Félre a kifogásokkal: mozogjunk, ha jó nők akarunk lenni!

0
2087

Tavaszi alakformálás – ezt a kifejezést legalább annyira utáljuk, mi, nők, mint a tavaszi nagytakarítást. Mindenki tudja, hogy neki kéne állni minél hamarabb, de senkinek se füllik hozzá a foga. Érthető módon. Mi most olyan kifogásokat, rossz szokásokat és tévhiteket gyűjtöttünk össze, melyek ellenünk dolgoznak, és korántsem a vágyott alak malmára hajtják a vizet.

Kifogás: „Munka után hullafáradt vagyok, nincs erőm mozogni.”

Egy nap mindannyiunknak 24 órája van, se több, se kevesebb; s az, hogy ezt mire szánjuk, az a mi döntésünk. Csakugyan nehéz időt szánni a sportra, de érdemes besűríteni valahova, nemcsak a hiúságunk, hanem az egészségünk miatt is. Ha úgy érezzük, hogy a mostanában divatos, de monoton, gépen végzett kardió edzés nem nekünk való, akkor próbáljuk ki a jógát, a pilatest, a zumbát, vagy tornázzunk otthon fél órát DVD-re. Nem kell egyből elsajátítani a spártai szemléletmódot, kezdetnek elég, ha pár buszmegállót lesétálunk vagy lépcsőzünk liftezés helyett. Majd fokozatosan növelhetjük az adagot: először heti 1 X 30 perc mozgás, aztán 3 X 30 perc, és így tovább. A felszabaduló boldogsághormonok pedig garantáltak; no meg az izomláz. Bármi is motivál az edzésprogramban, csináljuk: hívjuk el egy barátunkat vagy vegyünk új edzőruhát. Mindig tartsuk szem előtt: a formás, feszes test sport nélkül ritkán megvalósítható.


Rossz szokás: „Átugrok a cukiba, te kérsz valamit?”

Munkahelyi ebéd után sűrűn hangzik el ez a mondat. Mi is tapasztaljuk, hogy nehéz ellenállni a kísértésnek, főleg, ha karnyújtásnyira van. Ám, ha az a cél, hogy alakunkat kissé meg(re)formáljuk, akkor mindenképpen érdemes csökkenteni a képviselőfánk, túrótorta és társaik mennyiségét. Ezek helyett helyezzük előtérbe a szintén nagyon ízletes idénygyümölcsöket és -zöldségeket, ezeket lehetőleg nyersen együk. A frissen facsart/préselt zöldség- és gyümölcslevek egyszerre trendik és egészségesek, ráadásul hamar elkészíthetőek otthon. Ha ’’finomat finomra cserélünk’’, és mindezt fokozatosan tesszük, akkor nem is érezzük majd olyan nagy áldozatnak az egészet. Ezen kívül érdemes rendszeresen teljes kiőrlésű gabonaféléket és tisztító, méregtelenítő teát fogyasztani, lehetőség szerint napi szinten. Ha mégiscsak kitör rajtunk a nassolási vágy, akkor ezek után nyúljunk: aszalt gyümölcs, magvak vagy magas kakaó tartalmú étcsokoládé, de persze ezeket is mértékkel. Az étrend szerepe ugyanis vitathatatlanul nagy az alakformálásban.

Kibúvó: „Majd a fogyi tablettákkal ledobok pár kilót!”

Sok hölgy beleesik abba a hibába, hogy egész nap nem eszik semmit (maximum 1-2 nasit), este viszont bőségesen bezabál. Aztán azt gondolja, hogy másnap bekap pár fogyi tablettát és a probléma meg is van oldva. Abba viszont kevesen gondolnak bele, hogy egyes étvágycsökkentőként reklámozott készítményekkel károsíthatják az egészségüket. Éppen ezért a vásárlás előtt mindig alaposan nézzünk utána a kinézett, gyors fogyást ígérő tabletta összetevőinek. Ha a dobozon nincs feltüntetve az összetétel, a fogyasztási javaslat, a kiszerelési egység, a lejárati dátum, vagy nem jár hozzá magyar nyelvű tájékoztató, akkor kezdjünk el gyanakodni. Nézzünk utána a neten, fórumokon, hogy nincs-e valamilyen hatósági probléma az adott szerrel. A fogyni vágyók sajnos gyakran elhamarkodottan döntenek, és hamar bedőlnek a hangzatos reklámszövegeknek; legyünk mi a kivétel!

Hiedelem: „Minden nap ráállok a mérlegre, és az majd megmondja a tutit!”

A kilók az idők kezdete óta számítanak első számú közellenségnek a nők körében, de egyszer s mindenkorra meg kéne értsük, hogy ez a számadat nem jó kiindulópont. Gondoljunk csak bele, két 60 kg-os hölgy kinézete között óriási különbség lehet, holott ugyanazt mutatja a mérleg! Ez az, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni. A női szépség és ápoltság nem számhoz köthető. Nem attól lesz valaki jó nő, hogy átfér a tű fokán.

Tévhit: „Majd a krém eltünteti a narancsbőröm!”

A zsírfelesleg és a narancsbőr visszatérő és sokakat érintő probléma. Éppen ezért számtalan krémet és gélt kínál a kozmetikai ipar, melyekről azt sugallják, hogy elég felkenni, az esztétikai hiba el is múlik. Márpedig ez nem így működik. Rengeteg hölgy használja rendszeresen ezeket a krémeket, géleket, mégis azt tapasztalják, hogy a nadrág továbbra is szorít, a karfiol pedig nem tűnt el. Ennek oka, hogy a krémek otthoni kézi használat során sosem lesznek képesek arra, hogy beindítsák a zsírbontás folyamatát, hiszen nem tudnak kellő mértékben lejutni a bőr mélyebb rétegeibe.

Vitaminsziget.com