Melitta horoszkópja

0
457
Fotó. 123rf.com

2019. december 28-tól 2020. január 3-ig

Kos

Babona ide vagy oda, gondoskodjék arról, hogy férfi kívánjon Önnek elsőként „Boldog Újévet”! Nem árt több oldalról is bebiztosítania magát! Az év első felében komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy pozícióját megőrizze, vagy munkaviszonya megszűnése után találjon gyorsan valami másik helyet. Az esetleges anyagi gondok miatt lehetőleg ne másokat hibáztasson, legkevésbé házastársát! Mint látja, bőven akadnak megoldásra váró feladatok, ezért erősödjön testben és lélekben! Mozogjon sokat, az éjszakai kimaradások, szórakozások helyett aludja ki magát!

Bika

Legyen pár halpikkely a pénztárcájában, mert sok pénzre lesz szüksége az új esztendőben! Ha úgy kezdi az újévet, hogy az otthonát szépíti, vagy éppen ingatlant vásárol, esetleg költözik, nagyon nagy fába vágja a fejszéjét. Csak azzal vigasztalódhat, hogy az öröm, sőt az anyagi – erkölcsi haszon is bőven megér minden áldozatot. A szerelemben szüksége van a biztonságra. Amennyiben már régebb idő óta van együtt kedvesével, de az nem igazán jelez komolyabb szándékot, hogy elvegye, vagy összeköltözzenek, előfordulhat, hogy megmakacsolva magát, elhagyja őt.

Ikrek

A pénz nem boldogít, de néha mindennél fontosabb. Legalábbis év elején, szinte napról napra, ilyen érzései támadnak. Igyekszik takarékoskodni, lázasan keresi azt a forrást, ahonnan pénz buzog. Sajnos egyelőre nemigen talál rá. Ha bízik a babonában, asztaláról ne hiányozzon a bab, a lencse! Nagyon fontos, hogy jó szövetségeseket találjon terveihez. A szerelemben megérzései nem csalják meg, de érdemes megfogadnia mások jó tanácsait is! Az Ikrek, aki válni készül, hosszú ideig fog nyűglődni. Ha italhoz nyúl, útja gyorsan a zülléshez vezet, amiből aztán ki tudja, van-e kiút?

Rák

Akkor jár el leghelyesebben, ha az év elején nem a jövőtől fél, hanem a jelen problémáit igyekszik megoldani. Most sok minden szakad a nyakába. Azok a veszteségek, vagy nem kívánt változások, amelyeknek részese, rövidesen elindítják egy új, jobb irányba. A lehetőségekhez és a körülményekhez kell alkalmazkodnia, percről percre, még inkább napról napra. A sok csalódás ellenére úgy érzi, szerelem nélkül nem élet az élet. Párválasztásban legyen óvatos és éber! Hagyjon időt a megismerésre, különben újra megjárja! Újév napján készítsen szerelmi talizmánt, ami saját és kedvese legkedvesebb tárgyaiból tevődjön össze!

Oroszlán

Semmi sem olyan bonyolult, mint első pillanatra azt gondolná. A hét első munkanapja sok jövésmenéssel, szaladgálással hivatalos ügyek intézésével telik. Okosan teszi, ha békésen tűri a hivatal packázásait. Minden harc és küzdelem, felesleges energiapazarlás. Türelemmel, és jó diplomáciával kifáraszthatja „két vállra fektetheti” a kelletlenkedőket. Az év első pár napjában ne adjon ki pénzt, csak ha nagyon muszáj! Egy rokona segítségre szorul, nyugodtan megtehet érte mindent, ami ésszerűen az erejéből telik. Ha a lehetséges helyett a lehetetlent választja, azzal többet árt, mint használ. 

Szűz

Ne kezdje az új évet ágyban fekvéssel, mert akkor sokat lesz levert, vagy beteg! A év első napjaiban, óvakodnia kell minden meggondolatlan, elhamarkodott szótól, és tettől. Mielőtt megszólalna, érdemes háromig, vagy akár százig is számolnia. A későbbiekben sem ajánlatos hebehurgyán kimondania a végső szót, jobban jár, ha inkább függőben hagy minden halasztható ügyet! Alapjában véve nem kezdődik rosszul ez az év. Első pillantásra elégedett lehet önmagával, és a világgal is. Sokat megengedhet magának, csak egyet nem: azt, hogy a pénzzel könnyű kézzel bánjon. Egyelőre nem ajánlatos semmiféle befektetést, vagy kockázatot vállalnia! 

