A választás tényezői

0
2
Piros tornacipő sárga háttéren, körültük különböző irányokba mutató nyilak – választás
Fotó: liudmilachernetska © 123RF.com

Fontos kérdés, hogy mégis min múlhat, hogy adott egyénre egy konkrét társas helyzet miképpen hat, gátolja vagy inkább serkenti? Nos, erre többféle válasz is adható, melyek különböző együttállásai adják ki a végeredményt:

– Az első, hogy maga a helyzet, annak konstrukciója milyen. Mennyire ismerős, begyakorolt a szituáció, vagy mennyire újszerű, és így idegen. Az is számít, mekkora tétje van a mások felé mutatott viselkedésünknek, pontosabban hogy mennyire érezzük fontosnak a rólunk a többiekben kialakuló képet, véleményt. Ha például munkanélküliként megyünk állásinterjúra, az nem ugyanaz a helyzet, mintha van stabil állásunk, csak épp egy jobbat szeretnénk. És persze nagyon nem mindegy, hogy mi a viszony a résztvevők között, azaz:

– A társas kölcsönhatás milyensége. Hisz nagyon fontos lehet, hogy versengés, együttműködés van a résztvevők között, vagy az egyik fél (egyén vagy csoport) épp csak megfigyelő. És hogy ha versengés van, akkor az mennyire kiélezett, azaz csak egy győztes lehet, vagy több is. Mondjuk egy iskolai helyzetben nem csak egyvalaki kaphat ötöst, hanem akár mindenki, miközben egy munkahelyen a hónap dolgozója csakis egy személy lehet. De van akinek nem a versenyhelyzet a nehezen feldolgozható, hanem a másokkal való együttműködés. Mert mondjuk fél a többiekhez képesti alulteljesítéstől. És az, hogy kinek a versengés, kinek az együttműködés és kinek a mások általi megfigyeltség a stresszesebb, az már személyiségfüggő.

– A harmadik faktor ugyanis maga a személyiség. Sokféle személyiségtipológia létezik, de ebből a szempontból leginkább az elsősorban Carl Gustav Jung nevéhez köthető introvertált-extrovertált kettőse a legmeghatározóbb. (Persze e két típus igazából egy skála végpontjait jelentik, melyek közt folytonos az átmenet.) Az introvertált ember szeret egyedül lenni, kerüli a figyelmet, szeret magában tevékenykedni, és jellemzően megfontoltabban kommunikál. Az extrovertált viszont szeret társaságban lenni, kifejezetten keresi mások figyelmét, és jó a csapatmunkában. A külvilág ezért sokszor az introvertáltabb embereket elmélyültebbnek, az extrovertáltabbakat felületesebbnek látja, ami nem feltétlen igaz, de épp ezért nem mindegy melyik típussal szeret jobban együttműködni, versengeni, vagy akár melyik által megfigyelve lenni.

Felhasznált irodalom:
Hankiss Ágnes: Társadalomlélektani alapismeretek (In: Kötéltánc, Bp. 1987.)
Diane M. Mackie – Eliot R. Smith: Szociálpszichológia (Osiris Kiadó, bp. 2004.)
Forgács József (Joseph P. Fprgas): A társas érintkezés pszichológiája (Gondolat-Kairosz, Bp. 1996.)

Bácsván László
szociológus