Gyógyszert recepre vagy recept nélkül – kérje a gyógyszerésztől!

0
2065

Az egészség a legdrágább kincs, mondjuk (főleg) akkor, amikor már félig elveszítettük. Éppen ez egy bizalmi kérdés, hogy kinek engedünk beleszólást a saját egészségünkbe. Dr. Brezanóczy Ferenc, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Pest Megyei Szervezete elnöke abban erősített meg bennünket, hogy csak a szakember tanácsaiban bízunk.

Az egészségünk egyik legfontosabb kincsünk. Éppen ezért sokan és sokféleképpen próbálják kihasználni azon törekvésünket, ami az egészségünk megőrzésére irányul, illetve számos „segítséggel”, „jó tanáccsal”, „szerrel/csodaszerrel” igyekeznek a bizalmunkba férkőzni valamilyen betegség – baj esetében. Nem újdonság ez, olvassuk a könyvekben, hogy mennyi „csodaszert” sóztak kezdetektől fogva a hiszékeny emberekre gátlástalan, sokszor teljesen tudatlan ügyeskedők, már időszámításunk előtt is, és azóta egyfolytában. Csak a társzekereken utazó „gyógyítók” cserélődtek le a világháló „csodatevőire”.

Tudnunk kell, hogy a szervezet működésébe csak speciális, pontosan adagolt valódi hatóanyagokkal lehet beavatkozni, és nincsenek olyan szerek, amivel mindent bajt, vagy sokféle bajt egyszerre meg lehet szüntetni. (Persze el kell ismernem, hogy vannak összetett vitaminok, melyek valóban sok hiányproblémát képesek rendezni egyszerre, de általában nem betegségeket.) Nem véletlen, hogy olyan szereket, melyeknek valódi hatásuk van – és emellett nincsen, vagy elenyészően kevés mellékhatással bírnak – jó ideje már csak gyógyszertárban lehet forgalmazni! Tudni kell, hogy gyógyszertárban csak olyan készítmények kaphatók, amelyek önmagukban – vagy a bennük található hatóanyagok – klinikai körülmények között bizonyították, hogy egy problémában képesek jótékonyan hatni. Ezen kívül bizonyságot adtak ártalmatlanságukról is, azaz a szervezetben egyáltalán nem, vagy csak visszafordítható módon, kismértékben okozhatnak nem kívánt hatásokat. A kívánt hatás elérésének feltétele a megfelelő szakember irányítása.

Hogyan csoportosítjuk a gyógyszereket?

Tehát a gyógyszertárakban bizonyított hatású készítmények vannak. Mégis számos módon csoportosítjuk azokat. Vannak melyek csak receptre kaphatóak, vannak, melyekhez nem kell recept mégis gyógyszerek. És vannak, amik nem is gyógyszerek, nem is kell recept hozzájuk, ráadásul még más helyeken is megvásárolhatók, nem csak gyógyszertárban. Miért mondjuk akkor, hogy ezeket is a gyógyszertárban érdemes beszerezni?  A válaszom kulcsa: a gyógyszerész!

Adott kérdésre, bajra a megfelelő gyógymód megtalálása nagyon összetett feladat, ezért szükséges valódi szakemberhez fordulni. Betegségek esetében elkerülhetetlen, hogy orvoshoz! A csak receptre kapható gyógyszerek hatásai olyan mértékben változtathatják meg szervezetünk működését, hogy azokat szigorúan orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni. Vizsgálatokkal, ellenőrzésekkel csak az orvos mondhatja meg, milyen mennyiség kell az adott hatóanyagból a probléma megoldásához, a szervezet megfelelő újraszabályozásához. Hallgassunk rá, és ha bármi szokatlant érzünk, tapasztalunk, azt azonnal jelezzük akár neki, akár a gyógyszerészünknek.

Az orvos mellet csak a gyógyszerészek rendelkeznek megfelelő tudással, információval és tapasztalattal a helyes megoldások mielőbbi megtalálásában. Ők ismerik azon jelenségeket, melyek előfordulhatnak egy gyógyszer szedésekor, illetve azt is, hogy mikor elkerülhetetlen a beavatkozás egy probléma fellépésénél.

A nem vényköteles gyógyszerek esetében a valódi szakember a gyógyszerész, aki nem csak azt tudja megmondani egy adott szer esetében mire jó az – hiszen ezt tudják a kiadó asszisztenseink is, hanem képes a többi gyógyszerével, alkatával, életmódjával stb. is összehangolni tanácsait. Ezzel nagymértékben csökkentheti a hatásos gyógyszerek által okozható nem kívánatos hatásokat (mellékhatásokat), illetve ki tudja szűrni azt, kinek nem tanácsos egy adott szer alkalmazása és mit használhat helyette.

 

Miért is jó a gyógyszerész segítsége a máshol is beszerezhető úgynevezett „gyógyhatású készítmények” és társai alkalmazásánál?

Azért, mert ritkán fordul elő, hogy valaki csak egy ilyen terméket vásárol, és mellette ne szedne valamilyen gyógyszert, vagy nem vásárolt volna más terméket is. Ha pedig így van, akkor megint a gyógyszerész az a szakember aki képes a termékek egymás melletti alkalmazásában – vagy nem alkalmazásában, azaz tiltásában –  helyesen dönteni.

Természetesen nem jut minden kiadóra gyógyszerész. Éppen ezért tudnunk kell, hogy bármilyen probléma esetén van a gyógyszertárakban olyan szakember – a gyógyszerész – akinek a segítségét bárki bármikor kérheti és kérje is! A gyógyszertáraink  túlnyomó többségében minden gyógyszertári szakember ismeri a lehetőségeit, a kiadó szakasszisztensek tudják mikor kell gyógyszerészhez fordulni egy problémával ugyanúgy, ahogyan a gyógyszerészek is, hogy mely eset az ami orvosi beavatkozást igényel.

A jó megoldások megtalálásában és a nemkívánatos hatásoktól való védelemben a legjobb szövetségesünk a gyógyszerész. Keressük és kérjük a segítségét!

A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökségének sorozata