Mérleg

Ez a hét is olyan lesz, mint a többi, csak az a baj, hogy az emberek nagy része másképpen gondolkodik. Január elején lehet, hogy jó szándéktól vezérelve, de mégis kellemetlen perceket szerezhet egy rokona, vagy ismerőse. A gyermeknevelés is komoly próbatétel elé állítja. Csemetéje nagyon belejön az ünneplésbe, és továbbra is úgy próbál létezni, mintha csak a szórakozásról szólna az élet. Most sem marad adósa másoknak, és önmagának sem a jó megoldásokkal. Kitartással és türelemmel békésen tud rendezni olyan konfliktusokat, amelyekről az első pillanatban úgy tűnik, hogy reménytelenek. Anyagi helyzetére nem panaszkodhat, pénzügyekben meglehetősen sikeresnek érezheti magát. Hétvégeken gyakori utazás, ha a tél netán végre megembereli magát, síelés szépíti családi napjait.

Skorpió

Ebben az évben is jól jöhet pár szerencsét hozó kabala! Munkahelyén, vagy hivatásában olyan változások történnek, amelyek először meglepik, sőt talán meg is ijesztik. Minden aggodalom fölösleges. Amitől most a legjobban tart, később annak köszönheti a legtöbb anyagi és erkölcsi sikerét. Bátran kimondhatja, amit gondol, mert ennek köszönhetően bölcsebbnek látják, és felnéznek majd önre. A szerelemben is szép sikerre számíthat. Könnyen gyűjthet hódolókat, vagy éppenséggel kedvére hódíthat. Mivel megengedheti magának, jól teszi, ha felfrissíti ruhatárát. A jó megjelenés fél siker.

Nyilas

Nehezen indul az év, de jót tett egy kis ünnepi lazítás. Munkahelyi problémákat, családi gondokat kell megoldania máris, így az év elején. Ha elég ügyes és diplomatikus, később büszke lehet a most elért sikerekre. Számot vethet azzal, hogy néhány folyamat és kapcsolat hamarosan lezárul, de csak azért, hogy kaput nyisson az új lehetőségek számára. Nem érdemes makacsul ragaszkodnia az elhatározásaihoz. Megengedheti magának, hogy időnként sodródjon az árral, a sorsra bízza a megoldást. Sem házastársával, sem munkatársaival nem érdemes szembeszállnia, vagy késhegyig menően vitatkoznia!

Bak 

Megözvegyült, elhagyatott Bak ne csüggedjen! Az égiek mellett mindig lesz valaki, aki segíti, aki támogatja. Félelmei alaptalanok! Mindegy, hogy fogadkozik-e újév napján, ígéreteket tesz esetleg másoknak, vagy önmagának, a sors így is, úgy is olyan helyzetet teremt, hogy kénytelen lesz sok mindenen változtatni. Elsősorban talán a munkahelyén, vagy munkakörülményein. Jó ötletnek tűnik, – az égiek is ezt támogatják -, ha ideiglenesen külföldön vállal munkát, vagy olyan cégnél keres állást, amelyik külföldi kézben van. Egy új vállalkozás azonban már túl sok kockázattal járna, azt érdemes alaposan meggondolni. 

Vízöntő

A kezdet mindig sorsdöntő! A régi év lezárásával sok minden befejeződik. Az új év órái, napjai meghatározzák a többi hónapokat. A 2020-as naptár, vagy határidőnapló üres lapjai hamarosan zsúfolásig telnek bejegyzésekkel. Az első hónapban olyan sok minden történik, annyi minden változik, amire valószínűleg korábban nem is számított. Nagyon fontos: lehetnek anyagi gondjai, ha a vártnál többet költ az otthonára, családjára, akkor is örömteli napok várják. Nagyon jól kézben tartja az eseményeket. Okos és szerencsés döntéseket hoz, így hát valószínű, hogy az év egyik legsikeresebb hónapja vár önre.

Halak

A szerelmes Halak mindenre képes. Családját elhagyni, tanulmányait abbahagyni, pénzét utolsó fillérig elkölteni és így tovább. Üres pénztárcával, sőt váratlan kiadásokkal kezdi az újesztendőt. Még sincs oka panaszra, mert ahol a legnagyobb a szükség, ott van a legközelebb a segítség. Régi nagy terveket, kitűnő elképzeléseket valósíthat meg az új esztendőben. Ha egyedül nem boldogul, könnyen talál segítséget baráti körben, szülőknél, sőt olyan új ismeretségekre tesz szert, amelyek igazán hasznára válnak. Egy rossz hír néhány kellemetlen napot okozhat. Könnyű volna elfelejtenie, csak akarnia kell, és akkor még inkább kihasználhatja saját jó lehetőségeit.

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu