Fotó: 123rf.com

Az új terápiák eredményeként javult a tüdődaganatos betegek túlélési aránya – mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára. 

A tüdődaganatosak száma a férfiak közt egyértelműen csökken, míg a nőknél enyhe emelkedés figyelhető meg, ez pedig összességében lassú csökkenést jelent.

A változásért el kellene érni, hogy a nők körében a hetvenes évektől elterjedt dohányzási tendencia megforduljon.

Tavaly a kormány 24 milliárd forintot költött tüdődaganattal összefüggő ellátásokra, ebből körülbelül 9 milliárd forintot fekvőbeteg-ellátására fordítottak, továbbá megközelítőleg 11 milliárd jutott az úgynevezett tételes gyógyszerekre, amelyekből egy beteg éves kezelése akár egymillió forintba is kerülhet.

A magas kockázatúaknál, vagyis azoknál, akik legalább 30 évig napi egy doboz cigarettát elszívtak és 50-55 év felettiek, érdemes szűrni a tüdődaganatos megbetegedést.