Melitta horoszkóp (12.05.-12.11.)

0
308

KOS

(március 21.–április 20.) A Mikulás nem foglalkozik az életkorral, csak azzal, hogy jó voltál-e az elmúlt időszakban, mert, ha igen, akkor meglep valamivel. Azt, hogy pontosan mit kapsz, nem súgják meg a csillagok. Lehet, hogy a körülményeid javulnak, végre kezdenek körülötted összerendeződni a dolgok, amit az sem tud megzavarni, hogy egy irigyed piszkálódása egyre tudatosabb. Hogy törődsz-e ezzel, az rajtad múlik, de ne feledd: a sas nem kapkod legyek után! Kerüld el az egész napi rohanást, ne foglalkozz egyszerre két, vagy több dologgal, de előnyösebb szerződést, jobban fizető munkát megpróbálhatsz kialkudni magadnak.

Bika

(április 21.–május 21.) Egy meghitt nappal kedveskedik neked a Mikulás. Ha az egész napod nem is, de a délután és az este csodálatosan fog telni a szeretteiddel. Ha van párod, akkor vele romantikus órákat tölthetsz el. Talán lelkiismeretfurdalást érzel, hogy elhanyagoltad őt, így igyekszel, nem minden bűntudat nélkül, teljesíteni. Csakúgy, mint a Télapó, a Bika is vidám, közvetlen, melegszívű. Természetesen a nagylelkűségét és kedvességét néha eltorzítja a türelmetlenség. Hatodik érzéked és tudatalattid üzenete éppen akkor jön a segítségedre, amikor üzletről tárgyalsz, vagy ki kell húznod magad egy pénzügyi vagy szakmai csávából.

Ikrek

(05.22.– 06.21.) Mikulás napján kissé gyerekké válsz. Ha találsz ruhát, beöltözöl, de az is lehet, hogy egy mikulássapka lesz a jókedved forrása. Pár piros csomag készítésével okozhatsz jóleső örömet másoknak. Szerdán, csütörtökön zavart és csalódást érezhetsz a magánéletedben, ami feszültséget kelt benned és a munkádra is kevésbé tudsz koncentrálni. Igyekezz pozitívan gondolkodni, cselekedni! A látszat ellenére számolj azzal az eshetőséggel is, hogy valójában egy félreértésről van szó!

Rák

(06.22.–07.22.) Jól nyisd ki a füled, mert a Mikulás jó hírekkel fog meglepni, ez pedig alaposan fel fogja dobni a hangulatodat. Számíts arra, hogy valaki megkeres és örömmel csatlakozik hozzád. Fogadd el az ajánlatát, többen mindig többre mennek! A hét második felétől valaki, akivel kapcsolatban nem számítottál ilyesmire, gyengéd érzéseket kelt benned. A helyzetet bonyolíthatja, ha partnerkapcsolatban élsz, ez esetben egy nagyon komoly döntést kell meghoznod. Kreativitásod szárnyaló fantáziával párosulva lehetővé teszi, hogy művészként sikereket érj el, de a lélekgyógyász szerepét is sikerrel játszod kapcsolataidban.

Oroszlán

(07.23.–08.23.)  Furcsa ajándéknak tűnhet, de a Mikulás szerint van valami, amiről mindenképpen tudomást kell szerezned, mert jó irányba fogja terelni az életed. Légy résen, hiszen az sem kizárt, hogy valami olyasmire lesz lehetőséged, amire régebb óta vágytál! Nagyon elfoglalt lehetsz, hogy nehezedre esik megérteni valakinek a problémáját. Az illető számítana a támogatásodra és a megértésedre, de ezt most nagyon nehezen tudod/akarod megadni számára. Próbáld megértetni vele, hogy ez most nem alkalmas időszak számodra a lelkizésre! Meg fogja érteni, még ha rosszul is esik neki.

Szűz

(08.24.–09.23.) A Mikulás azzal lep meg, hogy egy rég nem látott ismerőssel hoz újra össze. Lehet, hogy pont a napján találkozol egy gyerekkori barátoddal, kamaszkori szerelmeddel, akivel felidézhetitek a régi szép emlékeket. Nagyon nehezen találsz önmagadban motivációt a munkához, amit az okoz, hogy nagy volt az utóbbi időben a bizonytalanság, az összevisszaság. Talán nem kapod a várt dolgokat, vagy az esélyt, hogy bizonyíts. Ha viszont már nem hiszel abban, hogy jó helyen vagy, majd tavasszal kell lépned.  Itt az ideje, hogy átgondolj néhány dolgot. Egyre tudatosabban közelíts a saját életed átértékeléséhez! 

