10%-kal nőtt a transzplantációk száma

0
238

Az elmúlt évben 10 százalékkal több szervtranszplantáció történt, mint 2017-ben, emelkedett a vese-, máj- szív- és tüdőátültetések száma – közölte Horváth Ildikó, egészségügyért felelős államtitkár.

2018-ban összesen 505 szervátültetés történt, 119 esetben külföldről érkezett szervet kapott a páciens, ez az itthon beültetett szervek 22,6 százalékát jelenti. Tavaly 335 veseátültetést végeztek, ami 12 százalékkal több mint 2017-ben, és mind az elhunyt, mind az élődonorból végzett transzplantációk száma emelkedett. 80 májátültetés történt, ami több mint 8 százalékos emelkedést jelent, valamint 23 tüdő- és 62 szívátültetést végeztek, ami szintén több mint 2017-ben – ismertette az államtitkár.

Magyarországon sokkal többen adományoznák szerveiket haláluk után, mint ahányan ismerik az ezzel kapcsolatos jogszabályokat. A magyar lakosság 73 százaléka ajánlaná fel szerveit, de csak 23 százaléka ismeri a feltételezett beleegyezés elvére épülő jogrendet, amely azt jelenti, hogy kizárólag akkor lehet az elhunytból szervet kivenni, ha életében ez ellen nem tett írásos nyilatkozatot – mondta Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója.

Felhívta rá a figyelmet, hogy fontos erről beszélni a hozzátartozókkal is, hogy szükség esetén tudjanak a döntésünkről és így könnyebb legyen határozniuk. Elmondta azt is, szervadományozásra dobogó szív mellett beálló agyhalál esetén van lehetőség, az agyhalál azonban nagyon ritka, a Magyarországon évente elhunyt 130 ezer emberből körülbelül ezer embernél áll be agyhalál.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora közölte, a tavaly elvégzett több mint 500 átültetésből 327 az intézményben történt. A klinika az európai transzplantációs intézmények között szívátültetésben második, veseátültetésben a negyedik, májátültetésben pedig az ötödik helyen áll. Céljuk, hogy a következő öt évben valamennyi szervtranszplantáció vonatkozásában a dobogón végezzenek, szívátültetés esetén pedig a vezető helyre kerüljenek.

Melania Istrate, az Eudonorgan projekt koordinátora közölte, az Európai Unió által finanszírozott pályázat célja a szervadományozással kapcsolatos képzés biztosítása, a társadalmi tudatosság növelése, a szervadományozás előmozdítása és ösztönzése. A pályázat majdnem 400 embert ért el, az egészségügyi szakemberek mellett betegszervezeteket, újságírókat, döntéshozókat és a hatóságok képviselőit is bevonták a programba. (MTI)