Meditációval visszafejlődik az agy stresszközpontja

0
789
Fotó: 123rf.com

A meditálástól nemcsak azért érezzük jobban magunkat, mert időt szántunk a lazításra, hanem konkrét, kimutatható változások történnek agyunknak a stresszel, a memóriával és érzelmekkel kapcsolatos területein – emeli ki a Harvard Egyetem hírportálja.

A Harvard Medical School-ban régóta zajlanak kutatások a meditációt illetően. Azt az eddigi tanulmányok is kimutatták, hogy az agykéregben alapvető változások következnek be a meditálóknál, hiszen esetükben vastagodást figyeltek meg a figyelemmel és az érzelmi feldolgozással kapcsolatos agykérgi területeken. Azt azonban eddig nem tudták bizonyítani, hogy ez a változás valóban összefüggésben áll a meditációval.

Most viszont a Massachusetts Egyetem munkatársai MR-felvételeket készítettek a kutatásban részt vevő alanyok agyáról két héttel a 8 hétig tartó meditációs folyamat előtt, és két héttel utána. Az alanyok a kísérlet 8 hete alatt átlagosan napi 27 perc tudatosság meditációt végeztek. Ettől nemcsak arról számoltak be, hogy a nap folyamán jobban érezték magukat, hanem hipokampuszukban megnövekedett szürkeállomány sűrűsödést figyeltek meg.

Fotó: 123rf.com

Ez a terület felelős a tanulásért és a memóriáért, valamint a részvétért, az énérzetért és az önelemzésért, vagyis ezek a területek fejlődtek a meditáció során. És ami még ennél is érdekesebb, csökkent a szürkeállomány sűrűsége az agy amigdalának nevezett stresszközpontjában, vagyis a stresszel és szorongással kapcsolatos agyi területen. Természetesen az MR-felvételeket kontrollcsoporton is elkészítették, és náluk nem figyeltek meg semmilyen változást – számol be a The Harvard Gazette cikke.

„Elképesztően izgalmas látni az agy plaszticitását, és azt, hogy meditációval aktívan alakíthatjuk az agyunk struktúráját, és javíthatjuk életminőségünket és jóllétünket” – fejezte ki lelkesedését Britta Hölzel, a németországi Giessen Egyetem munkatársa, aki a tanulmány társkutatója volt. A kutatócsoport tovább vizsgálja azoknak a pozitív hatásoknak az agyi hátterét, amelyekről a meditálók rendszeresen beszámolnak.

Forrás: lelekszafari.hu