Gyógyszerszedés – mindent a maga idejében

0
1979

A jól megválasztott időpontban bevett gyógyszerek sokkal hatékonyabban képesek kifejteni hatásukat….

A jól megválasztott időpontban bevett gyógyszerek sokkal hatékonyabban képesek kifejteni hatásukat, olvasható egy kutatásról szóló közleményben. Az asztmától és allergiától szenvedők számára   ennek különösen fontos jelentősége lehet.

Mikor kell bevenni a gyógyszereket?

 

Sokat hallottunk már arról, hogy testünk meghatározott ritmus szerint működik. Megfigyelhetjük például, hogy a nap bizonyos időszakaiban sokkal éberebbek vagyunk, aktivitásunk fokozódik, míg máskor még a legegyszerűbb feladat végrehajtása is nehezünkre esik.

Richard Martin, a National Jewish Medical and Research Center kutatóorvosa is ezen elv alapján dolgozta ki a gyógyszerek beszedésének legmegfelelőbb időpontjait.

 

  • Állítása szerint a szénanáthás tünetek -szemkönnyezés, viszketés, tüsszögés, orrfolyás – mind intenzívebben jelentkeznek reggel. Ennek megfelelően a gyógyszerek beszedésének ideális időpontja a lefekvés előtti időszakra esik, így akkor fejthetik ki hatásukat, amikor leginkább szükségünk van rá.

 

  • Az asztmás tünetek tetőzésének időpontja a hajnali négy óra körüli időszakra tehető. Ennek érdekében a kezeléshez szükséges, szájon át alkalmazott szteroidok bevételének legmegfelelőbb időpontja a délután három óra. Az inhaláló készülékek délután három és öt óra között alkalmazva a leghatásosabbak.

 

Legtöbbünk napirendje sajnos nem mindig engedi meg, hogy a fenti időpontokban alkalmazzuk az előírt gyógyszereket. A sikeres gyógykezelés kulcsa mindenekelőtt, hogy a felírt készítményeket napi rendszereséggel használjuk. A gyógyszerek valódi szerepe a súlyos tünetek, rohamok kialakulásának megakadályozása és megelőzése. Viszont, ha jól érezzük magunkat többnyire nem gondolunk erre, s így sokszor csak későn, már a rohamok jelentkezésekor vesszük be azokat.

 

Ennek elkerülése érdekében tanácsos a gyógyszerek szedését, valamely naponta ismétlődő cselekvéssel párosítanunk. Lehet például fogmosás előtt, vagy után bevennünk őket. Természetesen, mielőtt bármilyen változást vezetnénk be a felírt szerek alkalmazásában, kérjük kezelőorvosunk, gyógyszerészünk tanácsát!

 


 

Budai Allergiaközpont

Galenus