Heti horoszkóp Melittától 2017. május 27-től június 2-ig

0
1090

Neked mit üzennek a csillagok?

KOS [03.21-04.20]

kos

Több dolog is adhat okot a mosolygásra. Az egyik, hogy végre valami csoda folytán egyenesbe jön anyagilag. Vigyázzon azért a költekezéssel, mert ha nem tud ellenállni a plázák csábításának, ugyanott találja magát, ahol nemrég még kétségbeesetten jajveszékelt! A másik dolog, ami miatt hete szépnek ígérkezik, a szerelem. Ha együtt él valakivel, a napokban még több idejük jut egymásra. Egyedül élőknek – pech, vagy szerencse? – egy nagyon jóképű, de foglalt társat dob ki a Fortuna kereke.

 

BIKA [04.21-05.21]

bikaPárkapcsolatában, és más társas viszonyaiban újra hadiállapotok uralkodnak. Ennyi véletlen már több mint puszta egybeesés: igazán elkezdhetne gyanakodni magára is, hogy vajon nem ön az, aki folyton keresi a konfliktusokat. Higgye el, a környezetében élők anélkül is pontosan tudják, mi jó nekik, hogy ön elárasztaná őket kéretlen útmutatásaival. A csillagok szerint nem fogja megúszni a nyári vírusokat. Valamelyik gonosz csoport önt is megbetegíti. Nehezítse a dolgukat: erősítse meg immunrendszerét!

 

IKREK [05.22-06.21]

ikrek

Természetes vonzerejével igyekszik kellemes légkört teremteni az Ikrek szülött. Társának szüksége is van lelki segítségére, mert nem kevés munkahelyi problémával küszködik. Aki kiválni készül egy régebbi kapcsolatából, jól jegyezze meg: aki eddig társa volt, most ellensége lehet. Anyagi biztonsága megteremtésében a szerencse is közreműködik, kedvező üzlet, vagy örökség formájában. Tanulmányai során, vagy egy hosszabb, problémás utazáson, még mindig fenyegeti a kiborulás veszélye. Ha nem hagyja eluralkodni magán a pánikot, már meg is találta a megoldás kulcsát.

 

RÁK [06.22-07.22]

rákIszonyatos tempót kell diktálnia, elsősorban saját magának. Annyi mindent kell elvégeznie, hogy szinte beleszédül, ha végiggondolja. Ami a legfontosabb, vigyen valamiféle rendszert a mindennapjaiba! Ha nem átláthatatlan a tennivalói sora, már félig nyert ügye van. A Jupiter hatására csábító játszadozásba bocsátkozhat, hiszen érzi, hogy jelenlegi párjával valami nincs rendjén. Akadozik a kommunikáció, több figyelemre, közös programokra, alapvető változásokra lenne szüksége ahhoz, hogy kapcsolatát megújítsa, s ezzel megmentse.

 

OROSZLÁN [07.23-08.22]

oroszlán

Ez a hét aránylag jól alakul, egy időre vége a nehéz fényszögek negatív hatásának. Most próbáljon meg minél több függőben lévő ügyet elintézni! Pénzügyekben határozottan szerencsés napok várják. Képes lesz valóra váltani egy régóta dédelgetett nagy tervét. Annak ellenére, hogy éppen azok, akiktől legkevésbé várná, nehézségeket gördítenek Ön elé. Sebaj, megáll majd a saját lábán is. Ha kitartó és következetes lesz, bízhat jószerencséjében.

 

SZŰZ [08.23-09.22]

szűzHa elege van abból, hogy mindig másoknak feleljen meg, eljött az ideje a változtatásoknak. Olyan ez, mintha eddig mások életét élte volna, egy olyan belső tiltakozással, mely sok esetben megbetegítette. Legyen önmaga, lehetőség szerint tegye azt, ami jól esik! Törődjön többet érzelmi életével, külsejével, hobbijával! Munkában érezni lehet a változás friss szelét, de az igazi átalakulás még odébb van.

