Válás a szexbajok miatt, szexbajok a válás miatt

0
3186

Válás és szexuális gond! Ezek külön-külön is nyomasztó dolgok, hát még együtt! Azt az összefüggést ismerik az emberek kevésbé, hogy a válásnak, szakításnak az egyik utóhatása az újonnan jelentkező szexuális probléma is lehet.

Az első variáció viszont eléggé gyakori! A hozzám bejelentkező párok háromnegyed része azzal jön el, hogy baj van a szexuális életükkel. S ha ezen nem lehet segíteni, baj lesz a kapcsolattal is, „Pedig minden tökéletesen működik, csak a szex nem…” Feszült a helyzet, idegesek, sokat veszekednek. „Ez sokáig így nem mehet!”- hallom legalább az egyik fél szájából.  „Kevés a szex, ezért sokat veszekszünk”- mondja a férfi. „Sokat veszekszünk, ezért kevés a szex”- mondja a nő. Kinek van igaza? Valószínűleg mindkettőjüknek, hisz már egy idő után nagyon nehéz megállapítani hol is kezdődött. Igazából nem is az a fontos, kinek van igaza, hanem az, mik a pár közös pontjai, érzelmileg egy hullámhosszon vannak-e még.

 

Sosem volt jó a szex

Megdöbbentő, hogy hányan mennek bele a közös életbe, házasságba úgy, hogy már eleve nem működött a nemi életük. Ne arra gondoljanak, hogy az a baj, hogy nincs minden nap, hogy csak egy orgazmusa van a nőnek, vagy, hogy nem variálják a pózokat, hanem arra, hogy hónapok, sőt évek óta nincs szexuális életük. „Nagyon szeretjük egymást, a többi majd megoldódik” És ritkán oldódik meg csak úgy magától. Sok év után szoktak eljönni segítséget kérni, pedig ezeknél a gondoknál is igaz, hogy minél több idő telik el, annál több idő szükséges a helyrehozáshoz is – ha egyáltalán nem késtünk le róla!

 

Ha beköszön a harmadik

Bárkinek is van , az egy idő után már a másik félre is kihatással van.

A legrosszabb változat, ha akkor jönnek el, amikor már valamelyik félnél megjelent a harmadik. A megcsalás egy külön cikket igényelne, de röviden annyit el kell mondanunk, hogy a bizalomvesztés, a becsapottságérzés miatt megkérdőjeleződik az őszinte érzelem megléte is. Ilyenkor előbb a kapcsolattal kell foglalkozni, csak ezután a szexszel! Szinte a legnehezebb helyzet ez, hisz pont akkor kellene megtanulnia a „tünethordozó” félnek a szexualitás elfogadását, a belefeledkezni tudást, a testi bizalom megélését, amikor az érzelem kap gellert. Hogyan lehetne ilyenkor a másikba olvadni, a másikra bízni a testünket? Ebben az esetben már a vágy akkor is eltűnik, ha netán korábban pislákolt.

Könnyebb a dolga a terapeutának, ha a pár szereti egymást (persze férfi és nőként, és nem „emberként”). Sokszor a neveltetésből eredő gátlásokkal, szeméremmel, tapasztalatlansággal, a saját testkép-énkép korrigálásával kell foglalkoznunk.  Ezekben az esetekben jó a prognózis, nagy a sikeres megoldás aránya.

Ha valami történt

Nem kell föltétlen nagy dolgokra gondolni! Egy munkahelyi leterhelés vagy egy családon belüli betegség is magával hozhatja a másik fél elhanyagolását. Észre sem vesszük, csak akkor, ha a párunk szóvá teszi, megint eltelt egy hét, majd megint, anélkül, hogy lett volna szeretkezés. Míg az előző esetekben eleve volt egy szexuális tünet, ezekben az esetekben a leggyakoribb következmény a libidó csökkenése, a szexuális élet ritkulása, majd elmaradása. Ha a tudatos vagy rejtett sérelmek megfogalmazódhatnak, ha időben észbe kap a pár, jó esély van a harmónia visszaállítására. Általánosságban is igaz, hogy az időben felfedezett gond kezelhető. Ha valamelyik fél vagy mindkettő a struccpolitikát folytatja, elmennek egymás mellett, évek telhetnek el így, és trauma, lelki sokk kell ahhoz, hogy megtörjön a hallgatás. Az egyik tipikus „megoldás”, a külső kapcsolat kialakulása, de e nélkül is sok pár szakít vagy válik el ilyen esetekben!

Válás utáni szexuális gondok

Sok házasság, párkapcsolat nem a szex miatt romlik el, hanem az érzelmek múlnak el. A kihűlt kapcsolatok okai számtalanok lehetnek, pl. a már említett oda nem figyelés, a rutin, kényelmesség, unalom…stb. Nagyon gyakori helyezet, hogy a gyerekek kirepülésekor döbben rá a pár, hogy „jé, itt vagyunk ketten, mit kezdjünk egymással?”

Bármi is a válás oka, lelkileg mindkét félnek (ha nem is egyformán, de) embert próbáló helyzet. Ilyenkor kivétel nélkül minden válófélben lévő fél kudarcnak éli meg a válást! Különösen az a fél szenvedi meg, aki még szeret, aki nem akarna válni, pláne, ha váratlanul érte a bejelentés, és így nem tudott felkészülni a változásra. Ilyen esetekben már nem azért keresnek fel engem, hogy mentsük meg a kapcsolatot, hanem azért, hogy minél gyorsabban, minél kisebb sérüléssel lehessen túllenni a váláson, és nyitottá válni az újrakezdésre.

Ha már elindult az ismerkedés, randizgatás, jön a döbbenet, hogy nem úgy működnek a dolgok, mint azelőtt!

  • Férfiaknál a legijesztőbb szexuális tünet, a merevedési probléma. Sok férfi ijedtében leteszteli magát: önkielégítéssel, hivatásos nővel vagy egy régi, bevált barátnővel, akivel nem kell elölről kezdeni a dolgokat.
  • Az sem ritka, hogy a magömlés feletti kontroll tűnik el, és fellép a korai magömlés. Míg az elsőnél a bizalomvesztés állhat a tünet mögött, addig az ejakuláció praecox értelmezése: a nő tudattalan büntetése.
  • Ami pedig mindkét nemnél jelentkezhet, a csökkent vágy!
  • Emellett színezi a képet, ha a nő nehezen vagy alig izgul föl. Ebből a nem megfelelő nedvesedés következik, a fájdalmas közösülés, majd a nőgyógyászati tünetek (folyás, viszketés, csípő érzés).
  • Az sem ritka, hogy az orgazmus tűnik el. Amivel régen nem volt gond, most van! „Nem adom az orgazmusomat!”- akár a férfiaknak, akár tudattalan önbüntetésként.

Bármilyen szexuális probléma jelentkezik a férfinél vagy a nőnél, szinte azonos a pszichés folyamat. Az agyunk hamar „generalizál”, a csalódás a másik nemben, generalizálódik: könnyen átterjed mindenkire. Hiába a konkrét férj vagy feleség okozta a csalódást, az új kapcsolatra is átvisszük ezeket az érzéseket. A válás után az önértékelés, a férfiakban/nőkben való bizalom visszaszerzése a legfontosabb!

Nagyon nehéz helyzet, de egyáltalán nem lehetetlen!

 

Bede Zsuzsanna
szexuálpszichológus