Vírushordozók, akik soha nem lesznek AIDS-esek

"HIV-fertőzött vagyok, és makkegészséges" - mondhatja el magáról Kai Brothers, egyike azoknak az önként jelentkezőknek, akik Jay Levy professzor laboratóriumába járnak. A Kaliforniai Egyetem kutatója ugyanis olyan HIV-pozitív embereket vizsgál, akiknek immunrendszere valamilyen, eddig nem pontosan ismert módon fölveszi a harcot az AIDS-betegség kórokozójával. Ha nem is sikerül szervezetüknek megszabadulni a vírustól, de akár évtizedekig tünetmentesek maradhatnak, anélkül, hogy bármilyen gyógyszert szednének.

Felkészült a halálra, de nem történt semmi

Kai Brothers több AIDS-es barátját és partnerét is elveszítette, mielőtt az első hatékony orvosi készítmények megjelentek, s biztosra vette, ő lesz a következő. Fölmondta állását, kiürítette nyugdíj-takarékszámláját, és lassan fölkészült a halálra. De semmi sem történt, állapota - ő maga és orvosai meglepetésére - nem indult romlásnak. Pedig egy HIV-fertőzöttnél, aki nem részesül gyógyszeres kezelésben, átlagosan tíz esztendőn belül kialakul az AIDS-betegség. Ő azonban - noha semmilyen gyógyszert nem szed - már 16 éve jó egészségnek örvend, pedig vérében hordozza a másokra halálos kórokozót. S ha mindez nem elég, Jay Levy professzor páciensei között olyan is akad, aki egy 1978-ban eltárolt vérminta tanúsága szerint idestova 27 éve HIV-pozitív (tehát korábban fertőződött meg, mielőtt a járvány fölütötte volna a fejét), és még ma is tünetek nélkül él!

Mi játszódhat le ezeknek az embereknek a szervezetében?

A tudósok nem pusztán kíváncsiságból próbálnak rájönni a titokra. Ha sikerülne megérteni, hogyan tartja féken a vírust az immunrendszer e ritka esetekben, ez rengeteget segíthetne egy HIV elleni védőoltás kifejlesztésében.

Jay Levy professzor egész életét a rejtély megfejtésének szentelte. Még 1986-ban sikerült kimutatnia, hogy a "túlélők" szervezetében a CD8-nak nevezett fehérvérsejtek kis mennyiségben egy ismeretlen molekulát állítanak elő, amely akadályozza a vírus lemásolódását a sejtekben. E titokzatos vegyületet azonban azóta sem sikerült azonosítani.

Kemokinek kitúrják a HIV vírust

Egy másik kutatócsoport három új, kemokineknek nevezett molekulát talált azoknak az embereknek a vérében, akik hosszú ideig nem betegednek meg a HIV-kórokozótól. A felfedezett molekulák a vírus célsejtjeinek sejtfelszíni érzékelőihez, ún. receptoraihoz tudnak kötődni. Mivel a HIV-vírusnak is ezekhez a receptorokhoz kell kapcsolódnia, hogy megfertőzze a sejteket, erre már képtelen, ha a kemokinek elfoglalják a kötőhelyeket.

Régóta tudjuk, a HIV-fertőzés legfontosabb célpontjai a CD4 sejtek, amelyek az immunrendszer "hadvezérei". Ezek "utasítják" a CD8 fehérvérsejteket a megfertőződött sejtek elpusztítására. A HIV azonban magukat a "hadvezéreket" támadja meg: a fertőzés során a CD4 sejtek száma folyamatosan csökken, s ez vezet a súlyos immunelégtelenséghez.

AIDS-től óvó gén

Az a meglepő, hogy Jay Levy professzor pácienseinek immunrendszerében, noha vérükben jelen van a vírus, a CD4 sejtek továbbra is, sokáig, évtizedekig működésben maradnak. A kutatók fölfedeztek egy olyan gént is, amely a hosszú ideig egészséges HIV-fertőzöttek 95 százalékánál kimutatható. Ez a gén, amely fontos szerepet játszik abban, hogy az immunrendszer felismerje a fertőzött sejteket, a HIV-ben megbetegedők csupán tizedénél található meg.

Nem tudni, mikor állnak össze ezek a mozaikok teljes képpé. Egy biztos: Kai Brothers és más, hasonlóan szerencsés sorsú, makkegészséges HIV-fertőzöttek szervezetének működését tanulmányozva sokat tanulhatunk. Megértve, hogy az ő immunrendszerük milyen stratégiával képes kordában tartani a vírust, e tudást talán majd olyan AIDS-betegek gyógyítására is felhasználhatjuk, akiknek nem volt szerencséjük, nem örökölték a túlélésre esélyt adó géneket.

nol.hu, 2005.07.22.