Trombózis – a karon is jelentkezhet?

0
742

A trombózissal kapcsolatban az emberek fejében az a kép él, hogy a lábakat érintő betegségről van szó. Ez azonban tévedés, hiszen az elzáródás kialakulhat olyan helyen is, amire először nem is számítanánk. Hogy mégis hol jelentkezhet trombózis, azt professzor dr. Blaskó György főorvostól, a Trombózisközpont véralvadási specialistájától tudhatjuk meg.

A karokon is jelentkezhet

Amikor a trombózisról beszélünk, az emberek képzeletében rögtön egy láb jelenik meg, pedig ez nem feltétlenül van így.

„A kézen kialakuló trombózis irodalmi ritkaság, nem igazán szokott előfordulni, ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárt a létrejötte. Sokkal jellemzőbb, ha a felkaron alakul ki elzáródás. Ez azonban még mindig „szokatlan” helynek számít, így ha előfordul, akkor a beteget le kell tesztelni trombózishajlamra is.”

A kezelése nem tér el

Attól, hogy az elzáródás, nem a lábon alakult ki, a kezelés még nem tér el, ráadásul nem érdemes kevésbé komolyan venni, hiszen katasztrofális következményei is lehetnek.

„A felső végtagon kialakult trombózis kezelése nem különbözik a lábétól, hiszen ugyanúgy alvadásgátlást igényel, és itt is fennáll az embólia veszélye. A nyugalmi állapotban is jelentkező nagyfokú fájdalom jelzi, hogy probléma van a végtagban, akárcsak a lábnál. A kezelését sem lehet kevésbé komolyan venni, hiszen a felső végtag kezeletlen trombózisa ugyanúgy kiválthat tüdőembóliát, akárcsak a láb esetében.” – mondja professzor dr. Blaskó György főorvos, véralvadási specialista.

Nem csak a lábak veszélyeztetettek!

„Vétek lenne azt hinni, hogy a trombózis a lábakat érintő probléma. Gyakoriságát tekintve az alsó végtag valóban dobogós helyen van, ám a felső végtag, a zsigeri vénák, a májkapu-véna vagy éppen a vesevéna is veszélyeztetett terület lehet a trombózis kialakulásának szempontjából.”

Forrás: Trombózisközpont