Kineziológiai szalag – Csodaszer vagy divathóbort?

0
2695

Egyre többen igyekszünk a lehetőségekhez képest távol tartani magunkat mesterségesen kialakított, civilizált környezetünk negatív hatásaitól. Igaz ez legnagyobb kincsünk, egészségünk megőrzése vagy visszanyerése terén is. Szerencsére ma már számos gyógymód közt válogathatunk, amely anélkül támogatja a gyógyulás folyamatát, hogy káros mellékhatásokkal járna. Remek példa a kineziológiai szalag, amelynek elsősorban a mozgásszervi rehabilitáció során van kiemelkedő szerepe.

A kineziológiai szalagot (kinesio tape-et) és hatását a mai napig bizonyos fokú misztérium övezi.  Sokan divathóbortnak tartják, mások esküsznek áldásos hatására. E bizonytalanságra az a magyarázat, hogy egyelőre nem áll rendelkezésünkre elegendő mennyiségű és minőségű kutatás, amely tudományosan is igazolná a szalag hatását. Egy azonban bizonyos. A tape a legtöbb mozgásszervi megbetegedés esetében kivételesen hatékony kiegészítő terápiának bizonyul, a sportolók számára pedig maga a megváltás. Nem csoda, hogy világszerte egyre több szakember alkalmaz tape-et a kezelés során, és az olimpiákon vagy más versenyeken kevés sportolót látni, aki nem visel szivárvány színű szalagokat a testén.

Mi is az a kineziológiai szalag?

A tape mentes a kémiai hatóanyagoktól, mégis képes arra, hogy rövid időn belül, mellékhatások nélkül csökkentse a fájdalmat és mozgáskorlátozottságot. Az emberi bőrhöz hasonló tulajdonságokkal bíró, rugalmas, lég- és vízáteresztő pamutszalagok – ragasztási technikától függően – anélkül lazítják, rögzítik vagy korrigálják a sérült szövetet, hogy jelentősen korlátoznák annak szabad mozgását, így lényegesen felgyorsítják az ízületi és izomproblémák gyógyulási idejét. A szalag hatására a bőr és a bőr alatti szövetek fellazulnak, intenzívebbé válik a vér- és nyirokkeringés, enyhül a fájdalomérzékelő receptorokra nehezedő nyomás. Stabilizálja az izmokat, ízületeket, megakadályozza az izomgörcsök kialakulását, csökkenti a sérült szövetek terhelését és a gyulladások kialakulásának valószínűségét.

 

Milyen betegségek esetén alkalmazzuk a kineziológiai szalagot?

Legyen szó korlátozott ízületi mozgásokról, derék-, hát-, nyak-, csípő-, térd- és fejfájásról, gyulladásos tünetekről – például tenisz- és golfkönyök –, gerincferdülésről, lúdtalpról, testtartásjavításról, vagy kismamák esetében a gerinc tehermentesítéséről és a hasizmok szétnyílásának megelőzéséről, a mozgásszervi rehabilitáció terén szinte nem létezik olyan probléma, melynek kezelésében a tape ne nyújtana azonnali és hatékony segítséget. Sportolóknál sérülések, ficamok, húzódások, izomgörcsök kezelésére, illetve ezek megelőzésére, valamint a teljesítmény növelésére használjuk leginkább a szalagot.

Feragaszthatjuk-e magunknak a szalagot?

Bár az internetet böngészgetve egyszerűnek tűnhet a szalagok felragasztása, mégsem ajánlom az otthoni kísérletezgetést. A tape felhelyezését mindenképpen bízzuk szakemberre, orvosra vagy mozgásterapeutára! A ragasztást minden esetben alapos betegvizsgálat előzi meg, csak a diagnózis ismeretében, tökéletes anatómiai pontossággal és a megfelelő technikával kerülhet fel a szalag a páciensre. Krónikus probléma esetén ugyanakkor érdemes olyan terapeutát keresni, aki meg is tanítja az adott ragasztást, így a kezelés a továbbiakban már otthon is folytatható.

 

Visszatérve tehát a kérdésre: a tape nem csodaszer, ám mozgásszervi problémák esetén kiegészítő terápiaként mindenképp érdemes alkalmazni. Hatását szinte azonnal megérezzük, csillapul a fájdalom, nő a sérült testrész mozgásterjedelme és felgyorsul a regeneráció.

 

Feövenyessy Krisztina
alternatív mozgásterapeuta,

funkcionális gerinctréner,

kinesiology-tape terapeuta és oktató