A nagybeteg kislány utazását mi is támogathatjuk

0
336

Dóri élete első utazására készül. A középiskolás kislány Disneylandbe tart a Dóri Házból, az első magyar gyermekhospice-házból. Álmai valóra válnak, de hogy még színesebb élményekben lehessen része, mi is hozzájárulhatunk élete első nagy vakációjához…

Élete legnagyobb álma válik valóra egy pécsi középiskolás lánynak, Dórinak. A Szemem Fénye Alapítvány által működtetett Dóri Ház, hazánk első gyermekhospice házának immáron harmadik éve állandó lakója a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, izomsorvadásos, éjszaka lélegeztető gép használatát igénylő gyermek. A fizikai állapotának változása miatt a már ülni is képtelen kis beteg számára most érkezett el az idő, hogy eljuttassák őt álmai helyszínére, a párizsi Disneylandbe.

A hosszú utat – amely számára 6 napig tart majd –  gyermekbeteg szállító mentőautóval teszi meg a kislány, a gyámja, egy intenzíves szakápoló és egy mentőgépkocsi vezető kíséretében. Dóri nemcsak Párizst és Disneylandet élvezheti, de meglátogathatja nagy kedvenceit, Milano és Velence városát is, amelynek nagyon örül, hiszen tavaly óta olasz nyelvet is tanul. A tervek szerint életében először a tengert is látni fogja a haza vezető úton majd a kislány, aki gyámjával blogot ír majd az útjuk során. 

Az utazást egy munkahelyi csoport finanszírozza a kislány számára, és a Szemem Fénye Alapítvány munkatársai valósítják meg. Dóri már izgatott a nagy utazás miatt, amelyre szeptember 16 – 22 között kerül sor. Jelenleg még lehetőség van arra, hogy élete legnagyobb, rendkívüli jelentőségű utazását a nyaralásból megmaradt euro-aprópénzzel (,,zsebpénzzel”), vagy egyéb módon, banki utalással vagy Paypal-lal támogassuk.

A Dóri Ház címe: 7634 Pécs, Rácvárosi út 37. Az alapítvány postai címe: Szemem Fénye Alapítvány 7634 Pécs, Gém utca 7. Bankszámlaszám: 50800111.11083762
Paypal: https://szememfenye.hu/tamogatas/penzadomany
Kérjük a közleménybe ezt írják be: Disneyland

Aki a kislány fotókkal dokumentált élményeit követni szeretné, keresse meg az alapítvány oldalát a facebook-on, ahol folyamatosan beszámolnak az eseményekről.

https://www.facebook.com/szememfenyealapitvany.

[Forrás:Szemem Fénye Alapítvány]