Üzen a gerinc!

A gerincbántalmaknak nemcsak fizikai, hanem komoly mentális és pszichés aspektusai vannak. A gerincproblémák holisztikus szemléletű megközelítése első lépcsőfoka lehet a gyógyulásnak.

A gerincproblémák számtalan formában hívják fel figyelmünket magukra olyankor, amikor makacsul ragaszkodunk az életvitelünkben olyasvalamihez, ami nem jelent jó irányt. Úgy is mondhatjuk, tanulási folyamatra próbálják felhívni figyelmünket: arra, hogy lassítani kellene, újratervezni az életünket, újraalapozni azt, hiszen a gerincünk a testünk vázának az alapját képezi. Ha az intő jeleket figyelmen kívül hagyjuk, nem foglalkozunk vele, közömbösek leszünk, miközben mellé társul a kőkemény makacsságunk is, ennek végeredménye a „testi” roppanás, a gerincbántalom lesz.

Ha anatómiai szempontok alapján szemléljük a gerincünket, akkor megérthetjük annak természetét, aminek a felépítése csigolyáról csigolyára történik.  Ugyanígy lépcsőfokról lépcsőfokra kell haladnunk a kezelésben, állapotjavításban is, pszichés, mentális, szellemi aspektusból egyaránt.

Gerincsérvet nem azért kapunk, mert genetikailag előre meghatározott, hogy márpedig nekünk gerincsérvben kell szenvedni, megöregedni. Mi magunk választottunk és döntöttünk úgy, hogy szenvedni fogunk! Minden ember érzékszervekkel van ellátva, aminek egyetlenegy célja van, hogy érezzük, hol van a határ. Feszegethetjük a határokat, csakhogy ha nem vagyunk beérve, felkészülve arra, ami ott vár ránk, akkor bizony beleroskadunk.

Gondoljunk bele, nem cipelhetünk olyan terheket, amelyeket még nem bírunk el, nem emelünk fel egy 200 kg-os súlyt, ha arra nem értünk meg: ahhoz fokozatos, megfelelő kondícióra, erőre kell szert tenni, és ez akár hosszú évek, évtizedek munkájába is kerülhet. Siettethetjük a folyamatokat, azonban előfordulhat, hogy a súly agyonnyom bennünket. Nem merjük belátni magunknak, hogy ez most ilyen formában nem fog menni, félünk, gyávaságunkban hazudunk magunknak, ahelyett, hogy változtatnánk a szemléletünkön. Nem kell mindjárt a legnagyobb faktorú súllyal kezdeni a kitörést abból az állapotból, amelyben még gyengék vagyunk.

Sokszor a fizikális tüneteteket, jelzéseket, mint a fáradtság, ingerlékenység, zsibbadás, enyhébb fájdalmakat nem vesszük komolyan, pedig azok már intő jelként szolgálhatnak arra, hogy másként kellene csinálni az életünket. Bevárjuk a hasító, bénító erejű fájdalmat, amikor már mozdulni, levegőt venni sem sem vagyunk képesek, mert még az is borzasztó kínnal jár. Gondoljunk bele, ezek csupán a fizikális tünetek, jelzések, és a lelki, pszichés terhekről még nem is beszéltünk. De hiszen hogyan is beszélhetnénk arról, amikor még a fizikális érzeteket sem vagyunk képesek felismerni?


A legfontosabbra nem figyelünk: önmagunkra!

 

Újra kell alapozni az életünket, mert ha jó az alap, akkor az időtálló lesz, mint a gízai piramisok. Elkerülhető lenne a gerincsérv, csak a figyelmünket jó helyre kell összpontosítani. Ha már baj van, akkor arra kell összpontosítani, hogy azt miként oldhatjuk fel. Ilyenkor még mindig el lehet indulni a változáshoz vezető úton. Mindennek van előnye és hátránya, azonban nem mindegy, hogy melyik aspektusra fordítjuk a figyelmünket. Az egyikkel építkezni tudunk, a másikkal rombolni.

 

 

Minden egyes esetnél, amikor a páciensek felkeresnek és elkezdjük a terápiát, csodálkozva tapasztalják, hogy mennyire megfáradt a testük, mennyire szomjazik a pihenésre. Emellett az is meglepetésként szokott hatni, hogy mennyire egyszerűen feloldhatók a bántalmak. Csupán azért, mert végre valahára figyelmet kap maga az egyén, az a testrész, az a terület. Megvilágosul a páciens elméje, a teste és a lelke, hogy mi volt az, amit a hétköznapokban mellőzött, hanyagolt: önmagát! Mindezt azért hangsúlyozom ki többször, mert hajlamosak vagyunk elsiklani a szavak jelentése, mélysége fölött.

 

 

A gyógykezeléseket személyre szabottan alkalmazom. Ennek köszönhetően már az első alkalommal tapasztalható a változás. Természetesen itt is fokozatosan kell előrehaladni, a fizikális tünetek lokális terápiája nem lehet gyors lefolyású. Időt, energiát kell beletenni ahhoz, hogy a végső eredményt elérjük: a gyógyulást.

 

Farkas Lehel

okleveles gyógymasszőr