Valódi áttörés a szív- és érrendszeri betegségek kutatásában

0
446
Fotó: 123rf.com

A szív- és érrendszeri betegségek hatékonyabb kezelését, új gyógyszerek fejlesztését kutatják a Debreceni Egyetemen (DE) – hangzott el az Ironheart („Vasszív”) program sajtótájékoztatóján.

Csernoch László tudományos rektorhelyettese hangsúlyozta: a modern társadalmakban a daganatok mellett a szív- és érrendszeri betegségek a vezető halálokok. A DE kardiovaszkuláris kutatásai nemzetközi szinten is jelentősek, ennek köszönhetően nyert az egyetem 1,2 milliárd forint európai uniós támogatást a szív- és érkutatási kiválóságközpont létrehozására, az Ironheart programra – tette hozzá. Az egyetemen 2016-ban elkezdett, 2020 végégig tartó programról szólva kiemelte: az alap- és a klinikai kutatások együtt olyan eredményeket hozhatnak, amelyek valódi áttörést jelenthetnek a kardiovaszkuláris betegségek kezelésében.

Balla György professzor, a program szakmai vezetője elmondta: a tizenegy kutatócsoportban a belgyógyászati, a gyermekgyógyászati, a laboratóriumi, a kardiológiai, a neurológiai, a farmakológiai és farmakoterápiai intézet, valamint a gyógyszerhatástani és a biofarmáciai tanszék több mint százharminc szakembere dolgozik. A kutatások célja egyebek mellett hatékonyabb diagnosztikai és laboratóriumi módszerek, gyógyító eljárások kidolgozása, új gyógyszerek fejlesztése.

Több kutatás is a vas szerepét vizsgálja az érfal és a szívizom betegségeiben. Kutatják a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek hatását, a hirtelen szívhalál célzott és hatékonyabb kezeléseinek lehetőségeit, és azt is, hogy miként lehet javítani a stroke-on átesett betegek életminőségén. Az Ironheart program részeként agyi vaszkuláris kutatással, a cukorbetegség és a ritmuszavarok hatékonyabb gyógyításának kérdéseivel is foglalkoznak.