Mindenkinek becsengettek! - interjú Kisari Károllyal, a Down Egyesület elnökével

Miért indította el az Egyesület a „Mindenkinek becsengettek!” programot?

Jelenleg aki értelmi fogyatékos gyermeket nevel, speciális intézményekbe kénytelen hordani a gyermekét, hogy oktatásban részesüljön. Ez egyrészről azért nem megfelelő, mert gyakran ezek az intézmények csak több órás utazással elérhetőek, vagy kollégiumban kell elhelyezni az alig 7 éves gyermekeket, másrészről ezek a gyerekek a családjaikkal együtt kiszakadnak a többségi társadalomból. Mindenkinek becsengettek! programunkkal szeretnénk elérni azt, hogy a többségi társadalom szimpátiája mellett, a megfelelő differenciált oktatási módszerek alkalmazásával, minél több fogyatékos gyermek részére egyszerűen elérhető legyen az oktatás Magyarországon. A program során fogyatékkal élő gyermekeket visz be gyógypedagógus a többségi oktatási intézményekbe heti egy alkalommal azért, hogy együtt szocializálódjanak és tanuljanak ép óvodás és iskolás gyermekekkel, majd együtt alkossanak előadást vagy materiális terméket a tanév végére.

Mik a tapasztalatok a programmal kapcsolatban?

A program során részletes szakmai tanulmány készült összesen 1000 iskolás és óvodás gyermek, közel félezer pedagógus, valamint 30 fogyatékkal élő gyermek és az ő családjaik körében az attitűdváltozás mérése céljából. A hazánk több nagyvárosában, valamint a határokon túl is alkalmazott metodika gyakorlati tapasztalatait összefoglaló szakmai kiadvány alátámasztja, hogy a Down Egyesület sikeres lépést tett a fogyatékkal élő gyermekek integrált oktatása terén. A Mindenkinek becsengettek! program 2011-ben a programban résztvevő iskolák tanulóinak és pedagógusainak visszajelzése alapján bizonyítja az integrációs programok jótékony hatását. (A kiadvány letölthető az alábbi címről: http://downegyesulet.hu/olvasosarok/kiadvanyok/mindenkinek-becsengettek-program-osszefoglalo-2011)

Hogy látja az elkövetkezendő éveket?

Magyarországon még mindig az a legnagyobb probléma, hogy az oktatásban résztvevők – legyenek szülők vagy pedagógusok – nem hiszik el, hogy a fogyatékkal élő gyerekek valóban fejleszthetőek. Nyugat-Európában azt látjuk, hogy mindenki motiváltabb abban, hogy valódi fejlődést érjen el a fogyatékkal élőkkel, és valódi integráció, inklúzió jöhessen létre. Ezekben az országokban a gyakorlatban tapasztalják azt, hogy milyen hatásai vannak ennek, viszont hazánkban ez a tapasztalat hiányzik. A jelenlegi oktatást körülvevő bizonytalanságok nem kedveznek a programunk céljainak eléréséhez, hiszen az alapvető feladatok ellátása is nehézségekbe ütközik, folyamatos problémákat látunk a pedagógusi oldalon, és ebben a helyzetben nehéz elvárni, hogy a fogyatékos gyerekek inklúzióját is be tudjuk vezetni. Ennek okán a magyar szülők egyre türelmetlenebbek abban, hogy megvalósuljon az oktatási integráció.

Mit gondol, mi szükséges ahhoz, hogy az inklúzió valóban megvalósulhasson. Pénz kérdése esetleg?

A jelenlegi oktatási rendszerben markánsan különül el a speciális és többségi oktatás. Létrejöttek az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények (EGYMI), melyek feladata elsősorban az, hogy a többségi oktatási intézmények pedagógusait segítse abban, hogy minél több gyerek részesülhessen integrált képzésben. Azt látjuk, hogy sok főleg szocializációs hátrányban lévő gyerek kerül be a fogyatékkal élők intézményébe, akiknek a többségi iskolákban is helyt lehetne adni a források másfajta elosztásával, így a jelenleg rendelkezésre álló forrásból hatékonyabb inklúziós stratégiát lehetne megvalósítani, ám ehhez szükséges az, hogy a szereplők ezt akarják. A Mindenkinek becsengettek! program célja,hogy ezeket a szereplőket motiválttá tegye abban, hogy valóban tegyenek az inklúzív oktatásért, emellett úgy gondolom, az oktatásba fektetett pénz többszörösen megtérül a társadalomban akár középtávon is.

Hogyan gondolja a program folytatását a 2012/13-as tanévben?

Szeretnénk, ha Magyarországon még több helyszín, város csatlakozna programunkhoz. Nyíregyházán és Ungváron már tartottunk gyakorlati képzést a programban résztvevő többségi intézményekben tanító pedagógusoknak, hogy munkájukban, valamint a hozzájuk érkező SNI gyermek kezelésében segítsük őket. Szeretnénk, ha ezt a képzést több város pedagógusainak meg tudnánk tartani, hiszen általában a többségi pedagógusok soha nem találkoztak fogyatékos gyermekkel, a gyakorlati ismeretek elengedhetetlenek.

Miért gondolja, hogy a kivándorlásban látják a megoldást a szülők?

Az utóbbi időben egyre több fogyatékkal élő jelenik meg az utcákon. Ez nem azért van, mert nő a számuk, hanem azért, mert egyre többen vállalják fel akár a saját, akár gyermekük fogyatékosságát. A szülők a kezükbe veszik a fogyatékos gyermekük fejlesztését, tájékozódnak a lehetőségekről, utánanéznek külföldi példáknak. Elméleti és tapasztalati tudás alapján szeretnék, ha gyermekük minél magasabb szintű fejlesztésben részesülne, ám a magyar oktatási struktúra és a társadalmi attitűd egyelőre akadályokat gördít a szülők elé abban, hogy az általuk megfogalmazott célokat el tudják érni. Van egy olyan értelmiségi réteg – adott fogyatékkal élő gyermeket nevelő család -, ahol a szülők idegen nyelveket beszélnek, így választhatnak, hogy mely nyugat-európai országba vándorolnak ki, ahol egy fogyatékos gyereket tárt karokkal fogadnak az oktatási intézményekben, ahol teljes mértékben megvalósul az inklúzió. Ezekben az országokban a korai fejlesztés is magas szintű, és a későbbi munkahelyek szempontjából is egyre magasabb azon országok száma, ahol nyílt munkaerő-piaci megoldásokat is tudnak nyújtani a fogyatékkal élők számára.

Down Egyesület

korai fejlesztés