Többszólamú álmok álmodója – Beszélgetés Illényi Katicával

Apja klasszikus hegedűsnek szánta, de ő nem maradt ebben a „skatulyában”, hanem szélesre tárta művészete ablakait. Minden egyes koncerttervével saját magát teszi próbára. Megpróbálja a lehetetlent, kitalálja a még ki nem találtat, véghezviszi az interpretálásban azt, amit eddig még senki.

Szakmai bravúrjaival ajándékozza meg közönségét, ő meg szinte belehal a maximalizmusába.
Illényi Katica hegedül, táncol, énekel, sőt ha kell, mindezt együtt, egyszerre.
Árad belőle a jókedv, a szeretet és a boldogság, s ezt át is tudja adni a hallgatóságnak a koncertjein keresztül. Igazi feltöltődés volt a vele való beszélgetés.

• Klasszikus zenészcsaládba születtél, ez ajándék vagy küzdelem?

Mindkettő. Gyerekkorban küzdelem volt, mert akkor fontosabb lett volna a játék. Ugyanakkor beleszülettünk egy olyan „zenei” világba, amely számunkra teljesen természetes volt. Felnőttként már tudom, hogy ajándékot kaptam, hiszen csakis azért lehetek ott, ahol vagyok, mert egy jól működő házasság gyermekeként jöttem a világra. Szerencsés vagyok, hiszen ötévesen már ismertem rengeteg operát, balettet, ebben a világban nőttem föl. Apukám – mivel az Operaház hegedűse – már kiskorunktól kezdve elvitt minket az Operába. A szünetben mindig elmesélte a következő felvonást, mi pedig bámulva hallgattuk testvéreimmel ezeket a „meséket”. Hangról hangra ismertem a Rigolettót, a hegedű pedig természetes velejárója volt a mindennapoknak. Ezt a szüleimnek köszönhetem.

• Volt olyan, amikor azt mondtad, hogy nem?

Igen. Minden nap elmondtam, hogy „úgysem leszek hegedűs!” A lelkem mélyén balerina akartam lenni.

• De táncolsz és énekelsz is. Amit csinálsz, az őrületes szorgalom, vagy született tehetség? Vagy mindkettő?

Mindkettő kell. Kaptam egy velemszületett abszolút hallást, laza ízületeket, szerencsés alkatot. Ez szerencsés a színpadon, de kitartó a szorgalmam, és az erőm, ami szintén elengedhetetlen. Mert ha van veledszületett képesség és nem dolgozol érte, akkor az semmivé válik. Kell a céltudatosság, az akarat, az erős idegrendszer és az éjjel-nappali munka. Én sok tehetséges gyereket láttam, de annyi minden szükséges, hogy legyen belőlük „valaki”. Tudod érdekes ez: lehet, hogy minden megvan, de nem mer a színpadra kiállni. Akkor is elveszett. Viszont van ellenpélda, ha valaki nem annyira tehetséges, de hihetetlen szorgalommal dolgozik, jó az idegrendszere, sokra viheti. A szorgalom sok mindent eldönt!

• Mennyit gyakorolsz?

Most az újévi koncertemen játszottam egy nehéz darabot, a Carmen szimfóniát. Május végén kezdtem gyakorolni a darabot, napi szinten, több órát. Apám örülne, ha hallotta volna, mert klasszikus zenésznek nevelt.

• Minden koncertedre így készülsz? Honnan tudod, hogy mennyit kell készülnöd?

Életem első koncertjére későn kezdtem el készülni, majdnem belehaltam. Én belülről hallom a darabot és addig gyakorlom, amíg azt a belső hangot el nem érem. A kezem az egy „áttét”, aminek meg kell tanulnia azt, ami belülről „átjön”.

• Milyen vagy koncert után?

Ez nagyon érdekes kérdés, mert az emberek azt gondolják, hogy ott állok a koncert végén a színpadon boldogságtól kicsordulva, élvezem a tapsot és felfogom a történteket. Na most ebből szinte semmi nem igaz.

A valódi élmény és öröm része az, amíg összeáll egy koncert, amíg megtervezem az egészet, felépítem a tematikát, kitalálom, amit a hallgatóknak át akarok adni, utána kezdődik a elképesztő munka, a gyakorlások. És amikor ott vagyok, ott állok a színpadon, hihetetlen koncentráció szükséges. Más lelkiállapotba kerülök akkor.

• Nehéz visszaállni a hétköznapokra?

Kell egy pár nap, amíg rájövök, hogy egy ideig nincs stressz!

• Ki vagy te? Énekelsz, hegedülsz, táncolsz.

Volt, amikor azért nem kaptam meg egy díjat, mert nem tudtak hová sorolni. Azonban, ha több nyelven beszélsz, attól még te ugyanaz az ember vagy, csak többszólamú.  A lényeg ugyanaz, csak a tested más és más módon jelzi az üzeneteket.  Az ének, mint kifejezés, számomra hasonlít a hegedüléshez. A Carmen fantáziát nekem fontos volt előadnom, noha fél évig dolgoztam rajta. Mielőtt eljátszottam, elénekeltem, pedig nem vagyok operaénekes.

• Kitartó ember vagy nagyon.

Képes vagyok egy fél évig izgulni, hogy meg tudom-e csinálni, amit szeretnék megmutatni. Ez különös, hiszen megnehezítem a saját dolgom: kitaláltam, hogy a Bolerót tánccal adjam elő, mert olyan még nem volt. Táncolva hegedülni! Fölhívtam egy koreográfus barátnőmet, lehet-e lábra koreografálni, úgy, hogy közben hegedülök, és ezért a felsőtestem nem mozoghat. Későn kezdtünk próbálni, pedig ezt nem szeretem. Így szenteste kivételével mindennap bementem a városba, hogy megtanuljam a táncot. Eleinte tornacipőben, majd magas sarkú cipőben próbáltam, közben a Carmen szimfónia miatt is aggódtam, hogy legyen elég időm készülni.

• De megcsináltad!

Csak azt szeretem, amibe belehalok!

• Mi a célod? Van cél?

Ez egy jó kényszer, amiért nagyon szívesen dolgozom. Jönnek az ötletek, ahogyan múlnak az évek, változom és mindig más és más dolgok kerülnek előtérbe. Húszévesen nem biztos, hogy Piaf „Nem bánok semmit sem” kezdetű dalát énekli az ember, meg kell érni sok dologra.

• Mi az, ami pihentet?

Rengeteget sportolok, különben nem bírnám ezt a nagy terhelést, mert ez fizikailag is kihívás.

• Következő állomás?

Lengyelországban van fellépésem, de előtte még két koncert Szlovákiában. Van dolgom, hál’ Istennek.

• Elégedett ember vagy?

Igen. A lényeges dolgok, ha rendben vannak, akkor minden rendben van. Kell, hogy cél legyen előttünk. Noha a szakmádban mindig lehetnek repülések és zuhanások, de a magánéletedben két dolog fontos: egészséges legyél, és szeretettel teli. Kész, ennyi a titok!

Szarvasházi Judit – Vészabó Noémi