2020. június 6-tól 12-ig

KOS

Hölgyek esetén a remények főként a párkapcsolatban jelennek meg, és ha ezek átlépik a lehetségesség határát, akkor nem lesz más megoldás, mint a teljes felvállalás. Férfiaknál az anyagiakban, és szintén a párkapcsolati területen lehet téma a vágyakozás. Mindkét nem esetében ez a hét felerősítheti a szexuális vonzódást, ezért, ez egy kapcsolaterősítő időszak is lehet. A családi vonatkozásaid hangsúlyosan jelenhetnek meg a nyár első hónapjában. Talán több támogatásra vágynál, de ha megelégszel azzal, amit nyújtani tudnak, boldogabb lehetsz.

Bika

Ez a hét a változásokról, a lehetőségekről szól, melyekkel nem élni vétek lenne. Bizonyára már több helyen is olvastad az éves előrejelzéseidet. Jó, ha tudod, hogy a türelem nem a kenyered ebben az évben. Erre ez a hónap még rá is tesz erre egy lapáttal. Tudatosan fordítsd önnön fejlődésedre a hét energiáit, a teremtés képessége ott van a szívedben és akaratodban! Ne csodálkozz, ha gyakrabban jut eszedbe a testiség, teljesen normális (férfiaknál még inkább), ha pedig nincs párod, akkor mondhatjuk, megkezdődött a “vadászidény” nálad. Hölgyeknél inkább pénzügyi jellegű, szívre ható események várhatóak.

Ikrek

Fontos hétnek nézel elébe. Egyfelől pozitív eseményekre számíthatsz, másrészt pedig az általad képviselt terület deaktivizálódik. Szerencsére csak ideiglenesen. Ha a születésnapod dátuma 1 és 10 között volt, párkapcsolat kérdések, események válnak hangsúlyossá, a társad inkább kapható lesz azokra a dolgokra, amelyeket te szeretnél, azaz könnyebben elérheted nála az együttműködést. Ha nincs társad, akkor most biztosan jobban vágyni fogsz rá és az a jó hír, hogy akár találkozhatsz is valakivel. Persze ilyen csoda nem mindig történik meg, de most megtöbbszöröződik az esélyed.

Rák

Felismeréseid többségükben a párkapcsolatoddal lesznek összefüggésben. Társad dolgait látod majd tisztán, amit eddig eltűrtél, az most idegesítő lesz. Mivel erős tűz energiák vesznek körbe, nem igazán leszel képes higgadtan kezelni az ügyeid. Aki/ami menni akar, azt engedni kell, aki/ami jönni akar, annak, ha jó érzéssel tölt el, nyiss ajtót, hagyd, hogy segítsen az Univerzum megtisztítani a fejlődést már nem segítő dolgoktól. Legyen az élőlény, vagy tárgy.

Oroszlán

 A következő napok kedveznek a szerelmi évődéseknek, felpezsdítik körülötted a romantikus energiákat. Szívesen veszed, ha flörtölgetnek veled, lesz füled a finom bókokra és úgy tudod majd csűrni-csavarni a dolgokat, hogy felfigyeljenek rád. Ezen a héten arra fogsz vágyni, hogy valami történjen, ami eltér a megszokottól, új impulzusokat akarsz, kitörni a hónapok óta ismétlődő, szürke mindennapokból, és ez sikerül is. Mármint ha elég intenzíven akarod.

Szűz

Felfokozott napok jönnek, türelmetlenebb, szenvedélyesebb személyiségvonásokat hoz a felszínre belőled ez a hét. Az elején munkád területén sokkal aktívabb és kezdeményezőbb leszel. Amiben hiszel, azért érdemben tenni akarsz és lelkesedésednek köszönhetően magaddal tudod ragadni azokat az embereket, akik támogatni fognak az utadon. Új feladatok várnak rád, ahol jól tudod kamatoztatni képességeidet. Érzelmi életedben még mindig képtelen vagy rávenni magad, hogy ismerd meg a lehetőségeket, amik közül választhatsz. Kár, mert így a döntésed féloldalas lesz, s nagy a kudarc esélye.

