Fotó: unsplash.com

Jó minőségű pótlás semmiképpen nem képzelhető el az olcsóbb, szigorúan ideiglenes műanyag koronákból, mert azok sem szájállóságban, sem tartósságban nem veszik fel a versenyt a kerámiával.

Előfordul, hogy a leggondosabb ápolás mellett is, csupán a használat következtében, teljesen elkopnak a fogak. Ebben az esetben csökken a harapási magasság, megváltozik az arc, és csökken a rágóképesség is. Némelykor oly mértékű lehet a kopás, hogy helyenként már a fogideg is áttűnik, és a rágófelszíneken szinte teljesen elveszti a beteg a rágóterületet.

Az elvesztett harapási magasság a fogak fokozott érzékenységéhez vezet, és a megnyúlt állkapocsízület is igen kellemetlen tüneteket, bizonyos esetekben fejfájást is okozhat. Érdekes jelenség, hogy néha a leírt változások ellenére sincs a páciensnek fokozott fogérzékenysége és állkapocsízületi panasza, az ínyszélek jó állapotúak, és a fogak is „épek” (kárieszmentesek).

A tünetmentesség azonban nem jelenti azt, hogy a problémával nem kell foglalkozni, mivel a harapási magasság nem megfelelő. Ha nincs más panasz, akkor a fő cél a páciens esztétikai megjelenésének és a rágóképességnek a helyreállítása, az eredeti jelleg megőrzése mellett, a lehető legtermészetesebb kivitelben.

Fotó: 123rf.com

Megoldásként készíthetünk – akárcsak az elszíneződött fogak esetében is – magas esztétikájú, fémmentes kerámiakoronákat, hidakat, a legújabb fejlesztések eredményeként akár körhidakat is. Mivel ez a helyreállítás a magas költségekkel járó beavatkozások körébe tartozik, lehetőség van arra is, hogy az oldalsó fogaknál – ahol már nem az esztétika az elsőrendű feladat, sokkal fontosabb a funkció – fémkerámia pótlást készítsünk.

Ez a restauráció hosszú távon egyszerre nyújtja az esztétika és a tartósság egyen – súlyát. A fémmentes kerámiák fejlődése következtében ma már képesek vagyunk tökéletesen utánozni a természetes fogak életerejét, színét és transzparenciáját.

Pika Károly
Pika Fogorvosi Rendelő
1134 Budapest, Angyelföldi út 30-32/B. fszt. 6.
Rendelési idő: H-CS, de. 9-13, du. 15-18
Tel.: (1) 705-9080
E-mail: pikafogaszta@pikafogaszat.hu
www.pikafogaszat.hu