Norman Triplett, az Indianai Egyetem pszichológusa figyelt fel arra, miközben felkérésre az 1897-es kerékpárosrekordokat elemezte, hogy a kerékpárosok jobb időket futnak másokkal együtt, mintha csak az óra ellen kellene versenyezniük. Vagyis jobban teljesítenek, ha nem pusztán egyedül, egy időfutamban kell tekerniük, hanem ott van előttük vagy mögöttük a hús-vér ellenfél, akit le kell, avagy le akarnak győzni.
Triplett ezt a hatást nevezte el társas facilitációnak, azaz serkentésnek, és hipotézise szerint a jelenség lényege, hogy a másik testi jelenléte eleve egy pozitív ingert jelent az egyén számára, amely egy magától fel nem szabaduló idegrendszeri energiát mozgósít.
Hogy hipotézisét igazolja, elvégzett egy kísérletet is. Ennek lényege az volt, hogy a résztvevőknek valami nagyon egyszerű, mechanikus feladatot kellett elvégezniük (ez esetben egy horgászzsinórt feltekerni), egyedül, illetve csoportosan, egymás társaságában is. A tapasztalat pedig az volt, hogy a társas helyzetben következetesen jobban teljesítettek a kísérleti alanyok, mint egymagukban. Feltehetően azért, mert bár a kísérletvezető erre semmilyen módon nem utalt, de a résztvevők maguktól is versenyhelyzetnek fogták fel a feladat végrehajtását, és ez meg is látszott a teljesítményükön.
Ebből aztán sokan vonták le azt a következtetést, hogy mások jelenléte mindig pozitív hatással van az egyén teljesítményére, és sorra születtek olyan kísérleti eredmények, melyek ezt látszottak igazolni. Például hogyha egyedül, de közönség előtt kell valamilyen feladatot megoldani, az is jobb teljesítményt eredményez, mintha közönség nélkül.
És bár a társas facilitáció valóban létező jelenség, de annak ellentéte legalább ennyire az.
Felhasznált irodalom:
Hankiss Ágnes: Társadalomlélektani alapismeretek (In: Kötéltánc, Bp. 1987.)
Diane M. Mackie – Eliot R. Smith: Szociálpszichológia (Osiris Kiadó, bp. 2004.)
Forgács József (Joseph P. Fprgas): A társas érintkezé spszichológiája (Gondolat-Kairosz, Bp. 1996.)
Bácsván László
szociológus