Hiába várták haza a fiúkat - Balesetem és gyógyulásom története

Mi történt azon az estén, amikor megsérült a fiúk?

Szokásos családlátogatásra indultunk a férjemmel, amikor Roland a fiam mondta, hogy nem jön velünk, mert készülnie kell a vizsgájára. Lányunk Szandi is közölte, hogy ő sem jön velünk. Amíg nem voltunk itthon, elment otthonról a fiúnk, és szólt a húgának, hogy nemsokára visszajön. Lányunk olyan negyed tizenegy felé felhívott minket, és kérte, ne haza menjünk, hanem a Honvéd kórházba, Rolandnak autóbalesete volt. Érdekes, hogy pont abban az időben, amikor a baleset történt Rolandról beszélgettünk.

Szandi hogyan értesült a balesetről?

Ahogy a bátyja elment otthonról, rossz érzése támadt. Leült az ablakba, ahonnan ki lehet látni az utcára. Nem sokkal később egy rendőrautó fordult be a sarkon.

A kórházban mi történt?

Mikor odaértünk a fiunk már a CT-ben volt. A baleseti sebészet főorvosa azt mondta, hogy Roland a fiatal kora ellenére sem biztos, hogy megéli a reggelt. Nagyon megijedtünk. Amikor megláttam őt, nem hittem a szememnek. Nem gondoltam, hogy ez velünk megtörténhet.

Hova ment aznap este Roland?

A barátaival találkozott. Hogy mikor és hogyan tört össze a BMW, azt a mai napig nem tudjuk. Öten ültek az autóban. A sofőrnek és a mögötte ülőnek szinte semmi baja nem lett, az anyósülésen ülő fiú könnyebb sérülést szenvedett. Két súlyos sérült volt, egy lány, aki két nappal később meghalt és a fiúnk.

Milyen információkat kaptak a kórházig?

Csak annyit, hogy Roland súlyos koponyasérülést szenvedett, de akkor ezt még nem fogtam fel.

Találkoztak az autót vezető fiatalemberrel?

A szüleivel. Várakoztunk a műtő előtt, a srác szülei pedig végigjárták a kórházakat, ahol a sérültek voltak. Így találkoztunk velük.

Mi történt a CT vizsgálat után?

Beszéltünk az idegsebésszel, aki azt mondta, operációra van szükség. Közben a lányunkkal telefonon tartottuk a kapcsolatot. Roland legsúlyosabb sérülése a koponyasérülés volt. Epidurális vérzés lépett fel nála és megsérült a karja, a lába, a mellkasa is. Légmelle lett. A Vészhelyzet jutott eszünkbe. Rengeteg cső lógott ki belőle, félelmetes volt. Az agysérülése volt a legsúlyosabb, és kómába került. A vizsgálatok szerint a végtagjai alig működtek. Az orvosok nem voltak bizakodóak. Azt mondták az érzőideg nem működik, és csak erős fájdalomra reagál.
Január végén végre megmozdította a lábujjait, a térdénél pedig egyszer csak rúgott egyet. Abban az időben kezdte nyitogatni a szemét és parancsra megmozdítani a fejét…

Végig hittek a gyógyulásban?

Voltak mélypontok, de mégsem adhattuk fel. Természetgyógyászt is igénybe vettünk. Az orvosok azt mondták, bármit tehetünk, ami segíthet. Az egyik barátnőm hitt a táltosban. Felhívtam és elmondtam neki a történetünket. Azt mondta segít és arra kért imádkozzak és hívjam fel mindennap. Egyik esetben műtétre lett volna szükség, de néhány nap múlva magától rendeződött a probléma. Ekkor kezdtem igazán hinni benne. Aztán arra kért, csak akkor hívjam, ha Roland felébred. Időközben egy másik természetgyógyásszal is felvettük a kapcsolatot. Ő energiát adott a fiunknak, és megmozgatta a végtagjait. Az orvosoknak, nővéreknek, a természet erejének és a szülői szeretetnek az eredménye volt, hogy a javulás útjára léptünk. Negyven napot töltöttünk a Honvéd kórházban, majd utána Budakeszire került rehabilitációra.

