Óvatosan az internet és a mesterséges intelligencia szövegeivel!
Az öngyógyítás nem helyettesíti az orvosi kezelést, de hatékony kiegészítője az egészségmegőrzésnek és a gyógyulási folyamatnak.
Az öngyógyítás (testi vagy szomatikus, lelki vagy pszichés szinten egyaránt) a szervezet természetes képességeinek tudatos alkalmazása, felerősítése, valamint az egyéb, nem gyógyszeres és nem terápiás kezeléseknek az összessége. Idetartoznak az étkezéssel, táplálkozással, életmódbeli változásokkal kapcsolatos módszerek, eljárások.
Az öngyógyítás nagyon lényeges és fontos feladata az egészségügynek és a betegeknek. Az öngyógyítás fogalomkörébe tartozik az orvosokba, a terápiába, sőt, a kezelést folytató intézménybe vetett hit. Azt szokták mondani, ha a beteg hisz az orvosának, az már félig gyógyulás. Bármilyen furcsa vagy nehezen hihető, de az ima, az imádság is gyógyító erővel bír. A hívő emberek esetében a tudósok vizsgálatokkal igazolták, hogy az imádkozásnak mérhető, pozitív hatása van az emberi szervezetre. Felerősíti az immunfolyamatokat, hatással van a szív- és érrendszer működésére, a sejtek szaporodására, a gyógyulásra.
Összességében elmondhatjuk, hogy a beteg gyógyulására minden olyan tényező hatással van, ami a beteg jóllétét szolgálja, akár a pihenés, a nyugalom, bármi, ami örömet szerez. Kifejezetten a jóllétre és nem a jólétre, vagyis az anyagi mutatókra gondolunk a gyógyulás szempontjából.
A gyógyulást segíti elő egy apró figyelmesség, egy kis ajándék – árától és értékétől függetlenül –, ami boldoggá teszi a beteget. Az öröm, a boldogság, a nevetés, a jó hangulat, az életbe és a gyógyulásba vetett hit erősíti az immunfolyamatokat, befolyásolja a gyógyulást.
- Az öngyógyításhoz tartoznak sokak szerint a nem gyógyszeres terápiák, mint például a vitaminok, a táplálék-kiegészítők, a nem receptköteles gyógyszerek alkalmazása.
- Esetenként természetgyógyászati kezeléseket, bizonyos mozgásformákat is szokás idesorolni.
- Az öngyógyítás fogalmába a spiritualitást, spirituális foglalkozásokat, meditációt, jógát is bele szoktuk érteni.
Bárki, aki öngyógyításban gondolkodik, akár ő maga a beteg, akár valamilyen hozzátartozóján akar ezzel segíteni, nyilván segédeszközt, információforrást vesz igénybe. Míg korábban az információforrást a szakkönyvek vagy a könyvtár jelentette, addig ma minden valószínűséggel az internetes keresőhöz vagy a mesterséges intelligenciához fordulunk kérdésünkkel. Mindkét forrás rendkívül hasznos lehet.
Azt azonban tudni kell, hogy az internet nemzetközi hálóján egyéni vélemények, hozzászólások, rossz és jó tapasztalatok jelennek meg egyaránt. Ugyanarról a szerről, eszközről, módszerről éppúgy találunk mellette, mint ellene szóló gondolatokat. A mesterséges intelligencia többnyire az elektronikus hálón megjelenő információkat veszi alapul, kérdés esetén az adattárában található ugyancsak jó és rossz információkat elemezve válaszol. Vagyis igencsak eltévedhetünk ezen a bonyolult hálón, az adattengerben.
Az interneten található információk közül nehéz kiválasztani, hogy
- melyik megbízható,
- melyik származik szakembertől,
- melyik hír propaganda vagy reklámfogás.
A mesterséges intelligenciával kapcsolatban azt javasolják a szakemberek, hogy többször kérdezzünk vissza, több szempontból, más szavakkal, másként megfogalmazva tegyük fel a kérdéseinket. Ha többször ugyanazt a választ kapjuk, akkor nagy a valószínűsége a válasz valódiságának, elfogadhatóságának.
Az internetes információgyűjtéssel kapcsolatban nehéz útmutatást, javaslatot adni. Bármivel kapcsolatban megtaláljuk az interneten a mellette és az ellene szóló érveket is. Ha mégis valamilyen módon szelektálni akarunk, érdemes szakemberekhez fordulni. Mielőtt bármilyen öngyógyító szert, módszert, eszközt elkezdünk alkalmazni, kérdezzük meg a gyógyszerészünket vagy a kezelőorvosunkat. Minden bizonnyal ő sem fog tudni azonnal választ adni minden kérdésünkre, de szakmai alapismereteire tekintettel nagyobb biztonsággal tudja eldönteni, hogy melyik információ valós, melyik az, amelyikre támaszkodhatunk.
Dr. Sánta Zsuzsanna
szakgyógyszerész, szaktanácsadó
www.gondoskodo-pharma.hu
A cikk a Patika Magazinban jelent meg.
Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!
















