Mit tehetünk a fogkő, a fogínygyulladás és a fogágybetegség ellen?

0
3090

Idősebb korban jobban kellene figyelni a megelőzésre, mert a nem megfelelő szájhigiénia nyomán komoly, az egész szervezet állapotát érintő fog- és fogínybetegségek alakulhatnak ki.

fogMivel az egyre korszerűbb fogmegtartó kezeléseknek és a folyamatosan fejlődő szájhigiénés szokásoknak köszönhetően egyre többen őrzik meg természetes fogazatukat időskorban is, előtérbe kerülnek a fog- és fogíny öregedésével kapcsolatos problémák. Az életkor előrehaladtával csökken a nyáltermelés, elvékonyodik a szájnyálkahártya, fokozódik a zománckopás mértéke, nő a szuvas fogak, fogtömések és pótlások száma, az ínyvisszahúzódás következtében szabaddá válik a fognyak, jelentősen emelkedik az érzékeny fogak mennyisége, és fokozódik a fogínygyulladás, valamint a fogágybetegség előfordulásának aránya.

Kutatási adatok bizonyítják, hogy az életkorral arányosan nő a fogszuvasodás előfordulása, ugyanakkor fontos kihangsúlyozni, hogy megjelenése és lefolyása változik: az idősebb generációt ugyanis a fiatalabbakra jellemző felszíni szuvasodás helyett leginkább a gyökércement- szuvasodás érinti. Az életkor a fog és a fogzománc kopását is jelentős mértékben befolyásolja: mivel ma már sokkal több ember tudja megőrizni idősebb korában is eredeti fogait, a fogak hosszabb ideig vannak kitéve mechanikai és kémiai kopásnak, így az életkor növekedésével együtt nő a kopott fogak aránya.

Az életkor előrehaladtával a rossz technikával történő fogmosás következtében a fogazaton egyre nagyobb mennyiségben található vastag lerakódás, ún. plakk, amely 99%-ban baktériumokat tartalmaz. E baktériumok elszaporodása nyomán különböző gyulladásos betegségek alakulnak ki. A helyzetet nehezíti, hogy a plakk eltávolítását időskorban a nagyobb számban jelenlévő tömések és koronák nagymértékben nehezítik. Ennek következtében a megnövekedett plakkmennyiség hatására gyakrabban és súlyosabb mértékben alakul ki fogínygyulladás, amely a fogágybetegség és az ínysorvadás kialakulását okozhatja.

fogA fogkőképződés fokozódása szintén az életkorral hozható összefüggésbe: az iparilag fejlett országokban például a felnőtt lakosság 80%-ának van fogköve. Ahogy öregszünk, fogaink színe is egyre sötétebb lesz. Ennek oka egyrészt a fogzománc kopása és az alatta lévő sárgás fogfelszín előtűnése, másrészt pedig a külső pigmentfoltok lerakódása. A fogak hő hatására történő tágulása és zsugorodása, valamint a különböző fizikai behatások nyomán a fogzománcon repedések keletkeznek, amelyekben a fog elszíneződését okozó és nehezen eltávolítható pigmentanyagok rakódnak le. A fogak kopásával párhuzamosan a fogak érzékenysége szintén fokozódik az életkorral.

Kialakulásának oka a zománckopás és az ínysorvadás nyomán a felszínre kerülő idegvégződések, amelyek fájdalommal reagálnak a különböző külső behatásokra (pl. hőre, édes vagy sós ízre, levegőre).

Van megoldás?

Ugyanakkor mi magunk is sokat tehetünk annak érdekében, hogy e problémák kialakulását időben megelőzzük, illetve kezeljük annak érdekében, hogy ép fogazatunkat öreg korunkra is megőrizzük. Ma az egyéni szájhigiénia legfontosabb eszköze a fogkefe és a fogkrém! Nem mindegy azonban, hogy 40 év felett hogyan és mivel mossuk fogainkat: fogmosási technikánknak és a választott fogkrémnek ugyanis egyaránt meg kell felelnie a szájüreg és a fogazat öregedésével összefüggő problémáknak. Fontos, hogy a fogmosás ne csupán a fogak felszínének mechanikai ledörzsölését jelentse, hanem ezzel együtt olyan biológiailag hatékony anyagokat is a fog felszínére és a fogínyre kell juttatnunk, amelyek elősegítik a fogazat öregedésével együtt járó problémák megelőzését.

FORRÁS: UNILEVER