 

MÉRLEG [09.23-10.22]

mérleg

Amennyiben párkapcsolatban él, de közben titkos utakon is jár, akkor nagyon össze kell szedni magát, hogy ne derüljön ki, amit eddig ügyesen takargatott. Ez a mostani kapcsolat eddig sem volt zökkenőmentes. Már annyi fájdalmat, bosszúságot okozott, lehet, le kellene építeni az egészet. Ha külföldi utazást tervez, menjen nyugodtan, fantasztikusan jól sikerül minden. Egészség: nagy a valószínűsége valamiféle szájüregi fertőzésnek. Előzze meg fokozott figyelemmel, úgy partnerkapcsolat, mint otthoni higiénia terén!

 

SKORPIÓ [10.23-11.21]

skorpióA Nap, Uránusz és Mars hatására könnyebben alkalmazkodik az Önt érintő változásokhoz. Karrierje most a Szaturnusz és a Vénusz befolyása alatt áll, aminek köszönhetően több ambícióra fog szert tenni. Munkájában ajánlott nagyobb figyelmet szentelni üzleti partnereinek, főleg azoknak, akik megpróbálják az Ön tekintélyét aláásni. Magánéletében a hét folyamán végigkíséri Önt a kifinomultság és a szenvedély. Szerelem iránti vágya mindennél erősebbé válik. A Vénusz jótékony hatására a csábítást sikerélmény is kísérheti.

 

NYILAS [11.22-12.20]

nyilas

A napokban megszabadul a múlt néhány terhétől. Ám szinte azonnal újakkal találja szemben magát, de ezek többségét is sikeresen megoldja. Munka szempontjából mozgalmas és eseménydús napoknak néz elébe. Új kihívások, kihasználandó esélyek várnak önre. Jó, ha a magánéletének stabilitása prioritást élvez. A Neptunusz hatására párkapcsolata konstruktív irányba halad tovább. Nem lenne haszontalan partnerét mindenben támogatni, és a lehető legvadítóbb szerelmi élményekben részesíteni. Képes lesz rá?

 

BAK [12.21-01.19]

bakIzgalmas hét következik, amikor is olyan események történnek, amelyek miatt lelkivilága olyan lesz, akár egy felbolydult méhkas. A munkában, megélhetésben történő változásokat meg kell próbálni elfogadni, mert sajnos nincs abban a helyzetben, hogy ön diktálhasson. Szerelemben váratlan eseménnyel kell számolni – egy barátnak hitt egyén más érzéseket táplál, mint ahogy eddig látszott. Ezt el is mondja majd, tehát fölöttébb érdekes szituációnak néz elébe.

 

VÍZÖNTŐ [01.20-02.18]

vízöntő

Toleranciájának köszönhetően morális elismerésben részesülhet. Ez kellő energiát szolgáltat ahhoz, hogy a legnehezebb akadályokat is sikeresen vegye. Hét elején áldozatot kell hoznia saját, és mások ügyei miatt. Az anyagi elismerés kicsit várat magára, de ünnep után már ennek gyümölcseit is élvezheti. Érzelmi szempontból relatíve nyugodt időszaknak tekint elébe. Aki még egyedül van, hamarosan olyan személyt vonzhat életébe, akinek ugyanolyan fontos az érzelmi és értelmi kapocs, mint Önnek.

 

HALAK [02.19-03.20]

halakFelfordulás várható az érzelmi életében. Van valaki a közvetlen környezetében, akihez eleinte csak a munkával kapcsolatos teendők kötötték. Később rájön, hogy már a magánéletét sem szívesen képzeli el nélküle. Olyan kérdések foglalkoztathatják, amik eddig eszébe sem jutottak. Viszont az, hogy most felmerültek a gondolataiban, azt jelzik, hogy már nem érzi magát jól a meglévő kapcsolatban, illetőleg ha szingli, megelégelte a magányt. Jó lenne valahogy megtudni, hogy az a másik táplál-e hasonló érzéseket az ön irányába!

 

 

 

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu