DASH diétával a magas vérnyomás ellen

A magas vérnyomás Magyarországon népbetegségnek számít, ráadásul olyan súlyos szövődményekhez vezethet, mint a stroke, vagy a szívinfarktus. Bár a rendszeres orvosi konzultáció és kezelés elengedhetetlen a hipertóniában szenvedőknek, azonban a betegek emellett étkezésükkel is...

Sokat szédül télen? – Ez állhat a hátterében

Most már tartósabban beköszöntött a borongós tél, ami nem csak a hangulatunkra, hanem a közérzetünkre is nagy hatással van. Sajnos a hipertóniások még jobban megszenvedhetik ezt az időszakot, hiszen a hideg felerősítheti a vérnyomás...

Nem veszik komolyan a magyarok a magas vérnyomást

A magas vérnyomás az emberek számára egyáltalán nem ismeretlen fogalom, ennek ellenére mégsem fordítanak rá kellő figyelmet. Ennek egyik oka, hogy nincsenek tisztában betegségükkel, a másik pedig az, hogy nem törődnek vele. A jelenségről...

Ezért mérje meg rendszeresen a vérnyomását

Bizonyára tisztában van azzal, hogy a magas vérnyomás sokszor nem okoz semmiféle tünetet. Éppen ezért érdemes otthon olykor-olykor elővennie a vérnyomásmérőjét, mert – főleg ha stresszes, keveset mozog és dohányzik-, meglehet, hogy meglepetésként fogja...

Fejfájás nélkül is lehet magas vérnyomása

Ha valakinek gyakran fáj a feje, előbb-utóbb elkezd utánajárni, hogy mégis mi okozhatja ezt a kellemetlen tünetet. Sokan ekkor magas vérnyomásra gyanakodnak, de vajon tényleg minden esetben fejfájással jár a hipertónia? Dr. Kapocsi Judit...

A hipertóniának sajnos nincs egyértelmű tünete?

Szinte nincs is olyan ember, aki ne halott volna még a magas vérnyomásról, ám sokan nem veszik komolyan, hiszen a neve nem olyan rémisztő, mint például egy Lyme-kór. De azért azt nem árt tudni,...

Magas vérnyomás – lehet kis és a nagy vérköri is

A magas vérnyomás egy komoly betegség, ráadásul nem is csak egy vérkört érinthet. Hiszen előfordulhat az is, hogy nem a test, hanem a tüdő vérkörének nyomása tolódik el, ez azonban – ahogyan dr. Kapocsi...

A magas vérnyomás TIA-hoz és stroke-hoz vezethet

A TIA sokak számára nem ismeretlen betegség, mégis kevesebben tudnak róla, mint kellene. A szélütés előszobájának is szokták nevezni, bár tény, hogy a tünetei – ijesztő voltuk ellenére – viszonylag rövid időn belül teljesen...

Először ültettek be vérnyomás-szabályozó pacemakert Magyarországon

Először ültettek be vérnyomás-szabályozó pacemakert Magyarországon, a műtétet a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikáján hajtották végre. A speciális eszköz segítségével gyógyszerek nélkül csökkenthető a magas vérnyomás.   Az első magyar vérnyomás-szabályozó pacemakert egy 48 éves nő kapta,...

Hypertonia társaság: az életmódváltás is csökkenti a magas vérnyomás veszélyeit

A Magyar Hypertonia Társaság az idén a magas vérnyomás hosszú távú veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet, hangsúlyozva a megfelelő és rendszeres gyógyszeres kezelés mellett az életmódbeli szokások jelentőségét is. A társaság legfrissebb felmérései szerint...