2020 az alvás éve Magyarországon

0
692

Az új esztendőben  valamennyiünkre számos kihívás vár, amelyek sikeres megvalósításához nélkülözhetetlen a mindennapi jó alvás. Akármilyen lesz a jövő, a rendelkezésre álló napi 24 óra nem változik. Nekünk kell úgy alakítani, hogy legyenek  jó éjszakáink és szép álmaink – megfelelő időben és helyen.

A Magyar Alvás Szövetség kezdeményezésére és szervezésében az alváshoz kapcsolódó egészségügyi ismeretterjesztés új formáit kívánják bevezetni,  nemzetközi  kapcsolatrendszerük közvetítésével az alváskultúra széles körű megismertetését vállalják.

Márciusban kerül sor a World Sleep Day/Alvás Világnapja magyarországi eseménysorozat nyitányára, európai standardok alapján kidolgozzák a hazai digitális alvás-coaching platformot, amely a munkavégzés és a pihenési idő arányának és minőségét fogja javítani, és  továbbfejlesztik az alvásterapeuta képzést.

A World Association of Sleep Medicine/World Sleep Society által kitüntetett magyarországi partnerszervezet az új esztendőben meghirdeti az Alvás Évét.  Mindazoknak a kapcsolódását várja, akik bármilyen formában szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarországon jobban aludjanak az emberek.

(Infó: Magyar Alvás Szövetség; e-mail: gngy@gngy.eu )    

A Magyar Alváskönyv megrendelhető a Galenus webshopjában!