Mérleg

(09.24.–10.23.) A Mikulás egy új baráttal, de akár szerelemmel meglephet téged. Rövidesen találkozol valakivel, aki komoly hatással lesz az életedre, annak alakulására. Ha most ezt nem hiszed, akkor is járj nyitott szemmel, a részleteket pedig bízd a Mikulásra! Ha vannak gyermekeid, nagyobbikkal lehetnek kisebb összetűzéseid, annak kapcsolatai miatt. Be kell látnod, csemetéd már megnőtt és a maga útját járja. Ő is, mint más, a saját hibáiból, annak következményeiből tanul majd legtöbbet. Könnyen lehet, hogy az eszközeid is bővülnek annak következtében, hogy egy kis plusz pénz áll a házhoz. Figyelj az ajánlatokra, amiről pedig úgy érzed, hogy számodra is releváns, élj a helyzet kívánta jó lehetőséggel! 

Skorpió

(10.24.- 11.22.)   A Mikulás ajándéka lesz, hogy valaki meg fog lepni. Ennek az illetőnek a kedvességére nem nagyon számítottál, ezért különösen jól fog esni. Gondolataid középpontjában a magánéleted és a családod áll majd. Érzelmileg most sokkal érzékenyebb lehetsz a szokásosnál, és emiatt sokkal nagyobb figyelemmel fordulsz a szeretteid felé. Ha úgy érzed, vannak még elvarratlan szálak valakivel kapcsolatban, ideje tisztáznod azt. Emberi, szakmai és üzleti kapcsolataid hangulati változásainak érzékelésére irányuló szenzoraid felbecsülhetetlen értékűek. Kellemes beszélgetésekre kerülhet sor, és mivel fogékony vagy mások ki nem mondott szükségleteire, önzetlen segítőként veszel részt kapcsolataidban. De azt is előre megérzed, hogy mit mond és tesz a másik.

Nyilas

(11.23.- 12.21.)    Jó nagy adag szerencsét kapsz ajándékba a Mikulástól. Mindegy, hogy a munkában, szerelemben, anyagi életben, vagy egy kényes ügyben lesz szükséged szerencsére, mert a Mikulás elintézi, hogy megkapd, hiszen neki fontos a boldogságod. Az omlós csokis keksz és a langyos tej korántsem az, amire a hosszú és fárasztó nap végén vágyni fog a Télapó – sokkal inkább egy pohár puncsra, forró csokira, vagy forralt borra. A héten egy váratlan hír zavart idézhet elő benned, és ez arra kényszerít, hogy reagálj a várható változásokra. Az ügy nem csak a munkádat, hanem a személyes kapcsolataidat is érinti, ezért fokozott óvatossággal járj el! Vigyázz arra is, nehogy megtévesztés áldozata légy! 

Bak 

(12.22.-01.20.)A Mikulás egy nyugodt és békés nappal ajándékoz meg névnapján. Ha van párod, akkor a bosszantás helyett simogatni fogja a lelkedet. Rendkívül érzékenyen reagálhatsz valakinek a viselkedésére, amit az okoz, hogy úgy érzed, gyenge pontodra tapintott rá. Bármilyen erőteljesek is a benned kavargó érzelmek, próbálj higgadt maradni és elemezd a helyzetet! Lehet, hogy van igazság abban, amit most a fejedhez vágtak, ez esetben pedig inkább tanulj belőle! Szívesen vállalsz áldozatokat szeretteidért, élvezheted vagy gyakorolhatod a művészeteket, és ha kideríted, hogy a párod miről álmodozik, akkor próbáld meg valóra váltani fantáziáit!

Vízöntő

(01.21.–02.19.) A Mikulás azzal lep meg, hogy hozzád küld valakit, aki ma meg fog ajándékozni téged. Talán végre megkapod azt, amire nagyon vágytál, de lehet, hogy csak jelképes, mégis sokatmondó ajándék lesz az. Nem biztos, hogy ezek a napok alkalmasak arra, hogy közöld a körülötted lévő világgal a véleményed, úgyhogy igyekezz inkább magadban tartani, amit gondolsz! Mindenkinek jobb lesz úgy. Főleg hétvégén kissé nyugalmasabb napok következnek, és egyre többet tudsz gondolni a közelgő ünnepre. Erre szükség is lesz, mivel messze nem állnak még úgy a dolgaid, ahogyan ilyenkor szoktak. 

Halak

(02.20.– 03.20.)  A te Mikulásod egy kicsit pajzán idén, de ne haragudj meg ezért rá, hiszen ő csak azt adja, amire te is vágysz. Ez pedig a testi és lelki szerelem. Neked készítenek, de az is lehet, hogy te vendégelsz meg valakit egy romantikus vacsorával. A jó dolgok után nehezen rázódsz vissza a mindennapokba, nagyon nehéz lesz motivációt találnod a munkához, amit részben az okoz, hogy egy rendkívül sikeres időszakon vagy túl, és talán úgy gondolod, már megtetted, amit lehetett. Pedig nincs vége az évnek és még sok minden van előtted, hogy igazán élvezhesd a pihenést. Így bármennyire is nehéz, vissza kell szállnod a biciklire.

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu