Melitta horoszkópja

Fotó: 123rf.com

2019. március 23-tól március 29-ig

Kos

A jegyében járó szerencsebolygó mindenben, így a szerelemben is sikeressé teszi önt. A baj csak az lehet, hogy ezen a héten túlságosan ellustulhat, és már nem vigyáz annyira becses alakjára, mint eddig. Sportoljon, akár a társával együtt is! Bűvölje el mozgásával is a kedvesét! A munkahelyén lassan véget ér egy igen megterhelő, változásokkal teli időszak. Ahogy belép a tavasz, már sokkal kiegyensúlyozottabb körülmények között dolgozhat, és még sikeresebb lehet. Idén bármilyen állást megpályázhat, megnőttek az esélyei.

Bika

A munkánk és a pénzkeresetünk kerül fókuszba ebben az időszakban, és lehet, hogy némi személyes áldozatot is kell hoznunk. Szóval ne lepődjünk meg, ha most többet terhelnek ránk, vagy éppen tovább kell a munkában maradnunk. A Bika kivételesen nem másokban keresi a hibát, inkább saját magában. Bár tudja, hogy nem csak Ön vétett, most mégsem azzal foglalkozik, hogy másokból csináljon bűnbakot, hanem azon töri a fejét, mit kellett volna másképp tenni. Ha erre rájön, a későbbiekben segítségére lehet azoknak, akikkel együtt dolgozik. Új tapasztalatokat gyűjthet ezen az úton, amin most elindul, melyeket aztán az élet számos területén hasznosíthat.

Ikrek

Élvezi, hogy van mivel foglalkoznia, hogy nincs ideje pihenni. Ez azonban veszélyes lehet, ezért érdemes átgondolnia, mit vállal el és mire mond nemet. Amit meg kell csinálnia, azt természetesen már ne halogassa, de iktasson közbe szüneteket, amikor kicsit megpihen és megtervezi a következő lépéseit. Ha vannak tervei, amikhez tartani tudja magát, sokat segíthet ideje, ereje így beosztható. Az sem utolsó szempont, ha van kihez fordulnia olyankor, ha úgy érzi, már nem bírná tovább.

Rák

Ezen a héten kötelező az intuitív oldalunkra hallgatni! Olyan megérzéseink és előrelátásaink lesznek, amelyek nagyon sok aggodalmat és időt spórolnak meg nekünk. Mindez főként a munkánk és a pénzkeresetünk területein. Szerdán, pénteken izgatott, feszült hangulatban ébred és ez egész nap rá is nyomja a bélyegét a hangulatára. Nehezen tudja megtalálni a közös hangot mindazokkal, akikkel együtt kell eltölteni az időt. Igyekezzen a lehető legkevesebb kárt okozni magának! Ezt úgy teheti meg, hogy megválogatja a szavait, a kritikát, véleményt magában tartja, és a közlendőjét a legszűkebbre fogja. Így ugyan egy morcos, sértődött ember benyomását kelti, de legalább nem bánt meg senkit.

Oroszlán

Nagyon tevékeny hétnek nézünk elébe, ahol inkább rajtunk fog minden múlni, és azon, hogy mennyire vagyunk képesek beleállni az egészbe. Most ne várjunk segítséget másoktól, ez a mi bulink lesz. Bár megtervezte, mit is szeretne a mai napon, a dolgok végül egész másképp alakulnak. Ezt azonban annyira nem is bánja, hisz sokkal izgalmasabban és gyorsabban telik az idő. Este végignézve az elvégzett munkákat meglepődve tapasztalja, hogy a lelkesedés milyen energiákat képes Önben ébreszteni és mennyire észrevétlennek tűnnek az akadályok, ha csak a célt tartja szem előtt. Méltán érezheti úgy, hogy átlépte a saját korlátait is.

Szűz

Ennek az időszaknak az a missziója, hogy megtanuljuk, vagy úgymond ráérezzünk arra, hogy attól függetlenül, hogy mennyi agyalást és aggodalmat teszünk bele valamibe, a belső hangunk figyelembevétele nem kikerülhető. Keresse bátran az emberek társaságát, hisz remekül érzi magát közöttük! Képes feloldódni és ellazulni, ha a társaság ezt lehetővé teszi. Jobban halad a munkájával is, hiszen a keze alá dolgoznak. Ráadásul pont azt a részét veszik át Öntől, amit egyébként sem végez el szívesen. Akár tökéletesnek is nevezhetnénk ezt a napot, ha az esti órákban nem keveredne nézeteltérésbe az egyik kedvenc családtagjával.

