Világszerte nő a májrák előfordulási aránya

0
589
Fotó: gettyimages.com

A májrák világszerte növekvő előfordulási arányára hívja fel a figyelmet az Amerikai Rák Társaság (ACS) Cancer című folyóiratának internetes oldalán megjelent új tanulmány.

A kínai Fudan Egyetemen dolgozó Hszingtung Csen és kollégái a Betegségek Globális Terhei (Global Burden of Disease Study, GBD) elnevezésű, a világ 195 országára és territóriumára kiterjedő tanulmány adatait használva elemezték a májrák előfordulását korcsoportra, nemre, régióra és kiváltóokra lebontva 1990 és 2017 között – írta a medicalxpress.com tudományos-ismeretterjesztő portál. 

A 30 éves kor előtt diagnosztizált májrákosok száma világszerte 17 381-ről 14 661-re csökkent a vizsgált időszakban. Mindeközben azonban a 30-59 évesek, valamint a 60 éves és annál idősebbek körében nőtt a betegség előfordulási aránya: 1990-ben 216 561 és 241 189 esetet, míg 2017-ben 359 770 és 578 344 esetet diagnosztizáltak ebben a két korcsoportban.

Amikor a kutatók kor szerinti standardizálást alkalmaztak – ez lehetővé teszi az eltérő korösszetételű népességek összehasonlítását – megállapították, hogy a 30 év alatti, valamint a 30-59 éves korosztályban mindkét nemnél csökkent, míg az idősebb felnőttek esetében a férfiaknál jelentősen emelkedett, a nőknél stagnált a májrák előfordulása.

Fotó: 123rf.com

A fiatalabb felnőtteknél tapasztalt csökkenés nagyrészt a hepatitisz B elleni védőoltásnak köszönhető – ugyanis a vírus májrákot okozhat -, és a vizsgált régiók többségében kimutatható volt, kivéve a fejlett országokban, amelyekben a májrákos esetek előfordulási aránya kortól és nemtől függetlenül emelkedett. A szakemberek szerint a nem alkoholos zsírmájbetegség okozta májrák előfordulása emelkedett a legnagyobb mértékben a legtöbb régióban.

Az eredményeink azt sugallják, hogy a májrák megelőzését célzó jelenlegi erőfeszítések nem fordítanak kellő figyelmet az idősebb emberekre, továbbá rávilágítanak az elhízás egyre súlyosbodó kockázatnövelő szerepére” – jegyezte meg Csen, hozzátéve, hogy mind a fejlett, mind a fejlődő országokban aktualizálni kellene az érintett prevenciós stratégiákat.