A vádlifájdalom 10 lehetséges oka

A vádlifájdalom olyan súlyossá válhat, hogy akár a járást is akadályozhatja. Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos szerint az orvosi diagnózis azért is fontos, mert az izomhúzódástól az érproblémáig számos ok állhat a háttérben.  

A leggyakoribb okok

  1. Izomgörcs
    Ez a probléma a jellemzően átmeneti, bár jelentős fájdalmat okozhat. Kialakulhat a túlzott fizikai igénybevétel, a gyenge izomzat, a dehidratáció, a nyújtás elmaradása és az izzadás miatt kialakuló elektrolit-hiány miatt. 
  2. Izomhúzódás
    Az izomhúzódás az izmok túlerőltetéséből, túlnyújtásából származó sérülés, ami igen gyakran sportolás, fizikai aktivitás közben jelentkezik, bár egy-egy rossz mozdulat következménye is lehet. Jellemzően éles, erős fájdalommal jár.
  3. Artériás klaudikáció (érszűkület)
    Vádlifájdalom kialakulhat amiatt is, hogy beszűkülnek vagy elzáródnak azok az erek, amelyek a lábakba szállítják a vért. Végtagfáradásnak vagy intermittáló sántításnak is nevezik, amely már kis megterhelés után is jelentkezik. Egészen görcsös fájdalomig fejlődhet, ám a láb megterhelése után megszűnik. Jellemzően 50-60 év kor felett jelentkezik, tipikus tünete a gyorsan vagy fokozatosan beálló izomfájdalom, aminek következtében a beteg csak rövid távú gyaloglásra képes.
  4. Neurogénspinálisklaudikáció (gerinc eredetű sántítás)
    Ez a probléma leginkább az ágyéki gerinccsatorna-szűkület tüneteként jelentkezhet. A szűkület a gerinccsatornában húzódó cauda-rostok és/vagy az ideggyökök nyomását okozza. A csökkent vérellátás és a vénás rendszer kompressziója okozta keringési elégtelenség a fájdalom előidézője. A vádligörcsön túl tünetként jelentkezhet még a reggeli alsó végtagi zsibbadás, a járás közben jelentkező végtaggyengülés, a járástávolság beszűkülése, előrehaladott esetben pedig a súlyos járászavar. Jellemző még, hogy az előrehajlás csökkenti a panaszokat.
  5. Achilles-ín gyulladás
    Íngyulladás esetén reggelente, ébredés után érződik merevnek a vádli, és maga az Achilles-ín is érzékeny lehet. Edzés után az enyhe, helyi fájdalomérzet szintén problémát jelezhet, főként, ha idővel egyre erősebbé válik. Különösen a mozgást frissen elkezdőknél, illetve repetitív mozgást végzőknél gyakori az Achilles-ín gyulladás, amire duzzanat, megvastagodás is utalhat.
  6. Compartment szindróma (rekesz szindróma)
    Acompartment-szindrómaegy fájdalmas és súlyos állapot, amely vérzést vagy duzzanatot idéz elő egy izmok által zárt téren belül. A magas szövetnyomás csökkenti a keringést és a szövetek funkcióját – kialakul tehát a fájdalom, a zsibbadás, a bizsergés. Az állapot lehet akut, például egy komoly sérülés következtében, és lehet krónikus is, ami sokszor a sportterhelés talaján alakul ki. Az érintett végtagot feltétlenül pihentetni kell és az orvosi kezelés is elkerülhetetlen.
  7. Diabéteszes neuropátia
    A (poli)neuropátia a perifériás idegeket érintő károsodás, mely általában nem önálló betegségként jelenik meg, hanem valamilyen anyagcsere-betegséghez kapcsolódóan. Ez azonban nem csak cukorbetegség lehet, de vesebetegség, pajzsmirigybetegség, vitaminhiány vagy alkoholizmus is.  Az esetek döntő többségében a tünetek az alsó végtagokon jelentkeznek, a zsibbadás elsősorban a lábat, a vádlit érinti, bár a karon is előfordul. A zsibbadást követően kialakulhat egy égő, zsibbadó, szúró jellegű fájdalom, mely elsősorban éjszaka elviselhetetlen.
  8. Talpi bőnye gyulladás
    A saroksarkantyú és az ún. plantalisfasciitis (talpi bőnye gyulladása) gyakran eredményez fájdalmat. A probléma kialakulhat a lúdtalp és a túlterhelés miatt is, különösen olyanoknál, akik erősen terhelik a sarkukat, így futóknál, atlétáknál, táncosoknál. A fájdalom a talpon, elsősorban a saroknál a talp belső oldalán jelentkezik, de kiterjedhet a vádlira is. Különösen reggel, pihentetés után, vagy terhelés kapcsán fokozódnak a tünetek.
  9. Visszér
    A visszér-tágulat egy genetikai alapon kialakuló állapot, amelynek számos hajlamosító tényezője ismert, a terhességtől a hormonális változásokig, vagy éppen az elhízásig. Az esetek egy részében a probléma vádlifájdalmat is okoz.
  10. Mélyvénás trombózis
    Komoly fájdalmat okoz, ha egy vérrög képződik a vénában – ez természetesen azonnali ellátást igénylő probléma.
Fotó: 123rf.com

Kezelés otthon és az orvosnál

– Enyhébb esetekben a már ismert házi praktikákhoz érdemes nyúlni. A RICE módszera következőkre vonatkozik: R- rest (pihentetés), I- ice (jegelés), C- compression (nyomás), E-elevation (megemelés).Vádligörcsnél érdemes finom nyújtással próbálkozni, például úgy hogy leülünk a földre, kiegyenesítjük a lábainkat és a lábujjakat a test felé húzzuk. Ugyanakkor a szakszerű és rendszeres nyújtás rutinját érdemes sportorvostól, edzőtől, mozgásterapeutától megtanulni, különösen, ha már többször előfordult vádliprobléma – hangsúlyozza dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos. – Amennyiben nem akut és más jellegű betegségről van szó, a sportorvos más módszerekkel is segíthet, többek közt lágyrész hialuronsavas injekcióvalvagy lökéshullám terápiával. Elsődlegesen azonban a pontos diagnózis az, ami miatt fel kell keresni egy szakembert, hiszen csak ennek alapján kezdődhet meg a szakszerű kezelés.

Forrás: Budai Fájdalomközpont