Mérleg

A beszédünk és a tanácsadó képességünk fogja vinni a pálmát ezen a héten, de ebből nem csak azok fognak profitálni, akiknek elmondjuk a véleményünket! Mi is tanulunk bőven, csak hallgassunk saját magunkra is! Nyugodt és kiegyensúlyozott, ennél több nem is kell a jó kezdéshez. Lendületesen veti bele magát az Önre váró feladatokba, és a nagy lelkesedésének köszönhetően észre sem veszi, ahogy újabb és újabb munkákba kezd bele. Mire időt szakít arra, hogy megálljon, már véget is ér a nap. Fáradtan huppan le egy fotelbe és így elfeledkezik egy ígéretéről. Betartani már nem tudja, de legalább igyekezzen valahogy jóvátenni a feledékenységét.

Skorpió

Ezen a héten azokat a teendőinket helyezzük előtérbe, amihez nem kell tervezgetnünk, és még nagyon oda se kell figyelnünk. Azokat csináljuk, amit feltétlenül csinálni kell! Daráljuk le ezt a hetet, és elképesztő mennyiségű feladatot fogunk tudni befejezni. Elismerik a képességeit és a kimagasló teljesítőképességét, azonban ez ne legyen ok arra, hogy lazít az Ön által szabott normákon. Hisz ezek mentén képes megszervezni az életét és ennek köszönheti azt is, hogy most kiemelkedhetett kicsit a többiek közül. Méltán lehet büszke és ünnepeltetheti magát. Azonban holnaptól újra vár Önre a kemény munka, így tartson mértéket, ha kimozdulnának otthonról!

Nyilas

A partnereink és/vagy az otthoni dolgaink kerülnek előtérbe ebben a szakaszban. Kényeztessük a szeretteinket, szépítgessük, rendezgessük az otthonunkat. Most ez adja a legtöbbet a lelki boldogságunkhoz. Ha bárki azon töri a fejét, hogy Önt a csőbe húzza, ezen a héten sok reményt nem fűzhet a tervéhez. Egyébként is nehezen nyílik meg idegenek előtt, így nehéz lenne a titkaival visszaélni, de a most különösen odafigyel arra, kinek mit árul el. Óvatossága szinte már betegesnek tűnhet az idegenek szemében. Ha ez mulandó, akkor nincs nagy baj, de ha továbbra is ennyire bezárkózik a saját világába, érdemes átgondolnia az okokat.

Bak 

Teljesen el fogunk mélyülni a teendőinkben, ez a hangulat jellemzi majd ezt az időszakot. Most akár olyan szintig is belevethetjük magunkat a feladatainkba, hogy mindez kissé a saját kényelmünk kárára menjen. Az elmúlt esztendőkben sok kalandban, vagy felkavaró szerelmi élményben volt része. Most valami elcsitul önben, és ezért a társkapcsolata is egyre kiegyensúlyozottabbá válik. Már nem érzi olyan magányosnak magát a kedvese mellett, kezdi értékelni annak pozitív dolgait is. A magányos Bakoknak a tavasz megújulást, tartós kapcsolatot hoz. Nagyon fontos azonban, ha megismer valakit, adjon időt magának, és neki is a kibontakozásra. Birtokolási kényszerét azonban engedje el, oldja fel!

Vízöntő

Az otthon, a család és sok-sok beszélgetés fogja kitölteni ezeket a napokat. Akinek kis állatai vannak, azok velük/hozzájuk beszélgetnek többet. Most könnyebb lesz megtalálni az időt arra, hogy leüljünk és átbeszéljünk dolgokat, vagy hogy egyszerűen csak élvezzük egymás társaságát. Új kihívásokra vágyik, ezért aztán nem menekül a munka elől. Arra azonban már idejében gondoljon, ha túlvállalja magát, képtelen lesz olyan színvonalon teljesíteni, ahogy azt elvárja önmagától. Legyen körültekintő, mibe is fog bele! Ha izgalmasnak is tűnik egy feladat, de úgy érzi, nincsen meg a tudása és kitartása, halassza inkább későbbre! Ne gondolja, hogy unatkozni fog, még így is van bőven tennivalója.

Halak

Beszélgetős, tanácsadós időszakot fogunk megélni. Alkalmunk lesz régi barátokkal könnyed diskurzusokat folytatni, de lehetőségünk lesz mélyen szántó tanácsadásokat is végigcsinálni azokkal, akiknek erre van szükségük. A Szaturnusz jegyváltása az ön esetében a párkapcsolatban hozhat megkönnyebbülést. Egy nehéz szakasz véget ér az életében, és ez akár egy új kapcsolatot is hozhat, vagy a régi folytatását, de mindenképpen másképp. A hivatásában, a munkájában továbbra is a Neptunusz igen kedvező hatását érzi. Ettől a munka az ön számára nem is tűnik nehézségnek, s a karrier, az emelkedés is szinte magától adódik. Mintha láthatatlan erők vezetnék a lépéseit az életnek ezen a területén. És valójában valaki segíti onnan fentről.

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu