Járvány után, járvány előtt?

0
332
Fotó: pixabay.com

Történelmi jelentőségű világjárványnak lettünk részesei 2020 tavaszán. Egy sor váratlan esemény történt, egy csomó eddig ismeretlen veszéllyel találtuk szemben magunkat. A járvány első hulláma, a fertőzésveszély időszaka elmúlt, de várhatóan lesz még fertőzésveszély, készülhetünk újabb vészhelyzetre.

Nyilván mindannyian tanultunk az első, 2020. március és június közötti időszakból.
• Megtanultuk, hogy bár korlátozott időszakban vásárolhattunk az üzletekben életkorunknak megfelelően, azért a boltok áruellátása folyamatos volt.
• Azt is meg kellett tanulnunk, hogy bármennyire kívánatos lett volna az arcmaszkok viselése, ha nincsen, ha nem áll rendelkezésre elegendő, akkor nem lehetséges hozzájutni. Sőt, megtanultunk magunknak arcmaszkot készíteni, már-már divatot csináltunk a különböző anyagú és mintájú maszkok készítéséből, viseléséből.
• Lassan megszoktuk, hogy bevásárláskor gumikesztyűt használjunk.
• Hazaérkezés után a teljes öltözetünket lecseréltük.
• Naponta annyiszor mostunk alaposan kezet, hogy félő volt a kezeink bőrének irritációja. Beköszöntött a nyár, elvonult a járvány, a tömeges fertőzések időszaka

Kell-e aggódnunk egy őszi hullámtól, egy újabb járványidőszaktól?
Az újabb vészhelyzetről senki nem tud még semmit, de érdemes készülnünk az előző tapasztalatai alapján.
• Gondoljunk arra, hogy ha az első időszak alatt beszereztünk mosható-fertőtleníthető
arcmaszkokat,
akkor ezeket tartsuk meg.
• Ha esetleg maradt az egyszer használatos maszkokból, azokat megfelelő figyelemmel, körültekintéssel tárolva, megóvva a piszkolódástól, tartsuk meg.
• Egy újabb vészhelyzet esetén gondoljunk arra, hogy nem szükséges semmiből, még a tartós élelmiszerekből sem többheti készletet spájzolni.

Mi segíthet még?
ÉTKEZÉS
Élelmiszerekből gondoljunk inkább a fagyasztottakra, zöldségekre, gyümölcsökre. Azon túlmenően, hogy remekül eltarthatók, még egészségesek is, a megfelelően kezelt gyorsfagyasztott élelmiszerek a vitamintartalmuk jó részét is megőrzik, így az immunrendszerünkre is jó hatással vannak, ami járvány idején különösen hasznos lehet. Ne feledjük, hogy az otthonlét ideje alatt csökken a fizikai aktivitásunk, kevesebbet mozgunk, ennek megfelelően kevesebb kalória bevitele szükséges. Emiatt ne magas kalóriaértékű tartós élelmiszereket halmozzunk fel. Kerüljük a chipsek, édességek, csokoládék nassolgatását. Ha mindenképpen rágcsálni szeretnénk, akkor válasszunk inkább olajos magvakat, amelyeknek a kalóriaértéke ugyan szintén magas, de a tápanyagtartalmuk kedvezőbb, mint az előbb felsorolt „nasiké”.

HÁZIMUNKA
A gumikesztyűk használata mindenképpen hasznos.
Tulajdonképpen általános alkalmazásra is javasolhatnánk. Akár otthoni használatra is, a takarításkor, mosáskor, mosogatáskor alkalmazott szerek oldják a zsírt, ezzel szárítják a bőrt. A hölgyek műkörme, körömlakkja sem jól viseli a vegyszereket, ennek védelmére is érdemes lehet gumikesztyűt használni.

ÜGYINTÉZÉS
Ügyintézéskor továbbra is ajánlatos az arcmaszk viselése, különösen olyan helyeken, ahol hosszabb sorban állás, elhúzódó várakozás lehetséges. Ha tehetjük, válasszunk olyan szolgáltatást és olyan szolgáltatót, ahol érintésmentesen tudunk ügyet intézni. A legtöbb helyen lehetséges bankkártyával vagy mobilalkalmazással, telefonnal fizetni.

Minél kevesebb dolgot érintünk, annál jobban védekezünk a fertőzések ellen. Azokon a helyeken, ahol érintés nélkül kaphatunk sorszámot az ügyintézés előtti várakozáshoz, ezzel is csökkentjük a veszélyt.

A gyógyszertárakban
A fertőzésnek bizonyos kitüntetett helyeken különösen ki vagyunk téve. Ilyenek a gyógyszertárak, orvosi rendelők. A gyógyszertárakban működő beteghívók, sorszámhúzók közül egyre több az érintés nélküli eszköz. ezek a készülékek olyan érzékelőkkel vannak ellátva, hogy az előttük álló ügyfeleknek gombok érintése nélkül adják a várakozáshoz szükséges sorszámokat.

Ezek mind-mind apróságoknak tűnnek, de a vírusok és a fertőzés maga érintéssel, sőt, beszéddel, a kilélegzett levegővel terjed. A vírusok a tárgyak szilárd felületén még órákig, kedvező körülmények között akár egy napig is életképesek, fertőzők, veszélyesek maradnak. Minden érintés, minden érintkezés, minden találkozás fokozza a fertőzésveszélyt, a megbetegedés esélyét.

Minden tapasztalat, minden ismeret fontos az életünkben. A megtanultakat érdemes kamatoztatni, hasznosítani másik hasonló helyzetben is.

Dr. Sánta Zsuzsanna
szakgyógyszerész

A cikk a Patika Magazin augusztusi számában jelent meg! Kérje a gyógyszertárakban!