Melitta horoszkóp

0
402
(Fotó: 123rf.hu)

2020. május 2–től május 8–ig

KOS

Emésztési problémák nehezíthetik meg napjait, de elégséges mozgással, és rostban gazdag táplálkozással sok baj elkerülhető. Azokkal a határidős feladatokkal, melyeket dalolva, önként bevállalt, lehet, sőt biztos, hogy problémák lépnek fel. Be kell látni, hogy sehol sem tart, semmi nem halad, ahogyan azt eltervezte. Nem kell megijedni, olyan ez, mint a GPS, mindig van újratervezési lehetőség. Kisebb, nagyobb ráfizetéssel, ami nem minden esetben anyagiakat jelent. Bízni kell a saját képességeiben, és abban, hogy megvan önben az a tudás, amellyel nem lehet gond a végcél elérése! Szerelmi élete olyan, mint egy körhinta. Ebben is meg kell tanulni mindenkit, beleértve magunkat is a saját szintjén kezelni. Nincs jogunk alapjaiban elvárni, hogy a másik fél úgy táncoljon, ahogyan mi fütyülünk. A hosszú hétvége, a karantén, az édesanyák felköszöntése, sok gondolatot, emléket indít el önben. Lehet, sokuknál nincs lehetőség a személyes találkozásokra, egy köszöntésre, de telefon, egy a ház elöl integetés, vagy akiknél már az égben vannak az édesanyák, a saját szavukkal egy ima, egy kis mécses meggyújtása javallott.

Bika

Rosszkedve, a bezártság miatt ne meneküljön határtalan zabálásba, mert azon felül, hogy hízni fog, gondjai lehetnek az emésztőrendszerével, lábaival, szívével. Sokuknál, ebben a karanténos időszakban, úgy érzik, hogy megerősödött az önbizalom, végre a jót is felismerik magukban. Ami minden Bika szülöttet érint, figyeljen, és éljen a sors által felkínált lehetőségekkel, az életének egy új szakasza kezdődhet el, ahol kibontakoztathatja a tehetségét, általa erkölcsi, és financiális sikerekben lehet része! Vásárlásnál (megrendeléseknél) jól teszi, ha kalkulációt készít, hogy ne essen túlzásokba! A szép képek, nemcsak a tekinteteket, hanem a pénztárcából az anyagiakat is gyorsan elvarázsolhatják. Hétvégén energikusnak fogja érezni magát. A májusi szellő, gyerekkora emlékei csak úgy cikáznak gondolataiban. Igen érdekes lehet az akkori és mostani összehasonlítás. Engedje felidézni gyerekkorát, élje meg azokat a jókedvű majálisokat, de az édesanyjáról sem feledkezzen meg!

Ikrek

Lehetőség szerint váltson életmódot, mozogjon és pihenjen szükség szerint! Amíg csak karbantartja testét, a népi orvosságokat is elegendő alkalmazni. Hangulatát nagyban befolyásolja, hogy önre hárul a rokonokkal, házzal, telekkel kapcsolatos ügyek intézése. Valójában nem szeret vitatkozni, igyekszik minél előbb lerendezni a problémákat, de törődjön bele, úgysem tud megfelelni mindenki elvárásainak. A karanténos majális érdekes érzéseket hoz ki önből. Sokat fog lustálkodni, finomakat enni, és albumokat nézegetni. Amennyiben van családja kellemes beszélgetésekre is sor kerül. A Vénusz szerelmes állapotba keríti önt, de amennyiben mindig valaki máshoz hasonlítgatja jelenlegi partnerét, csalódni fog. Ő az, aki, és nem a volt szerelmeinek az ivadéka! Más: lehet az anyák napi felköszöntés könnyek között, eddigiektől eltérő módon lélekben történik, de higgye el, édesanyja lelke így is örülni fog neki! Amennyiben édesanyja él, szánjon időt egy kis beszélgetésre, az eltelt idő miatt ne nézze óráját!   

