Heti horoszkóp 2013. szeptember 21-től 27-ig

0
916

Ön is kíváncsi, mit jósolnak a csillagok erre a szép napsütésesnek ígérkező hétre? Melitta csillagmustrája most az egyes jegyek gyermeki képviselőiről is elárul nekünk egyet, s mást.

KOS [03.21-04.20]

kos

Vegyes erők hatnak élete folyására. A dekád első szülöttei hajlamosak girlandos vágyálmok építésére, ezzel együtt arra, hogy ne lássák a valós körülményeket. A közép dekád, illetve utolsó dekád szülötteinek türelmetlenségük okozhatja a legtöbb bajt. A Kos gyerekek életrevalóak, és képesek feltalálni magukat a legnehezebbnek tűnő körülmények között is. Fontos, hogy nem szabad túlságosan ajnározni őket!

 

BIKA [04.21-05.21]

bika

Mielőtt felháborodik az önnel kapcsolatos reakciókon, gondolja végig, nem adott-e okot félreértésre! Ha talál erre utaló jelet, csütörtöktől tudja leginkább megértetni magát másokkal. A hét első napjainak feszültebb hangulata sem a könnyed beszélgetésekre, sem pedig tárgyalásokra nem alkalmas. A Bika jegyben született gyereket próbálja maradéktalanul elfogadni, és céljaiban támogatni! Boldogság lesz látni, amint halad előre.

IKREK [05.22-06.21]

ikrek

Ezen a héten is jók a feltételek arra, hogy kiegyensúlyozott körülmények között utazzon, munkájában és családi környezetében tevékenykedjen, élvezve, amit csinál. Az elmúlt időszak összevisszaságának, lelassulásának köszönhetően nagyobb lett a rálátása dolgokra, most jobban megfontolja a döntéseit. Az Ikrek gyerek megértő, elemző jellemű. Mivel ez párosul egy nagyfokú éleslátással, szociológiai és diplomáciai érzékkel, egy nagyobb közösség életének jobbá tételében nyugodtan vállalhat vezető szerepet. 

 

RÁK [06.22-07.22]

rákBiztonságot, növekvő fizikai erőnlétet, de mellette kissé túlhajszolt élettempót is jeleznek az égitestek erre a hétre. Nyíltságának és természetességének köszönhetően rendkívüli népszerűségnek örvend, általában képes meggyőzni másokat az igazáról. Adásvételekre, utazásokra, iskola – tanfolyamkezdéshez tökéletes ez az időszak. A Rák csemetének szüksége van mindkét szülőre. Amennyiben azok elváltak, nem szabad a gyereket egyiktől sem tiltani! Végzetes törést okozhat a kialakulóban lévő jellemben.

OROSZLÁN [07.23-08.22]
oroszlán

Nem csak szellemileg, lelkileg is csúcson érezheti magát. Ezért is érdemes most minden pillanatot okosan kihasználni. A rendszeresség és az önfegyelem az a két fő tulajdonság, amellyel minden felmerülő hétköznapi problémát áthidalhat. Az Oroszlán gyereket, mivel nem mindent sikerül mindig véghezvinnie, nem egyszer érheti kudarc. Hogy ezt minél inkább elkerülje, fontos lenne megtanítani, hogyan fejlesztheti az úgynevezett „kudarctűrő képességét”.


SZŰZ [08.23-09.22]

szűz Kaotikus lelkiállapotban van, emiatt bizonyos szakmai, egzisztenciális problémák kézben tartására sem tud eléggé figyelni. Az is lehet, hogy családi gondok kuszálják össze. Ha olyan szerencsés, hogy valamilyen művészi, vagy kreatív pályán mozog, hangulatát beleszőheti alkotásaiba. Ha erre nincs lehetőség, valami művészi élmény, például színház, tánc segíthet. A Szűz gyerek fejlődése alatt küzdeni fog jellemének két erős vonásával: az egyik a realitás, a másik a valóságtól eléggé elrugaszkodott gondolkodás.

