Ki az év orvosa és nővére a Kárpát-medencében?

0
1415

Tavaly decemberben sajtótájékoztató keretében hetedszer indították el a szervezők „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázatot, amelyben keresik a tavalyi év legjobb, a betegeivel legtöbbet törődő háziorvosát, nővérét egyszóval praxisát. A jelölések folyamatosan érkeznek a pályázat oldalára.

A személyes történetek helytállásról, gyógyításról és gyógyulásról, lelkiismeretről, a hivatásuknak élő háziorvosokról és nővérekről. Az elmúlt években hat esztendő alatt több mint 1200 hazai és határon túli remek háziorvos, és legalább ennyi nővér élvezhette páciensei és tágabb környezete elismerését, vehetett részt a nemes versengésben. Közülük százhúszan kapták meg „Az év praxisa a Kárpát-medencében” kitüntető elismerést Budapesten, az Emberi Erőforrás Minisztérium Egészségügyi Államtitkárságának épületében.

 

Önök kit ajánlanak?

Ahogyan a kiírásban is olvasható: „Az év praxisa a Kárpát-medencében” díjat 10-10 háziorvos nyerheti el – munkatársaival, a nővérekkel együtt – határon innen, és határon túl. Idén is csakúgy, mint tavaly a hazai családorvosok mellett a felvidéki, az ukrajnai, az erdélyi, és a vajdasági magyar orvosok is bekerülhetnek a díjazottak közé! Elsősorban a páciensek, de az önkormányzatok, tisztiorvosi szolgálatok, civil szervezetek, kórházi osztályok, szakorvosok, plébániák, iskolák, idős otthonok javaslatait is várjuk, a határon innen és a határon túl!

A pályázat hivatalos weboldala a  www.evpraxisa.hu címen érhető el. Jelöléseiket, gyógyulásuk történetét az ajánló oldalon küldhetik be 2017. május 10-ig!

 

A zsűri tagjai: dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos,  Berszán Lajos atya, gyimesfelsőloki plébános, Béres József a Béres Zrt. elnöke, Dr. Száray Eszter háziorvos, a pályázat tavalyi hazai nyertese: Sztankó Péter a Webbeteg főszerkesztője, valamint Dr. Bedros J. Róbert, Dr. Farsang Csaba, Dr. Kásler Miklós, Dr. Rurik Imre professzorok.

ÁNTSZ Kommunikáció