Mikor mehetett haza Roland?

Március elején. Akkor még a fejét alig tudta megtartani, és beszélni sem tudott. Április vége felé suttogó hangon kezdett el szavakat formálni. Nem emlékezett ránk. Volt olyan, hogy hazahoztuk és nem tudta hol van. Reménykedtünk abban, hogy ha itthon lesz, akkor majd beugranak neki az emlékek. Nem így történt, továbbra sem ismert meg minket.

Minden emlékét elfelejtette?

Nem, ma már egyre több mindenre emlékszik, leginkább az arcokról ugranak be neki emlékek. Régebbről több emléke van, mint a közelmúltból. A barátai tudnák leginkább lemérni, hogy mit felejtett el, de egyre kevésbé jönnek hozzá. Az elején még jöttek, de nem tudtak vele kommunikálni. Pedig most lenne rájuk igazán szüksége.
Roland nagyon meg akar gyógyulni, de mivel a motivációs rész is sérült az agyában, nem tudja pontosan, mit akar. Nem tudja a napokat, dátumokat, kever mindent. Már eljutottunk oda, hogy naptárt vezet, és érdekli, hogy mi lesz aznap. Múlt héten először ment egyedül a német tanárjához. Fordulópont volt.

Hogyan lehet segíteni neki a napi rutinban?

Szerencsére lehet. Például amikor leveszi a pizsama felsőjét, akkor azt precízen összehajtja és berakja a párnája alá. Egyik nap bedobta a szennyesbe és felírta magának egy papírra, hogy ne keresse este, hanem vegyen elő újat. Mindig mondogattam neki, hogy vezessen naplót. Írja le mit csinált aznap és akkor nem teszi ugyanazt másnap.
Minden eszközzel igyekszünk neki segíteni. Voltunk már meccsen, moziban, amit sajnos reggelre elfelejtett. Mióta elektromos kezelésre járunk Sopronba, a memória terén érezhető javulás.

Hogyan telnek a napjai?

Hétfőn, kedden, csütörtökön gyógytorna van Budakeszin. Hétfőn jár még dobolni, kedden irodalom óra van, szerdán pedig pszichológus. Emellett matekóra és szombatonként németóra színesíti a hetet. A terapeuták a memóriáján dolgoznak, a dobolás pedig a ritmusérzékét fejleszti.

Fel voltak készülve arra, hogy mi vár Önökre?

Nem. Nem voltunk felkészülve. Többen mondták, hogy a balesetre és a kórházi időkre nem fog emlékezni, de arra, hogy ránk sem, az nagy érvágás volt . A baleset egyrészről közelebb hozott minket, másrészről szétzilálta a család idegeit. Mai napig nem tudjuk mikor lesz vége az egésznek. Ráadásul anyagilag is padlóra kerültünk.

A fiú személyisége miben változott?

Az egyénisége jó irányba változott. Régen igazi pesti srác volt, aki nem szeretett vidéken lenni. Ma már sokkal vidámabb és családcentrikusabb lett. Az emberektől viszont eltávolodott.

Roland hogy érzed magad és mire emlékszel a múltból?

Nem emlékszem a balesetre és arra sem, hogy kórházban voltam. Tudom, hogy hol volt, kik voltak a kocsiban, de mást nem. A baleset előtt nem voltam csiklandós, de miután apuék sokat csiklandozták a talpam a kóma alatt, most az vagyok. Turisztikai szakra jártam a főiskolán, ami szerencsére még most is érdekel. Remélem egyszer még visszatudok menni tanulni. Terapeutákhoz járok mindennap. Ez tölti ki a napjaimat.

Bedő Zsuzsanna
Forrás: Turcsán Anna

születési rendellenesség