MÉRLEG [09.23-10.22]
mérleg

Ezen a héten csúcsformában érezheti magát. Mindenben az újrakezdés ígérete lebeg. Csak arra vigyázzon, hogy tervezés helyett ne csak ábrándozzon! Katasztrofális következménye lehet. Ön a családban és a munkahelyén egyaránt hajlamos arra, hogy bizalommal és jóakarattal viszonyuljon a környezetéhez, ami emberi kapcsolatait folyamatosan javítja. A Mérleg gyerkőc feladata, hogy legyőzze önmagában a félelmet a rossz döntésektől, és megerősödjön a saját magába vetett hite.


SKORPIÓ [10.23-11.21]
skorpió

Merjen beszélni vágyairól, kívánságairól, mert csak úgy lesz képes az új kapcsolatát fenntartani. A közös programok is segítenek egymásra hangolódni. Amennyiben mégsem talál érzelmi hullámzásaira magyarázatot, arra az lehet a válasz, hogy egyedül, esetleg „társas magányban” él. Ha ennek felismeréséig már eljutott, a legnehezebbjén túl van. A Skorpió gyermeket az önfejűsége viheti előre az életben. Ő ugyanis akkor sem adja fel, amikor a többi gyerek már rég lemond a céljairól.

NYILAS [11.22-12.20]

nyilas

Türelmetlensége most még saját magának is meglepetést okoz. Rendben van, ha valamelyest összekapja magát, de meg se kíséreljen olyan értelemben felgyorsulni, mint egy Kos vagy Ikrek, mert csak egyik galibából a másikba keveredik! Bármennyire nehezére esik is, támaszkodjon arra, ami korábban is működött! A Nyilas gyerek akármit is cselekszik az életben, azért teszi, hogy a körülötte élők sorsa jobb lehessen. Mindig lehet rá számítani. Nagyszerű gyerek, és felnőttként nagyszerű házastárs, szerető szülő válik belőle.


BAK [12.21-01.19]

bak

Ha tovább nyújtózkodott, mint ameddig takarója ér, mostanra alaposan meggyűlhet a baja partnerével, üzletfeleivel. Akkor sincs könnyebb helyzetben, ha pillanatnyi igényei rovására megfeledkezett hosszabb távú terveiről. Ha meg akarja magyarázni bizonyítványát, rámenősség mellett jó adag kedvességre, empátiára is szüksége lehet. A Bak ifjonc, amit elképzelt magának, hogy eléri, azt bizony minden áron valóra akarja váltani. Felnőttként ez még inkább így lesz. Sajnos emiatt sok ellensége lesz az életében.

VÍZÖNTŐ [01.20-02.18]

vízöntő

Pénzügyi krízissel kezdődik a hét: kintlévőségeit egész biztosan nem fogja tudni behajtani, ez okból mások anyagi követeléseinek sem tehet eleget. Előnyére fordíthatja a helyzetet, ha a hullámvölgy újabb munkalehetőségek, fizetőképesebb munkáltatók felkutatására sarkallja. Bízza magát megérzéseire: hamarosan elképzeléseinek megfelelő ajánlatokat kaphat! A Vízöntő gyerek gyakori életfeladata, hogy minden elé gördülő akadályt, céljai elérését gátló korlátot ledöntsön. Ez, kis szülői és égi segítséggel, sikerülni fog neki.

halakHALAK [02.19-03.20]

Még mindig amiatt búslakodik, hogy nagyra törő szakmai tervei és hétköznapjai mintha fényévnyire lennének egymástól. Lehet, hogy önt is csupán kényelmi szempontok vezérelték, túlságosan törekedett a biztonságra, kudarctól való félelme pedig a sikert is távol tartotta. Gondolja át még egyszer a történteket, de szigorúan logikai alapon! A legtöbb Halak csemetének olyan kisugárzása van, hogy nincs ember, aki ellen tudna állni neki. Ez az adottság egész életében elkíséri, így könnyen tud majd érvényesülni.

 

 

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu