5 dolog, amit nem tudott a hangjáról

0
831
A fotó illusztráció: pixabay.com

Egész nap használjuk, létezéséről mégis csak akkor veszünk tudomást, ha valamilyen okból nem működik megfelelően. Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáterrel, a Fül-orr-gégeközpont orvosával a hanggal, hangszalagokkal kapcsolatos érdekességekre és problémákra hívjuk fel a figyelmet.

Miért szól másként, ha felvételről halljuk?

A legtöbb ember nem szereti visszahallani a hangját, mert felvételről egészen máshogy szól, mint ahogyan beszéd közben megszoktuk. Ennek oka, hogy beszéd közben a hang másként rezegteti meg a dobhártyát, mint amikor valamilyen eszközről, felvételről hallgatjuk.

Nem csak a fiúk mutálnak

A kamaszkor velejárója, hogy sok egyéb mellett a hangszín is megváltozik, ám ez nem csak a fiúkra igaz. Habár kevésbé észrevehető módon, de ebben az időszakban a lányok hangja is változik. Ennek oka, hogy mindkét nemre hatnak azok a hormonális változások, melyek következtében a hangszalagok hosszabbak és vastagabbak lesznek, emiatt pedig a hang mélyebb.

60 év felett is változik a hang

A kor előre haladtával a hangszalagok veszítenek szilárdságukból, emiatt a hangszín beszéd közben ingatag lehet, a hangmagasság is változhat. A férfiak hangja általában magasabb lesz, mert az ő hangszalagjaik rendszerint merevebbé és vékonyabbá válnak. A nőké inkább alacsonyabb, amiatt, hogy a menopauza alatt bekövetkező hormonális változások miatt szervezetükben csökken az ösztrogén és nő a tesztoszteron mértéke.

A férfiak a magasabb, a nők a mélyebb hangot kedvelik

A magasabb hangszín ugyanis a fiatalságot és az egészséget jelképezi, a férfiak mélyebb hangja pedig nagyobb termetet, férfiasabb külsőt feltételez. A normál tartományon kívül eső mély hang azonban már természetellenesnek hat.

Fotó: 123rf.com

Hidratálásra hangszalagjainknak is szüksége van

Beszéd közben könnyebben elfárad a hangunk, torokkaparás, rekedtség is jelentkezhet, ha nem fogyasztunk elegendő folyadékot. A hangszalagokat alkotó szöveteknek is szükségük van nedvességre, csakúgy mint bármelyik másik szervünket alkotó szöveteknek. A hangszalagokat természetesen nem külsőleg kell hogy érje a nedvesség, hiszen a légcsőben helyezkednek el, ha ide kerülne a folyadék, az fulladást okozna. A folyadék felszívódása a többi tápanyaghoz hasonlóan a beleken keresztül történik és jut el a test többi pontjára, így a hangszalagokhoz is.

A hang változása betegségeket jelezhet

Ennek legszembetűnőbb formája, ha elmegy a hangunk. Általában vírusfertőzés következménye a gégegyulladás, mely átmeneti némasággal jár, majd fokozatosan visszanyerjük a hangunkat. Ha ez az állapot tartóssá válik, vagy beszéd közben hirtelen elmegy a hangunk, majd visszatér, ez akár hangszalag-polipot is jelezhet, ami műtéti kezelést is igényel. A reggeli torokfájás, gyakori hangszalag problémák refluxot is jelezhetnek. Az elhúzódó rekedtség is súlyos problémára, akár daganatos elváltozásra is felhívhatja a figyelmet, de a ziháló, rekedt, lelassult beszéd a Parkinson-kór tünete is lehet.

Ha elégedetlen a hangszínével (túl mély, vagy magas) a hangja fátyolos, gyenge, estére gyakran elmegy, vagy erős rekedtséget tapasztal, gyermekénél késik, vagy elhúzódik a mutálás időszaka, beszéd- és hangterápiás foglalkozások segítségével lehetőség van a zavaró tüneteken változtatni.

Fül-orr-gégeközpont