Mérleg

Nem kizárt némi kis konfliktus akár önmagaddal, akár a párkapcsolatodban, de ha nem leszel túlzottan szűk látókörű, akkor meg fogod találni a megfelelő oldási lehetőségeket. Ezen a héten konkrét elképzeléseid lesznek, tudod majd az irányokat, csak a kényelmesség téríthet el tőlük. Nagyon ideje lenne egyfajta fokozott önkontrollnak, mert mostanában túl sokat adsz a hízelgők szavára!  Ennek aztán majd egy betonkemény koppanás lesz a vége, amikor is rájössz, hogy gondolni kellett volna arra, mit miért mondanak. Az elkövetkező napokban lesz időd pihenni, gondolkodni, s bizonyos dolgokat átértékelni.

Skorpió

 A nyár első hónapja alapvetően érzékenyebbé tesz, könnyebben hatnak rád az érzelmi emóciók. Teendőid folyamatosan csak sokasodnak. Olyan értékes ötleteid lesznek, melyek miatt meg is éri a sok lótás-futás. Egyrészt benned lesz a maradás, kötődés vágya, másrészt meg azt is érezni fogod, hogy mindenhol ott van az új kezdet, a nyár inspirációja, és te is részes akarsz lenni a megújulásnak. Használd ki lehetőségeidet és megérzéseidet megfelelően, a kreatív gondolatokat karriered és pénzügyi helyzeted javítására, míg a ragaszkodást a személyes kapcsolataid minőségi javítására!

Nyilas

hónap első felében környezetedből valaki tanácsodat kéri, személyes, mondhatni intim ügyeiben. Vigyázz, mert könnyen csapdába eshetsz! Ha azt mondod, amit vár, valószínűleg semmire nem lesz jó, és az eredménytelenségnek te leszel majd az oka. Ha racionálisan leegyszerűsítve elébe tárod a valós helyzetét, kiutat javasolva, azon megsértődik majd, így természetesen te leszel a hibás. Próbáld kikerülni magát a tanácsadást! Saját életednek is van épp elég gondja, baja, nincs szükséged mások zűrzavaros bajainak átvállalására. 

Bak 

A nyár elején két fontos dologra ügyelj! Az egyik, hogy kisgyereknek élő kisállatokat soha ne vegyél ajándékba! Ők is érző lények, és akár bele is pusztulhatnak abba, ha a gyerek “játszik” vele. Ő még kicsi, nem érti, miért nem tudja pl. lecsavarni a fejét. Te sem tudsz minden pillanatban ügyelni rá. Vegyél neki inkább egy szép nagy tál piros epret, legalább annyira fog örülni, mint szegény kiskutyusnak! Magadra is jobban figyelj! A csillagok állása szerint emésztési zavaraid lesznek. Ha ezek a hónap közepe után sem múlnak el, azonnal szakorvos!

Vízöntő

A következő napokban egyfajta megtisztulási folyamat indul el. Ha kellően tudatos vagy, akkor ezt nem a környezetből érkező nyomásként éled meg, hanem belső késztetésből fakadó előrehaladásként. Tekints az eseményekre úgy, hogy már tisztában vagy vele, minden azért történik, hogy egy negatívabb helyzetből pozitívabb felé indulj el. Ehhez az eseményekhez a “szereplők” (társ, barát, kollégák, stb.) még azt is vállalják, hogy kényelmetlen szituációkba hozzanak, vállalva a kellemetlen, de mégiscsak hasznos mester szerepét azért, hogy végre cselekedj. Bocsásd meg ezt nekik, s nem tilos köszönetet is mondani érte!

Halak

Ezek a szép napok főként a racionalitás jegyében telnek el. Az események kiegyenlítődnek, minden, amit jól tettél az beérik, de ha átléptél másokon korábban, akkor az élet benyújthatja a számlát, például hatósági, jogi ügyek formájában. Ha korábban tisztességtelen úton jártál, szembesülhetsz annak következményeivel, hogy a jövőben ne kövess el hasonlóakat. Abban az esetben, ha van folyamatban lévő ügyed, ismerkedés, vagy szerelem terén, nagyon boldog leszel. Vállalkozások, cégek esetén ilyenkor hangsúlyosabban oda kell figyelni a számlaadási kötelezettségekre, azoknak igen pontos betartására. Igen sokba kerülhet, ha nem ezt teszed.

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu