesztették el a dohányt Indiában, Sziámban, Kínában és Japánban. Kínában oly sokan hódoltak a pipázás szenvedélyének, hogy Csung-Seng uralkodó rendeletet adott ki, melyben megtiltotta a dohányfüst élvezetét és ez érdekes módon ebben az országban hatékony volt. Mivel viszont sok polgár számár a dohányzás élvezetet jelentett, a tiltás után mihez fordult volna máshoz, mint az ópiumhoz. Az émelygés és a gyomorgörcsök, amelyek a szer bevétele után jelentkeztek, ugyan korlátozták a kellemes kábulatot, de mivel az ópiumot belélegezve is élvezni lehet, hát rátértek az ópiumpipázásra. Erre a Kínában eddig vékonyan csörgedező ópiumimport folyammá dagadt.

Ópiumháborúk

Először a portugálok fedezték fel az új piacot. Azonban az East India Company nem volt hozzászokva, hogy jövedelmező üzletből kiforgassák, gyorsan közbelépett, felvásárolta az indiai ópiumtermést, és hajón Kantonba, az új elosztási központba szállította. Kínában ez az ópiumkereskedelem kezdetben nem volt legális, mert nem jelentett profitot a kormányzatnak, de 1729-ben törvényt hoztak az ópium behozatalának és élvezetének korlátozására. Talán sem a kínai birodalom, sem hivatalai nem várták, hogy a tiltás eredményes lesz, de a megtorló intézkedések oly szigorúak voltak, pl. az ópiumdílereket felakasztották és a közvetítőket bebörtönözték, majd száműzték, hogy a csempészet ezután inkább átlátható csatornákon bonyolódott és a kormányzat megkapta a maga sápját a haszonból. Ez a megoldás kényelmesnek bizonyult.
Az ópium hajókon érkezett Kantonba, a kormányzat lefölözte a hasznot, így mindenki elégedett volt mindaddig, míg 1838-ban Lin Cse-Su lett az ópiumkereskedelem új felügyelője. Legnagyobb meglepetésre és a szállítmányozók megrökönyödésére ő azon ritka hivatalnokok közé tartozott, aki nem volt korrupt, és az ópiumszállítmányokat korlátozni igyekezett, majd megtiltotta a behozatalt. Ebből aztán háborúskodás keletkezett, majd 1838–1842 között több ópiumháború tört ki. És ezek a háborúk a brit parlamentnek pénzbe kerültek. Sokan feltették akkor a kérdést, hogy vajon Anglia miért öl pénzt ezekbe a távoli világrészben dúló háborúkba. Végül az ellenségeskedések 1842-ben békekötéssel végződtek. A kínaiak átengedték Hongkongot Angliának és kártérítést fizettek.

Az ópium ezután nemsokára betört a szépirodalomba. 1869-ben Dickens és amerikai kiadója egy estét töltött London East End külvárosi kerületében, ahol az életet közelről megfigyelhették, nyilván azért, hogy ezeket majd irodalmi szövegbe építsék. Ebből született 1870-ben az Edwin Drood rejtélye című befejezetlenül maradt regény. A történetben szerepel egy templomi karnagy, akinek az ópiumtanyán a nem éppen bizalomgerjesztő külsejű tulajdonosnő újabb pipa ópiumot kínál. Így születik meg néhány mondatban az East End-i ópiumtanya, amely bevonult és félévszázadon át jelen volt a tisztán képzeletből építkező irodalomban.

Titokzatos ópium

Van valami, ami az ópiumban még ma is titokzatos. Minden gyógyszerész tudja, hogy az ópium abból a tejnedvből készül, mely virágzás után az éretlen mákgubó megkarcolása után szivárog ki. A morfin és más alkaloidok a gubókban legnagyobb töménységben mintegy tíz napig vannak jelen és ha a tejnedvet nem távolítják el, ezek az alkaloidok a növényben nagyrészt inaktív vegyületekké bomlanak.

Noha a kiszivárgó fehér tejnedv sokakat csábít kutatásra, ezeknek a tiszavirág-életű alkaloidoknak a növény életében betöltött szerepére mindeddig nem derült fény. Akkor viszont miért termelődnek?

A tudományos magyarázat szerint ezek az alkaloidok véletlen mutációk, melyek bonyolult növénykémiai folyamatokban képződnek és amelyeket egykor az ember a saját számára hasznosnak talált. Ezért termesztik a mákot, ma még az Európai Unión kívül, étkezési célra is. Persze, a romantikus írók és vallási források sokkal színesebb magyarázatot fogadnak el. Szerintük Isten a mákot az emberiség javára teremtette, éppúgy, mint ahogy a naplementét. De ez az alkonyatanalógia nem egészen pontos. Mert a napnyugták még sohasem okoztak háborút úgy, mint az ópium.

Forrás: Stájer Géza: Méregtől a gyógyszerig / Galenus 2004