Rák

Ha vérnyomásbeli problémái vannak, ne kezelje azt félvállról! Az energia szintje nagyon magas, a munkában továbbra is vállalkozó és tettre kész, a kedélyállapota jó, pozitív gondolkodása segíti a felmerülő nehézségek megoldásában. A munkájában most olyan témában tud eredményt elérni, ami már régóta foglalkoztatta. Szerelemben lagymatag minden, akkor is, ha párjával együtt vannak, és akkor is, ha még várja az igazit. Hatalmas szakmai váltáson töri fejét. Teljesen igaza van, a hétnek minden napja megfelelő ennek átgondolására. A vasárnapi Rák Hold lassúbbá teszi, anyák napja ünnepén felszínre kerülhetnek olyan lelkiismereti kérdések, amiket régóta hord batyujában. Akár él, akár meghalt édesanyja, bocsásson meg neki, és magának is! 

Oroszlán

Kapkodásból, figyelmetlenségből adódóan lehet otthoni, elsősorban konyhai balesete, szóval csak óvatosan! A közeli jövőt illetően nincs miért izgulnia, nagyon hamar átlátja a kapcsolódásokat, és mindenkinél hamarabb beletanul az új feladatokba, de akár egy kényszer új munkakörbe is. Interneten megírt leveleire várt egyik-másik válasz csúszhat, mint ahogyan csomagjai kézbesítései is késhetnek kicsit. A hétvége vegyes érzésekkel lesz teli, elgondolkodik azon, hogy jó anya-e, vagy milyen is volt az ön édesanyja. A karantén még ugyan nem teszi lehetővé az ölelést, de egy szál virág, az unokától egy rajz, egy integetés jól esne így anyák napjára. A megbocsátás pedig mindennél fontosabb.

Szűz

Gondok lehetnek a vérnyomásával. Figyeljen arra, hogy kiegyensúlyozott legyen testileg, lelkileg! Anyagi helyzete hullámzó, a bevételei megérkeznek ugyan, de a váratlan kiadások felboríthatják a pénzügyi egyensúlyát. A hangulatát erősen befolyásolja az anyagi helyzete, ezért törekszik a biztonságos pénzügyi háttér megtartására. Pénzügyi manővereknél, ügyleteknél legyen alapos, körültekintő, nehogy kár érje! Szerelmi fronton izgalmas flört, szenvedélyes affér látszik, akár egyszerre is megtörténhet mindkettő.  A 3 szuper fényszög kiváló esélyt mutat arra, hogy hétvégén kicsit lelassuljon, lecsendesedjen. Ennélfogva békésen köszöntheti vasárnap az édesanyákat!  

Mérleg

Szívére és érrendszerére fordítson fokozottabb figyelmet! Étkezzen kevésbé zsírosan, amennyiben dohányzik, vegye fontolóra annak abbahagyását! A szerelmi viszonyban a közös életükkel kapcsolatos olyan feltételekről beszélt a párja, ami az ön számára nem elfogadható, de csakis egy tisztázó beszélgetés után, ítéljen! A Mérleg telihold, majd a Merkúr-Jupiter fényszöge összehozhatja valakivel, aki teljesen elbűvöli, és ez a szerelem komollyá is válhat. Egyelőre csak óvatosan mozduljon ki otthonról, saját és szerettei érdekében fegyelmezetten tartsa be a szabályokat! Anyák napját ne feledje, egy telefon, SMS, vagy netes üzenet is szerezhet boldog perceket!

Skorpió

Gyomra lehet érzékenyebb, gyakori savasodás zavarhatja meg a mindennapjait. Ha nincs állása, vagy éppen váltáson gondolkodik, nem kell aggódnia, mert karantén után rövidesen olyan helyet talál, ahol jobb lehetősége adódik, mint amilyen az előző helyén volt. A hétvégi időjárás kicsalogatná a természetbe, ahova egyelőre a fertőzés veszélye miatt csak nagyon körültekintően lehet menni. Haladjon otthona rendezésével, annak szépítésével, virágok ültetésével, és ami jól esik! Szerelemben végtelenül kíváncsi, azonban ha partnere nem aktív, hamar elunja magát, és érdeklődése nagyon rapszodikus. Vasárnap van anyák napja. Önt ez az érzés lehet, hogy kicsit felkavarja, főleg akkor, ha nem vér szerinti édesanya nevelte. Ne haragudjon rá ezért, bocsásson meg neki, különben saját magát betegíti meg! A lényeg, hogy megtanulta, milyennek kell lenni, és azt is, hogy milyen ne legyen.  

