Óvatosan a szoláriumozással!

0
913
Fotó: 123rf.com

Az egyre publikusabbá váló egészségi kockázatok ellenére is töretlen a barna bőr iránti trend Európa számos országában. Télen, tavasszal ez egyet jelent a rendszeres szoláriumhasználattal… A szakértők szigorúbb feltételeket követelnek a napstúdiók üzemeltetésére.

Törvényi tilalmat terveznek 2009-től a szoláriumok használatához, főként a 18 éven aluli fiatalok részére. „Azonban még ez sem elég önmagában! A mesterséges UV-sugárzás minden korosztály számára végtelen egészségi kockázatokkal jár együtt. Aki 30. életéve előtt rendszeresen jár szoláriumba, 75%-kal emeli annak a kockázatát, hogy élete folyamán rosszindulatú melanomában betegedjen meg.” – mondta az European Sociaty of Skin Cancer Prevention elnöke a társaság V. nemzetközi konferenciáján. A kongresszus elnöke „riasztó helyzet”-ről beszélt.

Éppen ezért nemcsak gyermekek és 18 éven aluli fiatalok számára kell megtagadni a napstúdiókba való belépést, hanem az érzékeny, világos bőrűek (vörös vagy szőke hajúak) részére is! S ugyanígy a 40 éven felüli, sok, különösen atípusos pigmentfoltos vagy gyakori gyermekkori napégéses személyekre is nagy veszélyt jelenthet a szolárium.

Elengedhetetlen lenne, hogy egy szolárium képzett személyzete az első látogatásnál ne csak a  napfürdőzni vágyó korát és bőrtípusát vizsgálja meg, hanem kérdezze meg az esetleges bőrt szenzibilizáló (érzékennyé tevő) gyógyszerfogyasztást is (antidiabetikumok, pszichofarmakonok és antibiotikumok).

A napstúdiókban azonban hiányoznak a szakmunkaerők. Ellentétben más európai országokkal, mint Franciaország, Svédország és Svájc, Németországban és Magyarországon sincs törvény, amely a szoláriumok üzemeltetését szabályozná.

Fotó: pixabay.com

A sugárerősség korlátozása fontos követelmény

„A szoláriumhasználat következtében a fokozott rákkockázatról szóló aktuális tanulmányi eredmények magukért beszélnek” – mondta az Euroskin rákmegelőzési társaság elnöke. A bőr és az élet van veszélyben. Az Euroskin évek óta igyekszik az EU-nál egységes szabályokat elérni a napstúdiók üzemeltetésére és használatára. A társaság már fel tud mutatni eredményt, hiszen törekvésére 2007. július 27. óta Európa-szerte érvényes a sugárerősség korlátozása 0,3 watt/m˛-re minden új készülékre kötelezően.

De sok szolárium még régi készülékeket használ, amelyekre ez a korlátozás nem kötelező.

A szervezet D-vitamin-termeléséhez nem szükséges a szolárium. Nem alkalmas öngyógyításra sem pl. akne vagy neurodermitis ellen. Ha egy orvosilag indokolt UV-besugárzás szükséges pl. osteoporosis megelőzésére vagy gyógyítására vagy bőrbetegségekre, ez csak egészségügyi intézményekben, orvosi felügyelet mellett történhet.

Vitaminpótlás

A kongresszuson hangsúlyozták az előadók, hogy az egészséges szervezet számára bőven elég a napsütés. Ahhoz, hogy a napi D3-vitamin-szükségletet fedezzük, elég egy csekély UV-besugárzás. Ha a testfelületnek csak 6%-a, pl. a kéz és az arc van kitéve a fénynek egy nyári napon, egy (II. bőrtípusú) egészséges ember egy negyedóra alatt elegendő D-vitamint termel. Tehát napi 15 perces séta teljesen elegendő.

Amint a WHO, az Euroskin is azt tanácsolja, hogy egy esetleges D-vitamin-hiányt kiegyenlített táplálkozással, pl. hallal vagy élelmiszer-kiegészítőkkel kell kompenzálni.

Forrás: Pharma Zeitung