Felértékelődött az élelmiszerek tartóssága a vészhelyzet alatt

0
270
Fotó: gettyimages.com

A járványügyi veszélyhelyzetben felértékelődött az élelmiszerek tartóssága, csomagolt jellege, valamint előtérbe kerültek az otthoni sütés-főzéshez szükséges termékek – állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának Marketing és Kereskedelem Intézete és a TÉT Platform járványügyi helyzet élelmiszerfogyasztásra gyakorolt hatásait vizsgáló kutatása.

 A 3000 fős reprezentatív online fogyasztói vizsgálatot május elején végzeték.

A Nébih kiemelte, a járványügyi veszélyhelyzet nem változtatta meg az élelmiszervásárlással kapcsolatos alapvető fogyasztói szokásokat, ugyanakkor a vásárlás módja, a vásárlást befolyásoló tényezők preferencia-sorrendje módosult.

Felértékelődtek a rövidebb értékesítési utak, amely kedvezett a Magyarországon gyártott élelmiszereknek. A boltlátogatási gyakoriság csökkent, míg a járvány előtt a válaszadók több mint háromnegyede legalább hetente kétszer járt élelmiszerboltba, addig a járvány kezdete után a többség tudatosan, egy hétre előre gondolkodva vásárolt. A válaszadók mintegy tizede életében most először próbálta ki az online bevásárlást, és a lakosság negyede látogatta az online élelmiszerboltokat.

A „kezdeti sokk” időszakában jellemző volt a készletezés. A háztartásokban átlagosan 36 kilogramm élelmiszer állt rendelkezésre a felmérés idején. A lakosság fele legalább két hétre elegendő élelmiszert tartalékolt otthon.

A kutatás rámutat arra is, hogy a háztartások negyedében kevesebb élelmiszerhulladék keletkezett ebben az időszakban. Több figyelmet tudtak fordítani a lakosok a vásárlások és az étkezések megtervezésére, az élelmiszerek lejárati idejére.

A lakosság több időt töltött főzéssel, ezzel párhuzamosan nagyobb figyelem jutott az otthoni élelmiszerbiztonságra, a személyi és a konyhai higiéniára, a tudatos táplálkozásra, a változatos étrendre való törekvésre – írják a közleményben.

Fotó: 123rf.com

Táplálkozástudományi szempontból pozitív, hogy a zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek nagyobb mértékben jelentek meg a bevásárlókosarakban, és csökkent az alkoholos italok, a sós rágcsálnivalók, az édességek, a cukor és az energiaitalok beszerzése, így valószínűleg a fogyasztása is. Az elfogyasztott adagok nagysága jellemzően nem csökkent, viszont jelentősen mérséklődött a fizikai aktivitás, ezért az energiamérleg pozitív irányba mozdult el, a lakosság negyede saját bevallása szerint hízott az elmúlt időszakban, míg minden tízedik ember fogyott. A testsúlygyarapodás mértéke átlagosan 1 kilogramm volt.

A kutatás szerint az emberek többsége jól alkalmazkodott a megváltozott helyzethez, sőt számos olyan szokást soroltak fel a válaszadók, amelyekre a veszélyhelyzet lecsengése után is szeretnének figyelmet fordítani, a tudatosabb és előre megtervezett bevásárlásra, a rendszeres és alapos kézmosásra, az egészséges táplálkozásra – közölte a Nébih.