Nyilas

 Az ön esetében a cukorbetegség, az elhízás az, ami mostanság fenyegető lehet. amennyiben nem veszi elég komolyan, gondok lehetnek belőle. Meglévő szerelmi kapcsolatát szeretné komolyra fordítani, de mélységes csalódást okozhat a partnere, mert kiderülhet, hogy ő ezt nem úgy akarja. Elragadták az érzelmei és a vágyait kivetítette a partnerére, aki valóban jól érzi magát a kapcsolatban, úgy, ahogy ez van. Egy beszélgetést azonban megérne egyfajta tisztázás, ki mit hogyan lát. Az anyagiak miatt gyakran aggódik, de nem vészes a helyzete. Kapcsolódjon ki, terelje el figyelmét a pénzről, nézzen meg pár jó filmet, és neten, messengeren beszélgessen barátaival! Valamilyen formában köszöntse fel édesanyját, vagy azt a személyt, akit édesanyjaként tisztel! 

Bak 

 Ezen a héten kicsit megijedhet attól, hogy csontjai jobban fájnak, mellette pedig látása is romlik. A járvány múltával javasolt egy alapos kivizsgálás, mert ezeknek a tüneteknek akár vitaminhiány is lehet az oka, de pl. a cukorbetegég is hasonló tünetekkel kezdődik. A Vénusz igen erősen kihangsúlyozza a vonzerejét, jobban odafigyel magára, és egyszóval mindenkire nagy hatással van. Ha van állandó partnere, akkor most kisebb összezördülések várhatók, főleg a karantén miatt. A Bak férfinak fontos az udvarhölgyek társasága, akik rajongással hallgatják igéjét.  Az anyagiak elfogadhatóan alakulnak, akkor is, ha otthonról dolgozik, de akkor is, ha munkája, jelenlétet igényel. Akinél az édesanya megözvegyült, esetleg bármilyen okból egyedül maradt, szóljon hozzá pár vigasztaló szót!

Vízöntő

Párban élőknél lehet egy-két kisebb vita, de szerelmük szenvedélyesebb lehet, mint valaha. Akik már régóta együtt vannak, ez a hét is bizonyíthatja, hogy önökön nem fog ki az idő. Szingliként a május számodra igazán ígéretes a szerelem terén. A csillagok jóslata szerint most megtalálhatja azt a férfit, akire régóta vágyik. Az illető nagy eséllyel a munkahelye kapcsán, vagy barátai által kerül a környezetébe, a szerelem pedig elsöprőnek ígérkezik. Gyakrabban számíthat megfázásra, a meleg idő ellenére is. Vigyen be sok vitamint szervezetébe, és változtasson lustálkodó életmódján is! Amennyiben vannak gyermekei, örüljön az anyáknapi köszöntésnek! Cserébe süssön nekik valami finomat! 

Halak

A csillagok állása május első hetében önnek kedvez. Bármibe is kezdene, tanfolyamok otthonról, online művészet, zene, vagy fejlesztés meglévő munkában, azokat a későbbiekben siker koronázza.  Ha közben nehézségek adódnak, szerencsésen rendezi a kellemetlen helyzeteket. A május az a hónap, mikor önnek és párjának is célszerű megújulni, illetve a kapcsolatukban megbeszélni a gyakran visszatérő, egyelőre apró kellemetlenségeket. Amennyiben egyedülálló, jelenleg a netes ismerkedések kínálkoznak, egészen a karantén végéig. Több jelentkező is akadhat, aki randevúra hívja, de csak annak mondjon majd igent, akivel kapcsolatosan érez valami pluszt, valami inspirálót! Így nemsokára önt is köszönthetik Anyák napján. Egészségi fronton: idegei labilisak, környezete könnyen lehet hisztis kitöréseinek részese. Egy bögre citromfű tea, zenehallgatás, ellazulás sokat segíthet! 

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu