Bencze Ilona: Arány és erény

0
2012

Bencze Ilona meghatározó alakja a színház- és filmművészetnek. Neves magyar filmekben játszott, abban az időszakban, amikor a magyar film fénykorát élte. Emlékezetes színházi alakításainak és kitűnő énekhangjának köszönhetően számtalan prózai és zenés darabnak volt főszereplője.

Művészetének elismeréseként 1988-ban Jászai-Mari díjat kapott, 2009-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

Első könyvében öninterjút készít, mellyel bepillantást ad az életébe.

Saját szavaival élve:

„Mindnyájan írjuk a saját regényünket. Ki úgy, hogy »csak« éli, ki úgy, hogy egy adott időben papírra is veti. »Első könyvem« egy öninterjú magammal, magamról. Rejtőzködő vagyok, magánemberként nem vágytam publicitásra, a szerepeimben akartam kitárulkozni, megélni a szélsőségeket. Pedig hányszor tették fel a kérdést: »Mi a titka, művésznő?« Ezzel a könyvvel mégis kinyitok néhány kaput. Résnyire, hogy bepillanthassanak. Nem összegzés, nem számvetés, csak megállok a jelenlegi állomáson és eltűnődöm. Aztán egy szusszanásnyi szünet után robogok is tovább, mert még van hová, és van miért. De addig láthatóvá válik néhány történés és a hozzáfűződő gondolataim. Mert ami eddig volt, az sem érdektelen. Sőt.”

Rendelje meg

A könyvet (bruttó)  3900 Ft / db-ért megveheti:

  • a nagyobb könyvesboltokban

A kötetet megrendelheti:

  • a Galenus Kiadótól a 467-80-68-as telefonszámon
  • a rendeles@galenus.hu e-mail címen
  • valamint levélben a 1146. Budapest, Dózsa György út 19. postai címen

Aki a könyvet személyesen veszi át szerkesztőségünkben (1146. Budapest, Dózsa György út 19.), az 10% kedvezményben részesül.

A kötetek paraméterei

Oldalak száma: 124
Formátum: 215×250 mm
Kiadás éve: 2010
ISBN-szám: 978 963 7157 22 6
Bruttó ár: 3900 Ft
Keményfedeles, cérnafűzött, matt fóliázott, jelzőszalaggal ellátott színes illusztrált könyv.